A Hajdúdorogi Főegyházmegye köznevelési és szakképző intézményeinek vezetői lelki napja

A Hajdúdorogi Főegyházmegye köznevelési és szakképző intézményeinek vezetői lelki napja

2023-08-30 14:38:31
Szerző: Hekler Melinda
Oktatás
Budapest
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Lelkigyakorlat
Az egyetlen budapesti görögkatolikus iskola adott otthont a főegyházmegye oktatási intézményei rendezvényének, ahol iskolaigazgatók és lelkivezetők találkoztak egymással és főpásztorukkal, Fülöp atyával.

A nyolcadik kerületi iskolaépületben ma már a görögkatolikus fenntartású Szent Anna nevét viselő gimnázium és technikum működik, a hajdani reálos iskola kezd megtelni keleti lelkiséggel. Ezen a napon ez különösen így volt, hiszen szép számmal érkeztek ide zömében az ország keleti feléből a görögkatolikus egyház vezetése alatt működő intézmények igazgatói, igazgatóhelyettesei, tagintézményeinek vagy intézményegységeinek vezetői és gazdasági munkatársak, illetve főtisztelendő lelki igazgatók és atyák.

Jaczkó Sándor atya, aki nemcsak a budapesti Rózsák terei görögkatolikus templom parókusa, hanem a Szent Anna Gimnázium lelki igazgatója is, köszöntő beszédében a nap legfontosabb eseményének a közösség Rózsák terére tervezett látogatását nevezte, ahogy mondta: “A szakmai program, a vendéglátás szervezése során kiemelten fontosnak tartottuk, hogy oktatási intézményeink jelenlévő képviselői is töltekezhessenek abban a görögkatolikus templomban, ahol budapesti látogatása során a Szentatya is könyörgött a békéért és az ifjúságért.” 

Vénusz Edina, a Szent Anna Gimnázium és Technikum igazgatója is köszöntötte a jelenlévőket. Ismertette a nagy múltra visszatekintő iskola történetét, valamint beszámolt az egyházi átvétel óta tapasztalható létszámban és szép eredményekben való gyarapodásról. Elmondta, azért is fontos nap ez az igazgatónő és jelenlévő kollégái számára, mert az intézmény fizikai szépülése mellett komoly lelki-szellemi épülés is folyik itt az elmúlt években és a tanári közösség továbbépítése nagyon komoly célkitűzésük évről évre.

 

Lukovits Milán ferences szerzetes atya, a Mária rádió műsorigazgatója tartott előadást lelki igazgatóknak, iskolalelkészeknek. Sok olyan jelenséget megnevezett, mint a tanári pályán ma oly jellemző elbizonytalanodás, ami meghatározza napjainkban egy iskolában tevékenykedő nevelő mindennapjait. Hangsúlyozta, a nevelésben a lelki vezető legfontosabb társa a szülő, mert ha ő otthon jó példával jár elől, például úgy rendezi, hogy a család eljusson vasárnaponként a templomba, akkor az a gyermek hitéletét is megsegíti. Egyebek között ezért fontosak a fogadóórák, amit sok tanár talán nem szeret, mégis lelki vezetőknek is élni kell ezzel a lehetőséggel. Az értékelő megbeszélésen a metropolita külön is kitért erre mint az iskolalelkészek sajátos feladatára. Milán atya saját korábbi tapasztalatait megosztva sok gyakorlati tanácsot is adott, hogyan tud az áldozópap hatékonyan jelen lenni az iskola életében. 

A délben közösen elmondott imaóra után Fülöp érsek-metropolita atya tanítását hallgathatták meg a jelenlévők. Immár több éves hagyomány, hogy ezen az évkezdő lelki napon kapják meg az intézményvezetők a következő esztendő irányadó mondatát.

„...hogy reményetek mindvégig tökéletesedjék”

– hangzott el a Zsidókhoz írt levél kiemelt szakasza. A főpásztor rámutatott arra, hogy a buzgósággal a reményt nem csak erősíteni, fokozni lehet, hanem tökéletesíteni is. Ez azt is megvilágítja, hogy a remény sokféle lehet, sok forrásból táplálkozik, amely jellemzi, színesíti, gazdagítja azt. Előadásában részletesen beszélt a különböző erényekről, melyek minősítik, meghatározzák az ember magatartását. Ezek közül is kiemelkedik a három isteni erény, a hit, a remény és a szeretet, amelyek mindegyike ugyanannak az Istennel való kapcsolatnak három különböző vetülete, nem lehet meg egyik a másik nélkül. 

"Ha van bennem hit, akkor tudok remélni, ha van bennem remény, akkor tudok szeretni. Ha van bennem szeretet, akkor tartalmas a hitem és a reményem” – magyarázta a három isteni erény szoros kapcsolatát. „Bár ez a három erény az Istenhez köt, emberi kapcsolataimnak is meghatározója.” 

Fülöp atya felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy a remény forrásánál mindig ott van Isten, így egyre gazdagodó reményünk az Istenben való megerősödésünket is jelenti. Bármilyen élmény ér minket, legyen az egyéni vagy közösségi, a hit mindig segít meglátni mögötte Istent, minden jónak forrását. A remény kapaszkodás. Ha megvan ez a kapaszkodó bármi történjék is, nem visz el minket a vihar.

Ezekkel a szavakkal kaptak bíztatást az előttünk álló esztendőre a görögkatolikus iskolák, óvodák vezetői, amely reményt és bíztatást nekik kell továbbadniuk tanártársaiknak, diákjaiknak, azok szüleinek, testvéreinek. Így a metropolita ezen üzenete az intézményeken keresztül remélhetőleg sokakhoz eljut majd ebben az esztendőben.

 

 

 

 

VEZETŐ HÍREK
Légy „bet-man”! Országos görögkatolikus hit- és erkölcstan verseny 2025 – döntő

„Az Istenszülő kertjéből Mária házába” – úti beszámoló Efezusról a Görögkatolikus Múzeumban

Liturgikusének-verseny döntő: több mint 200 gyermek mutatta meg tudását
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Légy „bet-man”! Országos görögkatolikus hit- és erkölcstan verseny 2025 – döntő

„Az Istenszülő kertjéből Mária házába” – úti beszámoló Efezusról a Görögkatolikus Múzeumban

Liturgikusének-verseny döntő: több mint 200 gyermek mutatta meg tudását
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Légy „bet-man”! Országos görögkatolikus hit- és erk...
Légy „bet-man”! Országos görögkatolikus hit- és erk...
 
„Az Istenszülő kertjéből Mária házába” – úti b...
„Az Istenszülő kertjéből Mária házába” – úti b...
 
Liturgikusének-verseny döntő: több mint 200 gyermek muta...
Liturgikusének-verseny döntő: több mint 200 gyermek muta...
 
Szezonnyitó találkozóra készülnek a Görögkatolikus Mo...
Szezonnyitó találkozóra készülnek a Görögkatolikus Mo...
 
Építsük tovább görögkatolikus egyházunkat! – Tízé...
Építsük tovább görögkatolikus egyházunkat! – Tízé...
 
A Szent vonzásában – Puskás László-emlékkiállítás...
A Szent vonzásában – Puskás László-emlékkiállítás...