A LEGOTT mentőcsapat is segít a földrengés sújtotta Törökországban

A LEGOTT mentőcsapat is segít a földrengés sújtotta Törökországban

2023-02-09 14:07:30
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye, Ikonkép: SUHAIB SALEM/Reuters
LEGOTT
Friss
Hajdúdorogi Főegyházmegye
A Hajdúdorogi Főegyházmegye égisze alatt működő LEGOTT mentőcsapat tagjai is segítenek a földrengés sújtotta Törökországban. Több magyar alakulat is dolgozik a katasztrófa helyszínén, a LEGOTT-ot két szakember képviseli, akik a Lehoczki László vezetésével felálló csapat munkájában közreműködnek.

A Magyar Távirati Iroda híre szerint meghaladta csütörtök hajnalra a 15 ezret a hét eleji törökországi és szíriai földrengések halálos áldozatainak száma a helyi hatóságok összesítése szerint, a sérültekét pedig Törökországban már közel 63 ezerre, Szíriában pedig 5 ezernél többre teszik. Három nappal a katasztrófa után a térségben még folyamatosan kutatnak túlélők és holttestek után, a török katasztrófavédelmi szervek munkáját számos külföldi mentőegység segíti, köztük több magyar is.

/Fotó:Sky News/

Csütörtök délig 15 elhunytat talált meg és a kiemelésükben is segítséget nyújtott, egy ember életét pedig megmentette az a magyar mentőcsoport, melyet a miskolci Spider Mentőcsapat vezetője fog össze.

/Fotó: Azbej Tristan államtitkár Facebook-oldala/

A hattagú egység kedd este érkezett meg a földrengés sújtotta régióba. Azonnal felépítették a sátortáborukat, majd indultak is Hatay-ba. Kedd éjszaka óta dolgoznak, túlélők után kutatva. A csoport tagjai jól vannak, de nagyon fáradtak, már egy 5,3 erősségű rengést is átéltek, mondta el honlapunknak Kristóf Imre, a Legott mentőcsoport vezetője, aki kisebb sérülése miatt nem tudott bajtársaival tartani, de folyamatosan tartja velük a kapcsolatot.

- A hatfős csapat tagjai az Életjel, a Főnix és a Hajdú mentőcsoportok egy-egy szakembere, továbbá Lehoczki László nevelt lánya, Niki, akinek szintén sok éves tapasztalata van már. Blaskó Erika LEGOTT-osként segít, de egyelőre egy másik térségben, hiszen ő Korfuról utazott a földrengés helyszínére és nehezen tudja megközelíteni Hatay-at. Addig is, amíg csatlakozni tud Lehoczki Lászlóékhoz a sebesültek egészségügyi ellátásában vesz részt, tolmácsol illetve a romokon dolgozó bajtársait biztosítja, mivel alpintechnikában is otthonosan mozog. Rajta kívül Molnár István ment még LEGOTT-osként életeket – mondta el Kristóf Imre.

A mentőcsapat munkáját négy, speciálisan képzett mentőkutya is segíti: Hope (német juhász), Nózi (welsh terrier), Smile (tacskó) és King (Malinois). 

/Fotó: Azbej Tristan államtitkár Facebook-oldala/

Lehoczki László hétfőn nyilatkozta a boon.hu-nak, hogy a Spider mentőcsoport tagjai már több alkalommal segítettek Törökországban földrengések utáni mentéseknél a túlélők és az áldozatok felkutatásában. Nem volt kérdés, hogy a mostani helyzetben is szeretnének segíteni, amit jeleztek a törökországi kapcsolataiknak, és a felajánlásukat követően az ankarai nagykövet segítségével, valamint hazánk Külügyminisztériumának támogatásával indultak el a hétfő hajnali földrengés sújtotta területre. Isztambulból Adanába, onnan pedig Patarába mentek, mivel az ottani koordinációs központba irányítják a magyar mentőcsapatokat. Úgy indultak útnak, hogy önellátóak lesznek, és egyelőre 5 napra terveznek, de mivel élő- és halottkereső kutyáik vannak, ezért készek arra, hogy segítséget nyújtsanak az áldozatok felkutatásában, azaz, hogy romeltakarításkor a gépek előtt átvizsgálják a területet. A mentést azonban nehezíti, hogy folyamatosak az utórengések, és nagyon hideg van.

 

 

 

VEZETŐ HÍREK
Kutatók éjszakája a nyíregyházi főiskolán

Stefano Parenti professzor volt a vendégünk

Ferenc pápa üzenete az elvándorlók és menekültek világnapjára
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Kutatók éjszakája a nyíregyházi főiskolán

Stefano Parenti professzor volt a vendégünk

Ferenc pápa üzenete az elvándorlók és menekültek világnapjára
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Kutatók éjszakája a nyíregyházi főiskolán
Kutatók éjszakája a nyíregyházi főiskolán
 
Idén is lesz 72 óra kompromisszum nélkül
Idén is lesz 72 óra kompromisszum nélkül
 
Idén már hatéves az angliai magyar görögkatolikus köz...
Idén már hatéves az angliai magyar görögkatolikus köz...
 
Ferenc pápa üzenete az elvándorlók és menekültek vilá...
Ferenc pápa üzenete az elvándorlók és menekültek vilá...
 
Stefano Parenti professzor volt a vendégünk
Stefano Parenti professzor volt a vendégünk
 
Lítiás nagy vecsernye a budaörsi görögkatolikus templom...
Lítiás nagy vecsernye a budaörsi görögkatolikus templom...