„9 hónap az életért” címmel indul kurzus a debreceni parókián

„9 hónap az életért” címmel indul kurzus a debreceni parókián

2025-09-15 11:54:52
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Családtervezésről, az emberi élet kezdetéről és annak védelméről is szó lesz a Debreceni Görögkatolikus Parókia „9 hónap az életért” elnevezésű kurzusán.
A legtöbb keresztény számára egyértelmű, hogy a fogantatásától kezdve védelem és méltóság illeti meg az emberi életet. Ugyanakkor ha határhelyzetek merülnek fel, elbizonytalanodhatunk, hogy mi is a helyes döntés, vagy hogyan segíthetünk valakit a döntés meghozatalában megfelelő háttértudás és kommunikációs eszközök nélkül. Ezzel kapcsolatban indul kurzus a Debreceni Görögkatolikus Parókián, mellyel egyúttal keresik egy olyan jövőbeli közösség tagjait, akik az élet kezdetével kapcsolatos közbeszéd irányításában szeretnének aktív részt vállalni. 
 
Mikor?
 
9 hónap az életért, vagyis egy gyermek édesanyja méhében való fejlődésének időtartamához hasonlóan 9 hónapon át, októbertől júniusig tart a kurzus, minden hónap 2. vasárnapján délután lesznek a találkozók. 
 
Mi várható?
 
Hónapról hónapra a fejlődő kisbaba adott korához tartozó különlegességeket ismerhetnek meg a résztvevők, illetve minden alkalommal más témát mélyítenek el az adott témában jártas szakember segítségével, de hangsúlyt helyeznek a közösségépítésre, és a kommunikációs készségek fejlesztésére is.
 
Főbb témák:
 
Az emberi élet kezdete és fejlődése – a fogantatástól a születésig
 
Jogi háttér – mit mond a törvény az életről és védelemről
 
Az abortusz és a magzati élet társadalmi megítélése
 
Lelki támogatás – abortusz utáni segítségnyújtás
 
Örökbefogadás és családvédelem
 
Érveléstechnika – hogyan képviseld az álláspontodat különböző helyzetekben?
 
Kapcsolati kultúra és felelős párkapcsolat
 
Családtervezés – tudatos döntések a jövő generációért
 
Kiknek? 
 
Elsősorban a 18-35 éves fiatalokat várják, de igény szerint más korosztálynak is indítanak hasonló csoportot a későbbiekben. 
 
Hogyan lehet jelentkezni?
 
Ezen a linken keresztül:

Kérdésed van?
 
Tedd fel bátran Szaplonczay Márk atyának!
 
Telefon: 0630/7426-961
 
VEZETŐ HÍREK
Magyar görögkatolikus résztvevővel alakult meg a Keleti Kánonjogi Bizottság Rómában

Együtt könnyebb – Szervezetépítő találkozón a LESZ önkéntesei

Isten mindenkit hív! - Bevezetés a keresztény életbe
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Magyar görögkatolikus résztvevővel alakult meg a Keleti ...
Magyar görögkatolikus résztvevővel alakult meg a Keleti ...
 
Együtt könnyebb – Szervezetépítő találkozón a LESZ ...
Együtt könnyebb – Szervezetépítő találkozón a LESZ ...
 
„Az Úristen számol velünk” - Jaczkovics Mihály emlé...
„Az Úristen számol velünk” - Jaczkovics Mihály emlé...
 
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
Előadás az autizmussal élő gyermekek logopédiai fejlesz...
Előadás az autizmussal élő gyermekek logopédiai fejlesz...
 
Húsz év, huszonkét gyermek – beszélgetés Zsákainé T...
Húsz év, huszonkét gyermek – beszélgetés Zsákainé T...