A Szent László Görögkatolikus Gimnázium legfrissebb álláshirdetései

2025-05-27 08:44:02
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Oktatás
Álláslehetőség
Debrecen
Hajdúdorogi Főegyházmegye
A debreceni Szent László Görögkatolikus Gimnázium és Technikum két pályázatot is hirdet.

MATEMATIKA – BÁRMELY SZAKOS OKTATÓ

Időtartama: Határozott, 2026.06.30-ig tartó munkaviszony 3 hónapos próbaidő kikötése mellett.

Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő (heti 40 óra, ebből 22 foglalkozás megtartása)

Munkavégzés helye: Szent László Görögkatolikus Gimnázium és Technikum, 4027 Debrecen, Thomas Mann u. 16.

Munkakörbe tartozó feladatok: Gimnáziumi és technikumi képzésben a végzettségének megfelelő közismereti foglalkozások megtartása, érettségire történő felkészítés, beiskolázással, pályaorientációval kapcsolatos tevékenység, a munkakörhöz tartozó adminisztrációs feladatok ellátása a munkaköri leírás és a vonatkozó jogszabályok alapján

Pályázati feltételek:   

  • Egyetemi szintű vagy mesterfokozatú a tantárgynak megfelelő szakos tanári végzettség
  • Az egyházi fenntartó keresztény értékrendjének elfogadása, azzal összhangban munkájának végzése
  • Büntetlen előélet és cselekvőképesség; büntetőeljárás hatálya alatt egyes meghatározott cselekmények körében nem áll; foglalkozástól, illetve tevékenységtől eltiltás hatálya alatt nem áll; egyéb kizáró ok nem merül fel

Illetmény: A munkabér megállapításának alapja a Szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény, valamint a felek közötti megállapodás

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • Motivációs levél
  • Lelkészi ajánlás, annak hiányában állásinterjún a lelki vezetővel folytatott beszélgetés
  • Fényképes, részletes szakmai önéletrajz
  • Iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló dokumentumok másolata
  • 90 napnál nem régebbi Erkölcsi bizonyítvány
  • Nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a pályázat tartalmát az azt véleményezők, elbírálók megismerhetik, és hogy a pályázó a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben történő kezeléséhez hozzájárul

A pályázat benyújtásának határideje: 2025. június 16.

A pályázat elbírásának ideje: 2025. június 25.

Betölthetőségének időpontja: 2025. augusztus 18.

A pályázat benyújtásának módja: Elektronikus úton a szentlaszlodebrecen@gmail.com e-mail címre, vagy nyomtatott formában személyesen vagy postai levél formájában Szent László Görögkatolikus Gimnázium és Technikum címére (4027 Debrecen, Thomas Mann u. 16.). Az e-mail tárgyában kérjük feltüntetni a munkakör megnevezését.

Információ kérése: A pályázat benyújtásával kapcsolatban felvilágosítást ad Hámori Éva igazgató (30/363-4955)

A felvételi elbeszélgetés időpontjáról minden pályázót értesítenek. 

TESTNEVELÉS – BÁRMELY SZAKOS OKTATÓ

VEZETŐ HÍREK
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltára

Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon

Szent Damján Tábor 2026 – segítőnek még jelentkezhetsz az idei táborba!
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltá...
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltá...
 
Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
 
Szent Damján Tábor 2026 – segítőnek még jelentkezhets...

Teremts bennem rendet! – Egy templom üzenete

A célt tartsuk szem előtt futásban és életünkben is ...

Építészet és hagyomány – Balázs Mihály tervező vol...