A digitalizáció nem az ördög műve, de csak mértékkel szabad élni vele

A digitalizáció nem az ördög műve, de csak mértékkel szabad élni vele

2020-01-02 22:05:03
Szerző: Lázin Miklós András/Magyar Hírlap, fotó: Magyar Hírlap
Kocsis Fülöp érsek
Friss
Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája szerint az embernek kényszerrel kell kiszakítania magát a rázúduló erőszakos hírfolyamból ahhoz, hogy újra felfedezze Isten szándékait, terveit,szépségét és szeretetét Az ember önmagában nem romlott, ugyanakkor rendkívül fájdalmas látni, hogy a gyerekek élete egyre jobban kiüresedik - jelentette ki a Magyar Hírlapnak adott interjúban Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája. Beszélt arról is, valószínűleg mi voltunk az utolsó generáció, akik még engedelmeskedtünk a szüleinknek, és mi vagyunk az első, akik engedelmeskedünk a gyermekeinknek.

– Felmérések tucatjaiból tudjuk, hogy a digitalizált világ egyre jobban elbizonytalanítja mind az egyéneket, mind a társadalmakat. A vallásos emberek életére mekkora elszívó erőt gyakorolhat a bennünket körbevevő, napról napra mesterségesebbé váló környezet?

– Ma már szemmel látható az általunk fölépített mesterséges világ romboló hatása. Ez alól rendkívül nehéz kivonni magunkat, de nem lehetetlen. A hívő embernek van egy behozhatatlan előnye az ateis­tával vagy a konzumkereszténnyel szemben: bármely pillanatban támaszkodhat az Úristen kegyelmére, segítségére, végtelen türelmére és szeretetére. A mesterséges intelligencia pedig, legyen bármilyen fejlett, sziporkázó és bravúros, legyen bármily csodálatos és hatékony, semmiképpen nem pótolhatja ezt a hitet, a személyes kapcsolatot a Mindenhatóval.

– Lehet szándékosság a ránk öntött mérhetetlen hírfolyam mögött, vagy a digitalizált világnak eleve ilyen, úgymond rossz a természete?

– A hitnek mindig megvolt az ellensége. Lehet, hogy ma több van, és ezek erőteljesebben hatnak. Ám ezzel nem azt állítom, hogy a digitalizáció eleve az ördög műve. Csupán az a klasszikus eset, amikor az ember vívmánya önmaga ellen fordul. Mégpedig azért, mert kihagyja belőle Istent. Ádám–Éva-effektus: majd én megcsinálom magam, nem kell hozzá az Isten, hiszen ő maga is azt akarta, hogy olyanok legyünk, mint ő, csak az ember ezt nélküle akarta megszerezni. Isten is gyönyörködik a mi sikereinkben, szerintem neki is tetszik a digitalizáció, csak akkor válik átokká, ha őt kihagyjuk belőle. Az egyénnek újra föl kell fedeznie Isten szándékát, ter­veit, akkor láthatja meg újra az ő szépségét és szeretetét.

– Az előbb említette a konzum-keresztényeket. Kiket ért alattuk?

– Akik nem veszi észre, hogy csapdába kerültek, és jónak tartják ezt az egészet. Belesimulnak, mert „ilyen a világ”. Nyilván­való, hogy most a világunk nagyon rossz irányba tart ezzel a habzsoló, fogyasztói szemlélettel, amelyet a „fenntartható fejlődés” jegyében még fokozni is szeretnénk. Súlyos hiba, ha ezt egy magát kereszténynek tartó ember nem veszi észre, ha nem küzd ellene.

– És ha az ember elbizonytalanodik?

– Az már jó, ha elbizonytalanodik, ha megérzi, hogy valami zavar van, s jó esetben eltöpreng rajta, még jobb esetben pedig feltárja mindezt a lelki atyjának egy-egy szent gyónás keretében.

– Itt az egyén nem inkább a bűneit szokta letenni?

– Alapvetően igen. De a gyógyító fölismerés nem arra irányul, hogy mi a baj a világgal, hanem arra, hogy mi a baj énvelem. Hisz én is részese vagyok ennek az önpusztító folyamatnak. Ha változtatni akarok rajta, azt önmagammal kell kezdenem. Papjainknak arra kell töreked­niük – a papnevelésben is erre készítjük fel őket –, hogy a szent gyónás egyszersmind a mélységekbe nyúló alapos beszélgetés is legyen, ahol az érintett a bűnein túl a lelki gond­jait is kertelés nélkül képes kimondani. A feloldozáson túl akkor tudunk igazán segíteni, ha a tettek gyöke­réig hatolunk, azt megragadva s persze, Isten segítségét kérve találjuk meg közösen a feleletet.

– Manapság divat lett a fiatalok körében az idősebb generáció­kat lesajnálni, a tapasztalataikat egy legyintéssel elintézni. Sőt a politikai bal- és a liberális oldalról mintha erőszakkal mélyítenék a szülők és a gyerekek közötti ellentéteket.

– A közelmúltban egy konferencián járva hallottam: valószínűleg mi voltunk az utolsó generáció, akik még engedelmeskedtünk a szüleinknek, és mi vagyunk az első, akik engedelmeskedünk a gyermekeinknek. Valami furcsa fordulat történt, és ennek leginkább épp a fiatalok a kárvallottjai. S ennek a feje tetejére állított világnak mi, keresztények is részesei és okai vagyunk. Azáltal ugyanis, hogy gyermekeink nem az engedelmesség légkörében nőnek föl, hanem a látszólagos szabadság parttalanságában, teljesen eltorzul az értékrendjük. Ha elveszítik a tekintélyt, nincs, kire fölnézzenek, édesapjuk, édesanyjuk nem irányadó, következésképp teljesen eltévednek az értékek vagy inkább az értéktelenségek kavalkádjában. Holott a gyermeknek rendkívül nagy szüksége van az erkölcsi iránymutatásra, a példaadásra, s ebből természetszerűen megtanulná, hogy a dolgok okkal történnek, előbb-utóbb mindennek következménye lesz, s így vagy úgy, de mindenért meg kell fizetni.

– A modern kor eszközeinek túlzott használatát nem érzi károsnak?

– Nem kárhoztathatom, hisz én is használom, rendszeresen dolgozom ezeken a rendkívül okos masinákon. De mint mindennek, ennek is mértéket kell szabni. A túlzott kütyühasználat nyilván nem tesz jót, mégis azt mondom, a mai fiatalságnak nem annyira a villogó képernyők előtti bambulás a legfőbb baja.

– Hanem?

– Az említett alapok hiánya. Eszközt kapnak, fergeteges lehetőséget a kezükbe, de ki tanítja meg őket arra, hogy ez mi, hogy mire való, és mi lehet belőle? Az rendben van, hogy százszor ügyesebben babrálnak rajtuk, mint a szüleik és nagyszüleik, de hogy mindeközben zombikká válnak, ez a mi hibánk. Ez rólunk mond ítéletet. Ők csak átveszik tőlünk az értékeitől megfosztott világunkat, s zavartságuk csupán saját tévelygéseink tünete. Annyi biztos, hogy az életük sokkal szegényebb már most, mint a miénk volt, s még inkább az lesz, ahogy fokozatosan felnőnek. Dacára annak a káprázatos kínálatnak, amit világuk hamis színkavalkádjával eléjük tár. Elég csak a megerőszakolt szivárványszínre gondolni, amely mérhetetlenül gazdagabb volna, mint aminek ma zászlajaként lobogtatják.

– Hogy lehet segíteni nekik?

– Ha hiányoznak az alapok, szegények mire építsenek? Amikor a gyermeknek megadunk valamit, akkor az számára nem értékként, hanem az élet természetes velejárójaként jelenik meg. Nem hibáztatható, ha nem értékeli. Aki igazán szereti a gyermekét, az felkészíti arra, hogy az értékekért küzdeni kell, azokat nem tálcán kínálja neki, hanem megtanítja az azokhoz vezető útra.

– Miről szólt a karácsonyi szentbeszéde?

– Az odaadásról. Számomra tavaly az egész karácsonyi készület ennek a fogalomnak a jegyében telt el. Ez az egyetlen szó annyira mély értelmű és gazdag, hogy az ünnepnek is ez lett a kulcsszava. Mindig így vagyok vele, amikor megfog, megragad egy kifejezés, kép, fogalom, akkor mindenhonnan az köszön vissza. Ha mi odaadók vagyunk az előkészületben, akkor megtapasztalhatjuk Isten odaadását a gyermek Krisztus képében. Nagy kár, hogy bár az egyház folyamatosan hangsúlyozza az előkészület fontosságát, valahogy mindig erőtlennek bizonyul ez az üzenet.

– A világ is szokott készülni azért a karácsonyra…

– Biztosan, csak épp ellenkező módon, mint amit az egyház tanít. Ahogy korábban is fogalmaztam, nem lehet egyenlőség jelet tenni a vásárlásdömping és a lelki felkészülés közé, hisz azok épp ellenkező előjelűek. A vásárlás, annak lélektana szerint, akkor is a szerzésre épül, ha ajándékot veszünk, tehát látszólag másnak akarunk vele jót tenni. Mi azonban a kiüresedésre gyúrunk. A karácsonyi böjtben például arra törekszünk, hogy minél több dolgot el tudjunk engedni. Az önként vállalt lemondás során – akár étel, ital vagy kütyühasználat terén – befogadóbbá válunk a kapott értékek felé. Ezáltal fogjuk tudni értékelni majd karácsonykor az Isten ajándékát, amikor önmagát adja nekünk.

– Mit tart a legjobb ajándéknak?

– Nem csak a görögkatolikusoknak, hanem minden magyar testvéremnek szeretném ajándékozni azt a képességet, amellyel fölismerik Isten végtelen szeretetét. Akkor válhat boldoggá egy ünnep, így a karácsony is, ha képesek lesznek megfeledkezni önmagukról, és csak a másik javát, másik örömét szolgálják. Ez a visszájáról talpára állított világ igazsága: nem az önzés, hanem az önzetlenség tesz boldoggá. Karácsonykor ebből talán mindenki megsejt valamit, de az igazi ajándék az volna, ha egész életünket ehhez igazítanánk.

 

VEZETŐ HÍREK
Szinaxárion, nagyböjt ötödik vasárnapja

Szinaxárion, nagyböjt ötödik szombatja

Március 25: a legszentebb Istenszülő örömhírvétele
 
AKTUÁLIS
Pedagógusok számára szerveznek lelkigyakorlatot Sajópálfalán
 
VEZETŐ HÍREK
Szinaxárion, nagyböjt ötödik vasárnapja

Szinaxárion, nagyböjt ötödik szombatja

Március 25: a legszentebb Istenszülő örömhírvétele
 
AKTUÁLIS
Pedagógusok számára szerveznek lelkigyakorlatot Sajópálfalán
 
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Pedagógusok számára szerveznek lelkigyakorlatot Sajópál...
Pedagógusok számára szerveznek lelkigyakorlatot Sajópál...
 
Szinaxárion, nagyböjt ötödik vasárnapja
Szinaxárion, nagyböjt ötödik vasárnapja
 
Március 25: a legszentebb Istenszülő örömhírvétele
Március 25: a legszentebb Istenszülő örömhírvétele
 
Szinaxárion, nagyböjt ötödik szombatja
Szinaxárion, nagyböjt ötödik szombatja
 
Előszenteltek Liturgiája Fülöp metropolitával
Előszenteltek Liturgiája Fülöp metropolitával
 
Máriapócs testvérvárosa lett Beit Jala palesztin, többs...
Máriapócs testvérvárosa lett Beit Jala palesztin, többs...