A Szentlélek erejével - beszámoló a Hajdúdorogi Apák Egyesületének taggyűléséről

A Szentlélek erejével - beszámoló a Hajdúdorogi Apák Egyesületének taggyűléséről

2021-06-03 13:21:12
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Hosszú idő után, május 25-én végre ismét összegyűlhetett a Hajdúdorogi Apák Egyesülete. A családfők természetesen nem egy formai szabályokhoz szigorúan ragaszkodó összejövetelt tartottak. Inkább volt ez egyfajta közösség építő, közösség erősítő este. A jó hangulatú találkozóról Simon Mihály, a szervezet elnökségének tagja írt beszámolót.

Pünkösd ünnepnapjához három fontos esemény kötődik: a Szentlélek eljövetele, aki Krisztus megváltó művét beteljesíti, és akinek eljövetelét Jézus búcsúbeszédében megígérte; az Egyház alapítása, valamint az egész világra kiterjedő missziós munka kezdete, hisz a Szentlélek erejével azok az apostolok, akik addig talán Izrael földjét sem hagyták el, szerte a Római Birodalomban hirdetni kezdték Jézus feltámadásának örömhírét.

A hit, a remény és a szeretet megerősítéséhez, megkaptuk a Szentlélek erejét. Melyre nagy szükségünk van most is, hisz a pandémia időszaka nagy rombolást végzett a szívekben, lelkekben. Negatív hatásait érezzük az egyének és a közösségek szintjén egyaránt.  

Éppen ezért is esett a választás május 25. napjára, hogy mi, hajdúdorogi apák megtartsuk a járvány utáni első taggyűlésünket. Mivel első sorban lelki közösség vagyunk, természetesen közös imával kezdődött a kis összejövetelünk. Majd, a Hajdúdorogi Apák Egyesületének küldetésében megfogalmazott, - ránk váró - feladatok egyeztetésével, átbeszélésével folytattuk, mint például családi napunk programjának egyeztetésével.  

A házigazdánk jóvoltából, szalonnasütéssel zárult az este. A tűz köré gyűlve, együtt anekdotázva volt lehetőségünk megtapasztalni, hogy kinek-kinek, milyen kegyelmeket hozott a mögöttünk lévő időszak.

Isten áldását kérjük házigazdánk és családja életére!

 

VEZETŐ HÍREK
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbtanulását Debrecenben

Énekeseket várunk a bécsi zarándoklatra, az egyesített kórusba!

Indul a középiskolai hittanverseny
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbtanulását Debrecenben

Énekeseket várunk a bécsi zarándoklatra, az egyesített kórusba!

Indul a középiskolai hittanverseny
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
 
Indul a középiskolai hittanverseny
Indul a középiskolai hittanverseny
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
 
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
 
Megoperálták Leó pápát - sikeresen eltávolították a ...
Megoperálták Leó pápát - sikeresen eltávolították a ...
 
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap