A Szent Anna Görögkatolikus Gimnázium és Technikum tanulói Spanyolországban

A Szent Anna Görögkatolikus Gimnázium és Technikum tanulói Spanyolországban

2025-04-11 07:46:44
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
Oktatás
Nemzetközi
Budapest
Iskolánk 17 diákja társaságában egy hetet töltöttünk Spanyolországban, a Soto del Real nevű kisvárosban, 40 km-re Madridtól. Az utazás március 30-tól április 5-ig tartott. Nagy Noémi Mária tanárnő beszámolója.

Az Erasmus+ csoportos diákmobilitás program az egész tanévet felölelő „Let’s be well” projekt része volt  A helyi IES Sierra de Guaderrama középiskola tanárai és diákjai fogadtak minket, majd folytattuk a közös munkát a „Legyünk jól” pályázat minél tartalmasabb megvalósítása érdekében. Szemléltető plakátokat készítettünk az egészséges életmód egy-egy aspektusáról, de látogattunk tanórákat  és jutott idő ismerkedni Spanyolország szépségeivel is.

A spanyol kollégák és fiatalok elkísértek minket az iskolán kívüli programokra is, így a diákoknak sok lehetősége volt nyelvet gyakorolni, tradíciókat megismerni, s gasztronómiai élményeket szerezni. Látogatást tettünk ezen kívül Segovia csodálatos városába, majd  Madridba is.  A Reína Sofía Múzeumban Picasso, Dalí és más művészek képeit tekintettük meg.

Az ősszel, Budapesten született barátságok, nagy örömünkre, tovább mélyültek.

Rengeteg élménnyel és sok szép emlékkel tértünk haza.

Szöveg és fotó: Nagy Noémi Mária

VEZETŐ HÍREK
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra

Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték küldetésüket a szegedi diákotthon fiataljai

Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus püspökei Máriapócson
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
 
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
 
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
 
Kedves fiatalok! Ismét feltöltődésre hívunk benneteket!
Kedves fiatalok! Ismét feltöltődésre hívunk benneteket!