A Partiumban rendezték meg idén a Kárpát-medencei katolikus egyetemi lelkészségek találkozóját

A Partiumban rendezték meg idén a Kárpát-medencei katolikus egyetemi lelkészségek találkozóját

2020-02-10 10:23:01
Szerző: és fotó Pallai Béla parókus atya és Józsa János, a szatmári római katolikus püspökség sajtóreferense
Egyetem
Friss
Határontúl
12. alkalommal rendezték meg a Kárpát-medencei katolikus egyetemi lelkészségek találkozóját. Február 7-9 között a sok magyarországi egyetemi város helyszíne után idén először a határon túli Szatmárnémeti adott otthont 130 egyetemista és főiskolás hétvégi együttlétének.

A találkozó péntek este kezdődött a szatmárnémeti Szent Miklós görögkatolikus templomban. Kiosztották az erre az alkalomra készült programfüzetet. A 12 különféle egyetemi lelkészségről érkezetteket id. Pallai Béla címzetes esperes-parókus köszöntötte. Összesen nyolc pap, két diakónus és két szerzetesnővér kísérte el a fiatalokat. A helybeli Árpád-házi Szent Piroska Nőszövetség készítette a vacsorát.

A templomban a megnyitó istentisztelet a Paraklisz eléneklésével kezdődött. Másnap délelőtt a szatmárnémeti római katolikus egyházmegye főpásztora, Schönberger Jenő megyéspüspök tartott elmélkedést. Beszédében utalt a napi liturgikus olvasmányokra. „Az egyetemistáknak az igaz bölcsességet kell keresniük, aki Jézus Krisztus. Ő hív bennünket egy magányos helyre, hogy feltöltődjünk. Ez az alkalom az idei KELET segítse a résztvevőket abban, hogy szülőhelyükön megmaradva találják meg hivatásukat és szolgálják családjukat, egyházukat és a magyar társadalmat.”

Az egyház két tüdővel lélegzik, ahogy Szent II. János Pál pápa gyakran mondta. Ezért lett az idei találkozó mottója ez a mondat. A püspök ereklyecsókra tartotta a templom Szent Miklós ereklyéjét és „Szent Miklós kenyerét” kapták ajándékba az egyetemisták, jelképesen útravalóként, majd lelkesen énekelték a Szózatot.

Szombaton délelőtt, ifj. Pallai Béla nagypeleskei parókus látta vendégül őket, bemutatta a felújítás alatt lévő templomot, a több mint 100 éves ikonosztázt, amelyet nemrégen áldott meg Vasile Bizău máramarosi megyéspüspök. A fiatalok a szentélyt megkerülve egyenként járultak az egyházközség kincséhez, az 1700-ból származó Istenszülő-ikonhoz, megérintették és kérték szívük szándékához az Istenanya közbenjárását. Ezt követően a templom mellett található múzeumot látogatták meg s a helybeli Szent Anna Nőszövetség disznótoros ebéddel vendégelte meg a fiatalokat, a helybeli hittanos táncosok pedig, magyar népi táncokkal szórakoztatták őket.

Az egyetemisták délután megtekintették Szatmárnémeti városát, a római katolikus püspöki palotát, este pedig farsangi bálon vettek részt, ahol az élő zene mellett a friss májas és véres hurka, tepertő, de a farsangi fánk sem hiányozhatott az asztalról.

A vasárnapi záró szentmisét Schönberger püspök vezette, a ”páros” igehirdetést Pákozdi István budapesti egyetemi lelkész és Egri László orvos-diakónus tartották.

Az evangélium kapcsán a krisztusi kijelentést – ti vagytok a föld sója, ti vagytok a világ világossága – vizsgálták. „Krisztus kijelentő módban fogalmaz, mert bízik bennünk, mert ő a szívünk mélyére lát, és tudja azt, hogy mi képesek vagyunk erre. Biztatni, bátorítani akar bennünket, és ezzel megalapozni és tudatosítani bennünk a keresztény öntudatot. (...) Isten tudta, hogy benne van az életünkben a só, vagyis a belső spiritualitás, ami ízessé teszi, és a mécses, a külső vallásosság, ami megmutatkozik, amit a többiek látnak.

Imádkozom, elmélkedek, szentségekhez járulok, jó cselekedetekkel próbálkozom megmutatni, amit elrejtett bennem az Isten. Mind a kettőre szükség van. Kell, hogy legyen egy élő istenkapcsolatunk, de ez nem elég önmagában. Nem elég, ha magamban és a magam módján vagyok vallásos: meditálok, kimegyek a természetbe, de nem kell az egyház, nem kellenek szabályok... Ugyanúgy tévút az, ha csak mécses akarok lenni. A kettő egyensúlyban kell, hogy legyen, mert így lesz élő, ízes kapcsolat Istennel. Az istenkapcsolatból fakadó élet a mécses, vagyis a jó cselekedetek, mindaz, ami a gyakorlatban megjelenik. Mindkettőre szükség van és ezért hív bennünket mindkettőre Jézus.” – zárult a tanítás.

Végezetül Schönberger püspök ebéddel látta vendégül a résztvevőket. A másfél nap Kelet-együttlét maradandó élményt jelentett és közösséggé formálta a magyar katolikus egyetemistákat.

Az M5 kulturális híradó is beszámolt a kétnapos eseményről. A riportban Kocsis Tamás görögkatolikus egyetemi lelkész valamint a Dél-budai Szervezőlelkészség vezetője is nyilatkozik.

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
 
A Partiumban rendezték meg idén a Kárpát-medencei katolikus egyetemi lelkészségek találkozóját
VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai