A Megváltó születését ünnepeljük

A Megváltó születését ünnepeljük

2017-12-22 15:28:35
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
MKPK
Ünnep
Az MKPK karácsonyi üzenete

December 25-én Isten Fiának, Jézus Krisztusnak földi születését ünnepeljük. Az örömünnep tárgya a megtestesült Ige földi születése a Boldogságos Szűz Máriától Betlehemben. E születés az üdvtörténet központi eseménye, mert aki született, nemcsak egy az emberek közül, hanem Ő az Atyától a Szentháromságban az idő kezdete előtt születő Fiú. A megváltó Jézus születése mindenki számára üdvösséget hoz, aki engedi, hogy lelkében a kegyelem által megszülethessék. A karácsony ünnepéhez különböző szokások kapcsolódnak, mint a betlehemezés, a karácsonyfa-állítás és az ostyahordás. 

A betlehemezés Jézus születésének, a Betlehemben történteknek megjelenítése, dramatikus játék. Főbb jelenetei a szálláskeresés, amelyben a várandós Mária és József szállást keresnek, illetve a pásztorjáték, aminek főszereplői a pásztorok, akiknek az angyal hírül adta a Megváltó születését, és akik elmentek az újszülött Jézushoz, hogy neki ajándékot vigyenek. Az első jászolt Assisi Szent Ferenc állította fel 1223-ban, egy grecciói templomban. A betlehemi jászol segít megértenünk Karácsony titkát, mert az isteni Fiú alázatáról és irgalmas jóságáról beszél, aki „noha gazdag volt, szegénnyé lett” (2Kor 8,9) értünk. Szegénysége gazdaggá teszi azt, aki befogadja. A karácsony örömet és békét hoz mindazoknak, akik a betlehemi pásztorokhoz hasonlóan meghallgatják az angyal szavát: „Ez lesz a jel: találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket” (Lk 2,12). Szép szokás kis betlehemet állítani a karácsonya alá. 

A karácsonyfa Isten ajándékozó szeretetének szimbóluma. Örökzöldje az örökkévalóságra, háromszög-formája a Szentháromságra utal, ágai a keresztet idézik. A karácsonyfa gyertyái a született Világosságnak, díszei pedig az örök dicsőségnek jelei. A fa tetején a karácsonyi csillag azt fejezi ki, hogy a karácsonyfát állító ember otthona ugyanaz a betlehemi barlang lett, mely fölött megállt az újszülött Jézusra mutató csillag. 

Az ostyahordás és az ostyatörés ősi felvidéki népszokása szorosan kötődik a karácsonyi ünnepkörhöz. Régen advent utolsó hetében a harangozó és a kántor ostyát süttetett és azt vitték házról házra a gyermekek, miközben ezt énekelték: „Békësséghirdető Istennek angyala, ki a pásztorokat útbaigazíjja, hogy mënjenek gyorsan Bëtlehem városba, ott találják majd a Jézust a jászolba, hogy karácsony napját érhessék kentëk is!” Ez az ostya egy kb. 15 cm átmérőjű kerek lapocska (oplátky, oplatek), amelyből a karácsony ünnepi vacsora előtt a család minden egyes tagja kap egyet, s mielőtt az étkek elfogyasztásához kezdenének, a népszokás szerint egymástól bocsánatot kérnek az eltelt esztendőben elkövetett vétkeikért. Az ostyatörés hangja, mely betölti a szobát ilyenkor, a „szeretet legszebb zenéje”. Minden porta annyi ostyát kapott, ahányan ott éltek, plusz még hármat – egyet a karácsonyfára, egy másikat, hogy szögezzék föl a mestergerendára figyelmeztetésül – maradjon velük egész esztendőben karácsony békessége –, s a harmadikat pótlásul az esetleg összetört ostyák helyett. 

December 25-e, karácsony, a család bensőséges ünnepe. A családtagoktól körülvett karácsonyi asztal a hívő ember számára az oltár jelképe és a család egységének és összetartozásának is szimbóluma. Az ünnep alkalom arra, hogy felismerjük és elfogadjuk Isten minden embert megérintő szeretetét, amely átragyog a betlehemi éjszaka ridegségén és meghitté változtatja azt. Engedjük, hogy megragadja szívünket karácsony lényege, hogy Isten emberré lett, azaz belépett világunkba. Isten kisgyermekként érkezik közénk, aki „született Szűz Máriától”: megszületett a világ Megváltója! 

Minden kedves olvasónknak kegyelmekben gazdag karácsonyi ünnepeket és Istentől áldott, boldog új esztendőt kívánunk!

VEZETŐ HÍREK
Családok és nyugdíjasok is jelentkezhetnek

Ebben a tanévben is lesz középiskolai hittanverseny

Magyar-könyvtár szakos pedagógust keresnek Debrecenben
 
AKTUÁLIS
VEZETŐ HÍREK
Családok és nyugdíjasok is jelentkezhetnek

Ebben a tanévben is lesz középiskolai hittanverseny

Magyar-könyvtár szakos pedagógust keresnek Debrecenben
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Angolt tanárt keresnek a debreceni gimnáziumba
Angolt tanárt keresnek a debreceni gimnáziumba
 
Magyar-könyvtár szakos pedagógust keresnek Debrecenben
Magyar-könyvtár szakos pedagógust keresnek Debrecenben
 
Ebben a tanévben is lesz középiskolai hittanverseny
Ebben a tanévben is lesz középiskolai hittanverseny
 
Családok és nyugdíjasok is jelentkezhetnek
Családok és nyugdíjasok is jelentkezhetnek
 
Aki zarándokol, önmaga felé tart...
Aki zarándokol, önmaga felé tart...
 
Minden hónap első vasárnapján
Minden hónap első vasárnapján