A görögkatolikusok Csíksomlyóról továbbmentek Balázsfalvára

A görögkatolikusok Csíksomlyóról továbbmentek Balázsfalvára

2019-06-03 07:43:46
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ferenc pápa
Friss
Határontúl
Ferenc pápa romániai látogatásának utolsó napján még egy görögkatolikus Szent Liturgián is részt vett. Ennek keretében történt meg a hét vértanúhalált halt püspök boldoggá avatása.

Az eseménynek Balázsfalva adott helyszínt, hiszen a ma élő mintegy háromszázezer hívőnek ez a település a történelmi központja. Úgy is mondhatnánk, ez a kis város a romániai görögkatolikusok Hajdúdorog-ja, hiszen sok történelmi esemény fűződik hozzá, s ennek közösségéből számos pap és püspök származik. A most ünnepelt püspökök közül többen is itt születtek, vagy itt végezték tanulmányaikat, itt szolgáltak fiatal papként. A történelmi helyszín méltó keretet adott a történelmi eseménynek. Hiszen példátlan, hogy egyszerre több személyt is boldoggá avat a pápa a román görögkatolikus egyházban, de magát a pápai látogatást is életre szóló eseményként fogják jegyezni az elkövetkező évtizedekben.

A téren több mint ötvenezer ember jelent meg, s minden bizonnyal nem csak görögkatolikusok. S nem is csak Romániából, hiszen néhány busznyi hívő még Magyarországról is érkezett, hogy együtt örvendhessenek határon túli görögkatolikus testvéreikkel. Természetesen jelen volt a teljes görögkatolikus püspöki szinódus: a nagyérsek mellett mind a hét püspök. Egyikük az Egyesült Államokból érkezett, aki az Amerikában élő román görögkatolikusok vezetője. Jelen volt még Görögországból és Magyarországról két-két püspök, tőlünk Fülöp metropolita és Atanáz püspök atyák. Együtt ünnepeltek még a Szentatyával és a hívekkel a pápai kúria legrangosabb képviselőin túl az ország római katolikus püspökei is Jakubinyi György gyulafehérvári érsek vezetésével.

Az egyébként is gyönyörű Isteni Szent Liturgia legmeghatóbb pillanatait talán éppen a boldoggáavatás eseménye nyújtotta. Lucian bíboros egyszerű szavakkal kérte a Szentatyától a fölsorolt hét görögkatolikus vértanú boldoggá nyilvánítását, amelyre a Pápa – a szokásos latin nyelvű szöveggel – beleegyezését és áldását adta. Majd a Szent Liturgia végén különösen is megrendítő szavakkal mondott köszönetet a romániai görögkatolikusok legfőbb vezetője ezért az aktusért. Fölidézte XII. Piusz pápa 1952-ben mondott szavait, amelyben kifejezte együttérzését a kommunizmus vallásüldözése miatt szenvedőkkel. Az akkori pápa így fogalmazott: „meg akarom csókolni Romániában a vallás elleni támadásban jogtalanul bebörtönözöttek, siránkozók és szenvedők bilincseit”. Ez az álom most vált valósággá – fűzte tovább a gondolatot a nagyérsek: mert Péter itt van (hatalmas taps). Itt van köztünk (újra fölharsanó taps). Hogy megerősítsen minket a hitben. Hogy megcsókolja és gyógyítsa sebeinket.

A sokat szenvedett görögkatolikus egyház a vértanúhalált halt püspökeivel együtt megdicsőült ezen a napon. A kommunista diktatúra nem csak az egyházi vezetőket nem tudta megtörni, de éppen ez az esemény tett bizonyságot arról is, hogy az egész görögkatolikus egyházat nem lehetett és nem lehet eltiporni. A hívek sokasága él, éli hitét, viszi tovább őseitől kapott hitvallását.

A Szent Liturgia végén Ferenc pápa megáldotta a hét vértanút ábrázoló ikont, amely mellé a boldoggá avatottak még ma élő hozzátartozói hozták föl az oltárhoz a vértanúk ereklyéit. Az ikonon János evangélista levelének egyik mondata olvasható:

Mindenki, aki Istentől született, legyőzi a világot. És ez a győzelem, győzelem a világ fölött, ez a mi hitünk. (1Jn 5,4)

 

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai