A Missziós Kereszt országjáró útja

A Missziós Kereszt országjáró útja

2018-02-22 11:04:37
Szerző: Nyíregyházi Egyházmegye/Máriapócs Nemzeti Kegyhely
Máriapócs
Többek között Máriapócson is láthatják az érdeklődők

A 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészítéseként a jelenleg Esztergomban található Missziós Kereszt útnak indul a Kárpát-medencében, hogy bejárja a katolikus egyházmegyéket. Első állomása a Nyíregyházi Egyházmegyében lesz, ahol március 2-tól kilenc helyszínen bő két héten át tartózkodik.

A keresztet, mely egy három métert meghaladó tölgyfakereszt – motívumkincsével a honfoglalás korát idéző – bronzborítással, 2007-re a Budapesti Városmisszióra készítették. Tíz évvel később a Vatikánba is eljutott a magyar katolikus püspökök ad limina látogatása során, s ott Ferenc pápa megáldotta a Missziós Keresztet, mely tavasszal indul el országjáró és határon túli körútjára. 2018. március 2-án Máriapócson kezdődik körútja a Nyíregyházi Egyházmegyében, s az egyes állomásokon két-három napot időzik. A kereszt különlegessége, hogy a Szent Kereszt egy darabját és további tizennyolc ereklyét is elhelyeztek benne, s ezzel a magyar szentek egyedülálló ereklyetartójává is vált. 

Fotó: Gerner Attila  

A kereszt többek között Máriapócsra is eljut 

Egyénileg is, közösségileg is szeretettel hívnak mindenkit a Nemzeti Kegyhelyre, bármely imádságba, programba be lehet kapcsolódni! Mint írják, mélyítse ez a különleges néhány nap hitünket és böjti készületünket! 

A máriapócsi program:
Március 2. péntek
16:00: Köszöntés
17:00: Előszenteltek Liturgiája
19:00: Paraklisz
20:00: Kállósemjéni Egyházközség Virrasztása
24:00: Máriapócsi Egyházközség virraszt a kereszt és ereklyék mellett reggelig

Március 3. szombat
(Országos Hittanverseny és Liturgikusének-verseny döntő)
14:00: Bazilita Harmadrend imádsága, elmélkedése
17:00: Szent Liturgia
18:00: Virrasztás - Kocsis Fülöp metropolita, Dr. Orosz Atanáz püspök és Szocska Ábel apostoli kormányzó atyákkal közösen
22:00: Nyitott templom - Virrasztás éjfélig

Március 4. vasárnap
07:30: Utrenye
09:00: Nagy Szent Bazil Liturgiája
10:15: Dr. Janka György teológiai tanár katekézise: Magyar szentekről, akiknek ereklyéi a missziós kereszten vannak elhelyezve
11:00: Nagy Szent Bazil Liturgiája - Kocsis Fülöp metropolita, Dr. Orosz Atanáz püspök atya, Szocska Ábel apostoli kormányzó
16:00: Dr. Keresztes Szilárd püspök atya előadása az Eucharisztiáról (Könyvének dedikálására igény szerint lesz lehetőség az előadás előtt és után.)
17:00: Nagy Szent Bazil Liturgiája
18:00: Vecsernye
19:00: A nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola Damján kórusának hangversenye 
20:00: Cigány közösségek virrasztása 

Március 5. hétfő - Tematikus nap
08:30: Imaóra
09:00: Délelőtt: Gyerekek - iskolás diákok kvíz játéka - Egész délelőtt lehet érkezni kis csapatokban!
14:00: Idősek és betegek imádsága a kereszt előtt
17:00: Előszenteltek Liturgiája
19:00: Görögkatolikus Egyházközségek imádsága (Biri, Szakoly, Balkány)
21.00: Ifjúsági virrasztás éjfélig – részletek a Nemzeti Kegyhely facebook eseményén

Március 6. kedd
07:30: Imaóra
12:00: Elköszönés 

További helyszínek: 

Helyszín

Érkezik

Tovább indul

Időpont

Nap

Időpont

Nap

Máriapócs

2018.03.02 17:00

péntek

2018.03.06 12:00

kedd

Mátészalka

2018.03.06 15:00

kedd

2018.03.08 12:00

csütörtök

Csenger

2018.03.08 15:00

csütörtök

2018.03.10 12:00

szombat

Kisvárda

2018.03.10 15:00

szombat

2018.03.12 12:00

hétfő

Újfehértó

2018.03.12 15:00

hétfő

2018.03.14 12:00

szerda

Nyíregyháza-Örökösföld

2018.03.14 15:00

szerda

2018.03.15 12:00

csütörtök

Nyíregyháza-Jósaváros

2018.03.15 15:00

csütörtök

2018.03.16 12:00

péntek

Nyíregyháza-Kertváros

2018.03.16 15:00

péntek

2018.03.17 12:00

szombat

Nyíregyháza,
Szent Miklós Székesegyház

2018.03.17 15:00

szombat

2018.03.19 12:00

hétfő

 

 

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai