A Szó Szimfóniája - Teológiai Megfontolások Az Isten Igéjének Vasárnapjához

A Szó Szimfóniája - Teológiai Megfontolások Az Isten Igéjének Vasárnapjához

2021-11-24 10:20:42
Szerző: Körössy László/Magyar Kurír, fotó: Sapientia Szerzetesi és Hittudományi Főiskola
Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Hasznos
A Magyar Tudomány Ünnepe 2021 programsorozat részeként A Szó szimfóniája címmel rendeztek teológiai konferenciát november 20-án a Ferenc pápa által bevezetett Isten igéjének vasárnapja központi gondolatáról s annak tág értelmezési horizontjáról Budapesten, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. Az előadók között volt Gyurkovics Miklós atya, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola tudományos rektorhelyettese is.

A Sapientia-nap keretében elhangzott előadások témája azzal kapcsolatos, hogy 2019-ben Ferenc pápa Aperuit illis (Megnyitotta nekik) kezdetű, motu proprio formájában írt apostoli levelében elrendelte az Isten igéjének vasárnapja ünnepét, amit az egyházi évközi idő harmadik vasárnapjára helyezett. A dokumentum megjelenésének évében az Egyház Szent Jeromos halálának 1600. évfordulójára emlékezett.

A motu proprio címe, Megnyitotta nekik az Emmauszba tartó és a feltámadt Jézussal találkozó tanítványok történetének egyik mondatára utal:

„Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat” (Lk 24,45).

A pápa az apostoli levélben utal a II. Vatikáni Zsinatra, mely a Szentírás újrafelfedezésének jegyében megfogalmazta a Dei Verbum kezdetű dogmatikus konstitúciót.

XVI. Benedek pápa 2008-ra püspöki szinódust hívott össze, azért, hogy „Isten Szavát értelmezze az Egyház életében és küldetésében”. Ebből a tanácskozásból pedig megszületett a Verbum Domini kezdetű apostoli buzdítás, amely Ferenc pápa szerint „nélkülözhetetlen tanítás a közösségek számára, mert elmélyíti Isten igéjének átalakító erejét, és főként a liturgikus cselekményben megmutatkozik annak valóban szentségi jellege”.

A Sapientia Szerzetesi és Hittudományi Főiskola konferenciáján (a továbbiakban Sapientia) az előadók emlékeztettek az igeteológia történetének nagy korszakaira, eszméire (a bibliai megfogalmazásoktól a patrisztika világán át a múlt századi és a kortárs teológiai felvetésekig), valamint a Logosz (az örök Ige) és a megtestesülés, illetve az igehirdetés és a szentség kapcsolatát a szó analógiájának segítségével elmélyítő okfejtések nyomán a teológiai szemléletben kívánatos változás – adott esetben már évszázadokkal ezelőtt meglévő, de fel nem tárt – mai lehetőségeire és szükségességére, valamint napjaink teológiai kihívásaira a nyelvfilozófia és az adott világhelyzet (válsághelyzet) tükrében.

A Szó szimfóniája konferenciacím a Logosz-tan szemléletbeli sokszínűségére utal, amely a Szentháromságos egy Isten beszédének, önközlésének valóságából következik, egyúttal Isten üdvrendjének mélységeire is utal, amelyet az igeteológia feltárni igyekszik.

[...]

Gyurkovics Miklós (Szent Atanáz Görögkatolikus hittudományi Főiskola) a 2. és a 3. századi Logosz-teológiáról szóló előadásában többek között felhíva a figyelmet Alexandriai Philón írásaira, Logosz-tanára. Mint mondta: „Philónt olvasni felér egy lelkigyakorlattal.”

Isten gondolatai és az ember gondolatai között az isteni Logosz a tolmács (közvetítő) – vallja Philón.

A krisztolgiai Logosz-tan (Barnabás-levél, Antiochoiai Szent Ignác írásai) alapján pedig azt mondhatjuk: „a keresztény gyülekezetben a Logosz befogadása történik, Isten az emberben sétál, beszél. Krisztus az Atya csendjéből származik, ő maga Isten beszéde” – mondta az előadó. Órigenészt idézve: „nem az itteni Sion az Isten lakása, hanem Isten Igéjének megfigyelőhelyévé és tanácstermévé vált lélek az Isten lakása” (Homília a 75. zsoltárhoz – ford. Somos Róbert).

[...]

Szó szimfóniája című konferencia előadásai a szervezők tervei szerint a jövőben kötet formájában is megjelennek.

A tudósítás teljes terjedelmében ITT olvasható.

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai