A görögkatolikusság különleges szigete – ünnep Dunakeszin

Már kora reggeltől fohász hallatszott ki az utcára, hiszen utrenyével indult a nap június 29-én, vasárnap reggel a Szent Péter és Pál főapostolokról elnevezett dunakeszi templomban. Fülöp metropolita jelenlétében hármas ünnepen vehettek részt a helyiek és persze a vendégek. Egyrészt az ott élők lelkesen készültek a templombúcsúra, másrészt végeztek a görög szakemberek a belső festéssel és elkészült az ikonosztázion is. Ezeket a metropolita áldotta meg Varga Lajos váci segédpüspökkel karöltve.

Akik Kelet-Magyarországon élnek, hozzászokhattak már egy jellegzetes, görögkatolikus dallamvilághoz. Ha viszont Dunakeszin jár valaki, akkor azt hihetné a szertartáson, hogy Görögországba érkezett. Bubrik Miklós parókus atya – és kántorként közreműködő fiai - ugyanis előszeretettel használják az ottani hangzást és hajlításokat. Egészen különleges hangulatot varázsolnak minden alkalommal a Szent Liturgiákon. Az apostoli szakaszból emelt ki prédikációjában Fülöp metropolita egy fontos mondatot, Szent Pál apostol rómaiaknak írt leveléből:

„Minthogy a hit révén megigazultunk, békében vagyunk Istennel a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Általa kaptunk a hitben szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben szilárdan állunk, és dicsekszünk azzal a reménnyel, hogy részesülünk Isten dicsőségében.”

Isteni vagy emberi dicsőség?

„Mit jelent az, hogy az ember részesül az isteni dicsőségben?” – kérdezte Fülöp atya. „Ha őszinték vagyunk, szeretjük a dicsőséget. Sőt: azt látjuk, hogy sokan mindent megtesznek azért, hogy tündökölhessenek az ember dicsőítésében. Ezért vannak sztárok, csillagok, akik aztán félelmetes apparátussal, pénzt, energiát nem kímélve próbálnak tündökölni az emberek előtt, hogy dicsőítsék őket. Mi is szeretjük, ha megdicsérnek minket: amikor kapunk egy oklevelet a munkánkért, amikor a főnöktől kapunk egy elismerő szót, de a kisgyermek is örül, ha megdicsérik. Ebben semmi rossz nincsen, sőt, a pszichológusok is megerősítik, milyen sokat jelent a dicséret. Érdemes élni vele. Ez azért jó érzés, mert el van ültetve bennünk, hogy mi igazából nem ezeket a sekélyes emberi dicséreteket szomjazzuk és éhezzük, hanem az Isten dicsőségét. Csak nem gondolunk bele, és ha ezt nem látjuk, nem érzékeljük, akkor még kevés a hitünk” – emelte ki a metropolita.

„A hitben előre kell haladni, hogy vegyük észre, micsoda isteni megdicsőülés vár ránk. S minél inkább fölnyitjuk a szemünket, a hit minél inkább tiszta látást ad, annál inkább megértjük, hogy milyen sekélyes az emberek dicsérgetése. Nem érdemes érte mákszemnyi erőfeszítést sem tenni.”

A hitben tehát növekednünk kell – de hogyan?

Kocsis Fülöp így folytatta: „Bizánci egyházunk mindent megad, hogy növekedhessünk a hitben. Azért festettük ilyen szépre ezt a templomot, azért állítottuk az ikonosztáziont a szentély és a templomhajó közé, hogy ez is növelje a hitünket. A bizánci egyházban hihetetlenül bonyolult az ikonográfia. Rengeteg kép van szentekről, az evangéliumi és ószövetségi jelenetekről, alig-alig igazodik el benne az ember. De ilyen a liturgiánk is. Rengeteg ének, himnusz, hang kap benne szerepet: bonyolult. De azért, mert ami itt a templomban megjelenik, az nem más, mint a teremtett világ szépségének leképezése. Hiszen a világ is bonyolult. A fizika, a matematika, a kémia, a biológiai törvények...hát nem győzzük fölfedezni a világot! Bonyolult és gyönyörű! – hangsúlyozta a főpásztor.

„Ezt mintázza bizánci liturgiánk és az ikonográfia. Amikor belépünk ebbe a templomba, a teremtett Isten dicsőségét szemlélhetjük. Belépünk és önkéntelenül is hat ránk, mintegy magával von bennünket a liturgiának a szépsége, az összetettsége, az egyháznak ez a gazdagsága. Amikor a templomba jövünk, akkor ez az isteni dicsőség valahogy átszivárog a lelkünkbe. Mi így tudunk dicsekedni az Isten dicsőségével. A budakesziek pedig most már dicsekedhetnek ezzel a templommal, de nem az emberek előtt, hanem azzal a biztos reménnyel, hogy ők is részesülnek az isteni dicsőségben.”

S hogy folytatja Szent Pál? De nem csak ezzel, hanem szenvedéseinkkel is dicsekszünk

„Az Isten dicsőségében való részesülés nem azt jelenti, hogy minden könnyű lesz az életünkben. Hiszen Krisztus is kínhalála után dicsőült meg a feltámadásban. Ezért teszi hozzá Szent Pál, hogy a szenvedéseinkkel is dicsekszünk. Sőt, minél inkább fölnyílik a szem, minél inkább tudom hittel látni az életem, az Úristen annál több keresztet ad. Akiket szeretek, azokat megfenyítem, mondta az Úr. Ez csak akkor félelmetes mondat, ha nem merek hinni abban, hogy a hittel az erőt is megkapom, hogy kibírjam...”

Szent Péter és Szent Pál főapostolok ünnepe

„Kik voltak ők? Péter, a tudatlan halászember, akinek három év sem volt elegendő Krisztus jelenlétében, hogy fölismerje mi az ő hivatása és az utolsó pillanatban is megtagadta mesterét és mégis az Isten kiválasztottjaként főapostol lett. Pál, aki üldözte a keresztényeket, mégis főapostollá lett. Nem az számít, hogy honnan jön, hanem hogy milyen utat jár be az ember. Hisz-e abban, hogy eljut az isteni megdicsőítésbe? Az Úristen Szent Pétert és Szent Pál megdicsőítette. Erre a dicsőségre vagyunk meghívva mindnyájan. Ne féljünk tőle! Krisztus által a hitben szabad utunk van a kegyelemhez, amelyben szilárdan állunk. Közelítsünk efelé a kegyelem felé, hogy élhessünk vele és merjünk dicsekedni azzal a reménnyel, hogy az isteni dicsőségben lesz részünk” – erősítette meg Fülöp atya.

Egy településnek az ereje, cselekvőképessége az a közösségének az erejétől függ

Így kezdte köszöntőjét Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármestere. Szerinte a hitéleti közösségek különösen erős csoportok szoktak lenni. Dunakeszin jó néhány felekezet megtalálható és igencsak büszkék lehetnek magukra a görögkatolikusok, hogy egyre összetartóbb és nagyobb közösséget alkotnak.

„Az országnak egy olyan területén élünk, ahol hagyományosan nem görögkatolikusok az emberek. A létszámuk azonban odáig növekedett mára, hogy egyre több ilyen ünnepségen vehetünk részt, és egyre több eredménnyel is büszkélkedhetnek, dicsekedhetnek. Az elmúlt 15 évben ez a közösség képes volt arra, hogy felépítse ezt a templomot, aztán fölépítsen egy óvodát. Sokfelé látjuk a városban a közösség keze munkájának javait, ez a csapat jó célokat tűzött ki maga elé” - ismerte el a polgármester.

Egy régóta dédelgetett álom vált valóra

A szórványban élő hívek telve voltak vággyal, hogy ezen a vidéken is legyen egy olyan hely, ahol a saját hitvallásuk szerint tudják megélni és gyakorolni hitüket. „Az, hogy a mai napon itt állhatunk ebben a lélegzetelállítóan gyönyörű templomban, az hosszú évek imádságainak, sok szent közbenjárásának, sok ember munkájának köszönhető. Itt minden milliméter bizánci egyházunk lelki gazdagságának szimbóluma, vagyis nem más, mint az Isten végtelen szeretetének és gondviselésének kézzel fogható megnyilatkozása” – fogalmazott Szabóné Revák Mária az egyházközség nevében.

Köszönetet mondott Pest Vármegye Közgyűlésének, Dunakeszi és Göd városának, illetve a Hajdúdorogi Főegyházmegyének, a Dunakeszin élő híveknek és persze Bubrik Mikós parókus atyának - nemcsak az anyagi támogatásért, hanem a sok imáért is.

Kívánjuk, hogy sokáig ilyen erős maradjon ez a szórványban élő közösség és tovább tudjanak növekedni hitben az itt élők!