A hét tantárgyból a döntőbe jutott 7-8. és a 9-10. évfolyamosok más-más feladatlapot kaptak a szervezőktől. A főszervező, dr. Inántsy-Pap Ágnes megnyitó beszédében elmondta: a verseny nem titkolt célja, hogy a tehetséges gyermekek országos szinten mutathassák meg tudásukat számos területen. Ezért magyar, matematika, történelem, angol, német, informatika, tantárgyakból, valamint liturgikus ismeretekből állíttattak össze kérdéssorokat külsős szakemberekkel.
A Görögkatolikus Tudásolimpiát 2011 óta rendezik meg rendszeresen, az egyre nagyobb érdeklődésre szert tevő versenyt idén több ággal is kiegészítette a szervező intézmény, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola: a Családi Görögkatolikus Műveltségi Versenyen a családok, a Nyugdíjasok Tudásolimpiáján az idősebb korosztályok próbálhatták ki magukat különféle műveltségi témákból.
Az idei döntőn 14 kategóriában összesen kétszázan írhatták meg a két levelezős forduló utáni, mindent eldöntő feladatsort, az alkalomra az ország egész területéről: huszonkét iskolából, valamint több egyházközségből érkeztek jelentkezők a tehetséggondozó versenyre.
A megnyitó részét képezte az imaóra, melyen diákok olvasták fel a zsoltárokat, s melyet dr. Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök vezetett, aki a közös imádság után arra emlékeztette a versenyzőket, hogy „a bölcsesség kezdete az Úrnak félelme” – ahogyan az a Példabeszédek Könyvében olvasható. Túltekintve a jelenlegi megmérettetésen, a győzelemhez vezető útra világított rá: „azok győzhetnek igazán, akik önmagukat és büszkeségüket is legyőzik, és alázattal oldják meg a feladataikat”.
Az írásos munkák leadása után, amíg a javítás zajlott, Kocsis Tamás görögkatolikus lelkipásztor, a budapesti Fő utcai görögkatolikus templom segédlelkésze egy kisfilm (Szirmai Márton: Szalontüdő; 2006) levetítése után előadást tartott a résztvevőknek, az atya a tudás és Isten, a hit és az Istennel való találkozás kapcsolatáról beszélt.
A közös ebédet követően kezdődött a díjkiosztó. A dobogós helyen végzettek értékes ajándékokat vehettek át, de elismerés és tárgyi jutalom nélkül senki sem tért haza, hiszen táskát, mappát, karkötőt, tollat mindenki kapott útravalóul.
A tudásolimpia közel egy tanéven át teremt versenyszituációt a két korosztályból érkező gyermekeknek, jövőre – a szervezők ígérete szerint – biológia és kémia tantárgyakkal is kiegészülve.
Még több fotó a döntőről a Nyíregyházi Egyházmegye oldalán.
A verseny eredménytáblája:
kategóriák |
helyezettek |
|
iskolák |
angol 7-8. |
I. |
Balogh Péter |
Móricz Zsigmond Görögkatolikus Kéttannyelvű Általános Iskola, Mátészalka |
II. |
Grajczárik Adél |
Szent Imre Katolikus Óvoda, |
|
III. |
Földeák Levente |
Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és AMI, Edelény |
|
informatika 7-8 |
I. |
Mikovics Ábel |
Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Nyh |
II. |
Sopronyi Vajk |
Szent Mihály Görögkatolikus |
|
III. |
Márton Gergő |
Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Nyh |
|
liturgikus ismeretek 7-8 |
I. |
Thomázy Vendel |
Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium, Miskolc |
II. |
Toka Levente |
Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Nyh |
|
III. |
Lakatos Evelin Panna |
Szent Mihály Görögkatolikus |
|
magyar 7-8. |
I. |
Nyíregyházi Éva |
Móricz Zsigmond Görögkatolikus Kéttannyelvű Általános Iskola, Mátészalka |
II. |
Juhász Dóra |
Móricz Zsigmond Görögkatolikus Kéttannyelvű Általános Iskola, Mátészalka |
|
III. |
Papp Renáta |
Móricz Zsigmond Görögkatolikus Kéttannyelvű Általános Iskola, Mátészalka |
|
matematika 7-8 |
I. |
Törő Zsófia |
Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium, Miskolc |
II. |
Urbán Janka |
Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Debrecen |
|
III. |
Péter Bence |
Szent Imre Katolikus Óvoda, |
|
német 7-8 |
I. |
Tölgyfa Gábor |
Szent Imre Katolikus Óvoda, |
II. |
Fedor Dóra |
Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza |
|
III. |
Bodrogi Anett |
Szent Mihály Görögkatolikus |
|
történelem 7-8. |
I. |
Szikszai Ákos |
Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza |
II. |
Bacskó Dávid |
Szent Imre Katolikus Óvoda, |
|
III. |
Horváth Ádám |
Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Debrecen |
|
angol 9-10. |
I. |
Chován Máté |
Szent Imre Katolikus Óvoda, |
II. |
Vodila Martin |
Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakközépiskola, Edelény |
|
III. |
Mohamed Tamimah |
Szent Bazil Oktatási Központ - Görögkatolikus Gimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon |
|
informatika 9-10 |
I. |
Szabó Gergő Bence |
Szent László Görögkatolikus Gimnázium, |
II. |
Krehlik Dávid |
Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakközépiskola, Edelény |
|
III. |
Farkas Friderika |
Szent Bazil Oktatási Központ - Görögkatolikus Gimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon |
|
liturgikus ismeretek 9-10 |
I. |
Pocsai Máté |
Szent Bazil Oktatási Központ - Görögkatolikus Gimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon |
II. |
Tótszegi Rebeka |
Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium, Miskolc |
|
III. |
Soltész Péter |
Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium, Miskolc |
|
magyar 9-10 |
I. |
Dankó Csenge |
Szent Imre Katolikus Óvoda, |
II. |
Bálint Lili |
Szent Imre Katolikus Óvoda, |
|
III. |
Nagy Írisz |
Szent Imre Katolikus Óvoda, |
|
matematika 9-10 |
I. |
Husztek Anna |
Korányi Frigyes Görögkatolikus Gimnázium |
II. |
Szakos Máté Antal |
Budapest Szerb Antal Gimnázium |
|
III. |
Szalanics Tamás |
Szent Imre Katolikus Óvoda, |
|
német 9-10 |
I. |
Berger Johanna |
Korányi Frigyes Görögkatolikus Gimnázium |
II. |
Filep Eszter |
Szent László Görögkatolikus Gimnázium, |
|
III. |
Lovas-Kondor Zalán |
Szent Bazil Oktatási Központ - Görögkatolikus Gimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon |
|
történelem 9-10 |
I. |
Tóth Miklós |
Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza |
II. |
Lovas-Kondor Zalán |
Szent Bazil Oktatási Központ - Görögkatolikus Gimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon |
|
III. |
Holecskó Dávid |
Szent Bazil Oktatási Központ - Görögkatolikus Gimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon |