A Szent Imre kápolnában nincs búcsú görögkatolikusok nélkül

A Szent Imre kápolnában nincs búcsú görögkatolikusok nélkül

2022-11-09 10:31:36
Szerző: Hekler Melinda/ Hajdúdorogi Főegyházmegye
Budapest
Hajdúdorogi Főegyházmegye
A Gellérthegy lábánál fekvő Bartók Béla úti, kívülről a többi lakóházhoz hasonlító épületben lüktet a dél-budaiak szíve, a Szent Imre kápolna. A több mint száz éve működő szakrális tér búcsúját a római katolikus testvérek november 4-én tartották természetesen némi görögkatolikus fűszerezéssel.

A búcsú szentmise főcelebránsa Dr. Gájer László atya volt, a római katolikus kántori szolgálatot a kántor és PPKE BTK Scola végezte el, a görögkatolikus énekeket pedig Dél-Buda két kàntora közül Kökényessy Júlia vezette. Az ünnepi szentmise szónoka Kocsis Tamás atya volt.

A nagy múltú esemény évek óta nem került megrendezésre, most viszont újra lehetőség adódott, hogy a kápolnában magukat otthon érző különböző közösségek tagjai megismerjék egymást és találkozzanak. Fiatalok is szép számmal képviseltették magukat, méltóan a hely egyetemi kollégiumi gyökereihez.

A kápolna, mely a görögkatolikusokat is évek óta vendégül látja és lelki gyümölcsökkel táplálja Szent Imre tiszteletére lett felszentelve. Szent Imre az ifjúság példaképe – kezdi prédikációját Kocsis Tamás atya, magyarságunk kiemelkedő szentje.

A tisztaság Szent Imre legfontosabb jellemvonása. De mit jelent számunkra az ő tisztasága, miért lehet példakép manapság is Szent Imre herceg? Sokan talán érthetetlen értéknek tartják a tisztaságot, mondván annyira nem erről szól a mai világ. De ha az aszkézis felől közelítjük meg, akkor egészen más dolgot jelenthetszámunkra: letisztult gondolkodással, letisztult lélekkel, letisztult szívvel fordulni a Jóisten felé. Emberi mivoltunkban fellelhető kincseinket, a testi gyönyörök gazdagságát, amit a Jóisten ajándékoz nekünk és az értelmünk gazdagságát is kicsit félre kell tennünk, hogy valóban oda tudjunk figyelni az Istenre.” - mondta Tamás atya.

A keleti Liturgia szövegében nem véletlenül hangzik el minden alkalommal, hogy „tegyünk félre mostan minden földi gondot”, mert ez is emlékezteti az embert, hogy itt valami nagyon nagy dolog következik, amiért félre kell tennünk a saját gondolatainkat, érzéseinket, érzelmeinket ahhoz, hogy igazán a Jóistenre figyelhessünk.

Szent Imréhez hasonlóan ha figyelünk, akkor érünk célt. De csak az tud igazán figyelni, aki letisztult lélekkel van jelen, el tudja engedni testi, szellemi vágyait, az ideológiát, a filozófiát még a tudományt is annak érdekében, hogy tisztán a Jóistenre figyeljen – folytatja gondolatmenetét Tamás atya.

Az aszkézis értelme az, hogy odaajándékozzuk a figyelmünket, az időnket a Jóistennek, még akkor is, ha néha ez elpazarolt időnek is tűnik, mert nem történik semmiféle katarzis élmény, nem lebegünk két lábbal a föld felett.”

Ha meg akarjuk ismerni, hogy merrefelé kell haladnunk az életünkben, akkor a térkép rajzolóját kell megkérdeznünk, mert ő tudja leginkább, hogy mi az igazság. Isten bölcsességgel cselekszik, és ezt akkor látjuk csak meg, ha megállunk, kicsit elcsendesedünk, letisztulunk mint ahogy Szent Imre tette. Hogy megértsük ezt az iránymutatást, nyitottnak is kell maradnunk akár idősek, akár fiatalok vagyunk. Az időseknek nyitottnak kell lenniük az újdonság felé, a fiataloknak pedig az idősek irányába, hogy fel tudják fedezni, hogy miért ragaszkodhatnak még mindig azokhoz az ősi értékekhez, amik a mai ember szerint már idejét múltak.

Ebben a kápolnában is új időket élünk, hiszen sokféle közösség működik itt. Imádkozzunk érte, hogy a nagy múlttal rendelkezőSzent Imre közösség, a görögkatolikus testvérek, a Szeretetláng és többi itt otthonra találó imamozgalom is tovább virágozzon Szent Imre tisztaságának fényében.

VEZETŐ HÍREK
Kántorok nagyböjti lelkigyakorlata

Gondviselő Szeretet – egyedülálló adománybolt nyílt Debrecenben

Fásításban és környezeti szemléletformálásban működik együtt a Főegyházmegye és a NYíRERDŐ Zrt.
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Kántorok nagyböjti lelkigyakorlata

Gondviselő Szeretet – egyedülálló adománybolt nyílt Debrecenben

Fásításban és környezeti szemléletformálásban működik együtt a Főegyházmegye és a NYíRERDŐ Zrt.
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Nagyböjti lelki nap Szent Charbel tiszteletére Budapesten
Nagyböjti lelki nap Szent Charbel tiszteletére Budapesten
 
Fásításban és környezeti szemléletformálásban műkö...
Fásításban és környezeti szemléletformálásban műkö...
 
Gondviselő Szeretet – egyedülálló adománybolt nyílt ...
Gondviselő Szeretet – egyedülálló adománybolt nyílt ...
 
Kántorok nagyböjti lelkigyakorlata
Kántorok nagyböjti lelkigyakorlata
 
Ünnepeljük együtt a Metropólia tizedik születésnapját...
Ünnepeljük együtt a Metropólia tizedik születésnapját...
 
Az idei év is izgalmas feladatokat tartogat a Lautitia Kór...
Az idei év is izgalmas feladatokat tartogat a Lautitia Kór...