A gyerekek életet hoznak a kápolnába - a dél-budai szervezőlelkészség első Szent Liturgiája

A gyerekek életet hoznak a kápolnába - a dél-budai szervezőlelkészség első Szent Liturgiája

2019-09-03 12:49:17
Szerző: Verestói Nárcisz/Magyar Kurír
Budapest
Hajdúdorogi Főegyházmegye
A XI. kerületi, Bartók Béla úti Szent Imre római katolikus kápolna ad otthont az újonnan alapított Dél-Budai Görögkatolikus Szervezőlelkészség Szent Liturgiáinak. Az első szertartást szeptember 1-jén vezette Kocsis Tamás szervezőlelkész.

A családbarátként meghirdetett szertartásra sok kisgyerekes család érkezett, akik élettel töltötték meg a Szent Imre-kápolnát.

Kocsis Fülöp érsek-metropolita július 1-jei hatállyal nevezte ki az addig a Budai Görögkatolikus Parókián segédlelkészként szolgáló Kocsis Tamást az újonnan alapított dél-budai szervezőlelkészség szervezőlelkészévé, aki új megbízatása mellett továbbra is szolgál a Budapesti Egyetemi Lelkészségen is.

Az elsősorban a XI. és XXII. kerületi hívek ellátására létrehozott szervezőlelkészség egyelőre a Szent Imre-kápolnában talált otthonra. Mostanáig a dél-budai görögkatolikusok a ciszterci Szent Imre-templomban ünnepeltek hétfőnként Szent Liturgiát, illetve alkalmanként a budafoki Szent Péter és Pál-kápolnában.

Kocsis Tamás a homília elején elmondta, Makláry Ákos atya is felhívta rá a figyelmét, milyen szerencséje van, hogy éppen ez az evangélium jutott mára – mert ez a kezdet szakasza, ezért szokták szeptember 1-jén, a görögkatolikus egyházi év, illetve a tanév elején olvasni:

Abban az időben Jézus Názáretbe ért, ahol nevelkedett, szombaton szokása szerint bement a zsinagógába, és felolvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták neki oda. A könyvtekercset kigöngyölítve arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy meggyógyítsam a megtört szívűeket, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.” Miután összetekerte a könyvtekercset és átadta a szolgának, leült. A zsinagógában minden szem rá szegeződött. Akkor így kezdett el beszélni hozzájuk: „Ma teljesedett be ez az Írás a ti fületek hallatára.” Mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a kegyelem igéin, amelyek ajkáról fakadtak. (Lk 4,16–22)

Kezdők vagyunk, de nem rossz a kezdet – örvendett Tamás atya –, sokan vagyunk, tehát van igény a közösségre. A közösségben mindenki kicsit Krisztus: egymást szolgálják, egymást éltetik.

A nagy múltú, hajdan napi több telt házas misét ünneplő Szent Imre-kápolna közössége megfogyatkozott mára – most megtöltötték a görögkatolikus hívek, és életet hoztak a szolidan zsivajgó gyerekek. Tamás atya az éltető, örömteli közösség és a vidámsággal teli vasárnapok szerepét hangsúlyozta. A közösség jó támasz mindannyiunknak, kiegészítjük egymás hiányosságait; ugyanakkor „reklám” is, „marketingfogás”: látják, hogy ide jó tartozni. 

Ez a közösség valamiben több, mint más közösségek, hisz Krisztus nélkül a keresztény közösség elvész. A „liturgia” szó eleve magában hordozza az utalást a közösségre: a görög leiturgia közszolgálatot takar, a népnek tett szolgálatot. Isten gondviselésével támogatott közösséggé kell válnunk – fogalmazott Kocsis Tamás.

* * *

A Bartók Béla út 17–19. alatt álló épület története a 20. század kezdetére nyúlik vissza, amikor Glattfelder Gyula hittanár, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, később csanádi megyéspüspök megalapította az első Szent Imre Kollégiumokat (1900: Pest, 1908: Buda), hogy a fővárosban tanuló vidéki egyetemi hallgatókat segítse. Az akkor még Fehérvári út 17. alatti telken Aigner Sándor tervei alapján épült meg a kollégiumépület, majd a vele egy tömböt alkotó lakóház a Mészöly utcai sarkon, melynek első emeletén alakították ki a kápolnát. Ma a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Baross Gábor Kollégiuma működik az épületben. A kollégium és a kápolna közti közvetlen átjárót a háború után befalazták, a lakók visszaemlékezése szerint 2013-ban nyílt meg újra a közvetlen kapcsolat lehetősége. A Szent Imre Lelkészség lelkipásztora Horváth József kápolnaigazgató.

A Dél-Budai Görögkatolikus Szervezőlelkészség vasárnaponként 10.30 órakor végez görögkatolikus Szent Liturgiát a Bartók Béla úti Szent Imre-kápolnában (XI. kerület, Bartók Béla út 19., 1. emelet). Emellett hétfőnként 18 órakor továbbra is Szent Liturgiát mutatnak be a ciszterci Szent Imre-templomban.

Naprakész információkat többek között a szervezőlelkészség  Facebook – oldalán találhatnak az érdeklődők.

VEZETŐ HÍREK
Kutatók éjszakája a nyíregyházi főiskolán

Stefano Parenti professzor volt a vendégünk

Ferenc pápa üzenete az elvándorlók és menekültek világnapjára
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Kutatók éjszakája a nyíregyházi főiskolán

Stefano Parenti professzor volt a vendégünk

Ferenc pápa üzenete az elvándorlók és menekültek világnapjára
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Kutatók éjszakája a nyíregyházi főiskolán
Kutatók éjszakája a nyíregyházi főiskolán
 
Idén is lesz 72 óra kompromisszum nélkül
Idén is lesz 72 óra kompromisszum nélkül
 
Idén már hatéves az angliai magyar görögkatolikus köz...
Idén már hatéves az angliai magyar görögkatolikus köz...
 
Ferenc pápa üzenete az elvándorlók és menekültek vilá...
Ferenc pápa üzenete az elvándorlók és menekültek vilá...
 
Stefano Parenti professzor volt a vendégünk
Stefano Parenti professzor volt a vendégünk
 
Lítiás nagy vecsernye a budaörsi görögkatolikus templom...
Lítiás nagy vecsernye a budaörsi görögkatolikus templom...