A fény jegyében szerveztek tábort Hajdúböszörményben

A fény jegyében szerveztek tábort Hajdúböszörményben

2018-07-27 11:29:00
Szerző: Molnár Ildikó
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Az egyik önkéntes, Molnár Ildikó írt beszámolót a hajdúk fővárosában megrendezett táborról. Köszönjük!

Önkéntesként vettem részt a második görögkatolikus tábor lebonyolításában. A „FÉNY” témájában tervezték a fő szervezők Bodogán László atya, Palánki Ildikó és Bodogánné Erzsébet a programokat.

Mintegy 50 gyermek zsivaja töltötte meg a csodálatos templomkertünket, és a Mamre szállót. Minden napra jutott izgalmas kaland. A változatos programok körébe beépítettünk egy bodaszőlői kirándulást is. Felemelő érzés volt hallgatni László atya előadását Illés prófétáról a több, mint 700 éves zeleméri csonka torony lábánál. Lehetőség nyílt a lovaglásra, igazi tábori hangulatot idézett a számháborúzás.

Minden napra szerveztünk korosztályonként elmélyítést, melyben Jézus Krisztus életének egy-egy történetével hívtuk fel a figyelmet a szívünkben lakozó fény fontosságára. Ezt a kis lángot igyekeztünk táplálni a mindennapok során. Csodás volt látni, ahogy a nyitó- és záró imádságokon a gyerekzsivaj átszellemült áhítattá.

A templom ódon galériája kiállításunknak adott otthont. A hét zárásaként a gyerekek közös produkcióval várták a családokat: Jézus Krisztus életét kísérte végig árnyjátékkal a hét közben megalakult zenekarral kísért énekkar és a bábcsoport. A közös Szent Liturgia után estébe nyúló agapéval zártuk a hetünket.

Azt gondolom, hogy a tábor legfőbb hozadékai a lelki töltődés és a jó társaság. Példaértékű összefogásban volt részünk. Közösségünk tagjai a saját lehetőségeiket kihasználva támogatták a tábort. Hálás vagyok Isten felé, hogy vezetett engem ezen az úton azért, hogy részesüljek, tapasztaljak, gyarapodjak.

„Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra”

/Zsoltárok 139:3/

VEZETŐ HÍREK
Pócstól Bécsig, Bécstől Pócsig: Az Istenszülő öröksége híd a nemzetek között

Lelki híd Bécs és Máriapócs között: a Stephansdom delegációjának második napja

Ajánlattételi kiírás iskolagyümölcs- és iskolazöldség programhoz
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Pócstól Bécsig, Bécstől Pócsig: Az Istenszülő örök...
Pócstól Bécsig, Bécstől Pócsig: Az Istenszülő örök...
 
Lelki híd Bécs és Máriapócs között: a Stephansdom del...
Lelki híd Bécs és Máriapócs között: a Stephansdom del...
 
Ajánlattételi kiírás iskolagyümölcs- és iskolazölds...
Ajánlattételi kiírás iskolagyümölcs- és iskolazölds...
 
Előzetes ajánlattételi kiírás óvoda- és iskolatej pro...
Előzetes ajánlattételi kiírás óvoda- és iskolatej pro...
 
Kanadába is eljutottak Boldog Orosz Péter Pál ereklyéi
Kanadába is eljutottak Boldog Orosz Péter Pál ereklyéi
 
Április utolsó hetében ismét Jézus-ima Debrecenben
Április utolsó hetében ismét Jézus-ima Debrecenben