A Petőfi tér ékessége lesz a Diákotthon épülete

A Petőfi tér ékessége lesz a Diákotthon épülete

2017-07-24 10:22:06
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Egyetem
Főiskola
Debrecen
A dehir.hu írása a debreceni Diákotthonról

Lebontották az állványzatot a Petőfi téri görögkatolikus kollégium épületéről. Augusztus közepére már teljesen megszépül az egykori szellemhotel. A terveknek megfelelően halad a Szent Miklós Görögkatolikus Diákotthon felújítása a Petőfi téren. A napokban bontották le a májusban felállított állványzatot az épületről, hamarosan pedig a belső munkálatok is véget érnek. A háromszintes épületben teljesen felújított háromágyas kollégiumi szobák, tágas konyhák, közösségi szobák és egy konditerem is várja ősztől a diákokat. Jelentkezni itt lehet: Felvételt hirdetett a Diákotthon

- Jelenleg a külső utómunkálatok és a belső terek felújítása zajlik, ez a munka körülbelül két hét múlva fejeződik be. Az udvar átrendezésével együtt várhatóan augusztus 10-ére leszünk készen mindennel – tájékoztatott a részletekről Rózsahegyiné Juhász Éva, a diákotthon vezetője.

A legfelső szintet a Roma Szakkollégium lakói már használatba vehették, az első és második emeletet pedig ősztől a debreceni egyetemistáknak adják ki. A modern kialakítású szobákhoz korszerű vizesblokk is tartozik, a tágas konyhában és étkezdében közösen költhetik el az ebédet, vacsorát a hallgatók. Csendes szoba és külön tanulószoba segíti az elmélkedést, a vizsgákra való felkészülést, a ping-pong asztallal és társasjátékokkal felszerelt nappaliban pedig kiengedhetik a fáradt gőzt a lakók. A térkővel borított udvaron kialakítanak majd egy füvesített sarkot is, ahol a fa árnyékában szalonnát is lehet majd sütni. A pincét konditeremmé alakítják át, többek között szobabiciklit és lépegető gépet helyeznek majd el benne. A hőszigetelésnek köszönhetően jelentősen csökken majd a fűtésszámla, ezáltal pedig meglehetősen kedvező áron tudjuk kiadni a szobákat, ágyakat az egyetemistáknak. A kollégium 98 férőhelyes, már várjuk a jelentkezéseket a következő tanévre – mondta a kollégiumvezető. A munkálatok befejeztével már a virágkarneválra érkező turisták is a szépen rendbe hozott kollégiumot láthatják, és a debrecenieknek sem kell többet szégyenkezniük a Petőfi téren álló épület miatt.

Mint ismert, ennek az épületnek a felújítását megelőzte a szomszédos érseki központ kialakítása. A két beruházáshoz a kormány összesen 2,3 milliárd forinttal támogatást adott a Görögkatolikus Metropóliának. A két épületet az önkormányzattól kapták meg ingyenes hasznosításba a görögkatolikusok, miután Ferenc pápa megalapította a Magyarországon élő görögkatolikusok számára a Metropóliát, s a görögkatolikus érsekség székhelyének Debrecen városát jelölte ki.

VEZETŐ HÍREK
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltára

Tanulmányi nap Rómában

Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltára

Tanulmányi nap Rómában

Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltá...
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltá...
 
Tanulmányi nap Rómában
Tanulmányi nap Rómában
 
Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
 
Szent Damján Tábor 2026 – segítőnek még jelentkezhets...
Szent Damján Tábor 2026 – segítőnek még jelentkezhets...
 
Teremts bennem rendet! – Egy templom üzenete
Teremts bennem rendet! – Egy templom üzenete
 
A célt tartsuk szem előtt futásban és életünkben is ...
A célt tartsuk szem előtt futásban és életünkben is ...