A házas közösség ereje

A házas közösség ereje

2018-02-13 11:38:08
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Szabadidő
Lelkipásztori
Debrecen
Előadás
Hogyan születtek meg az END közösségek?

Idén 2018. február 11-18. között rendezik meg a Házasság hetét. Ebben az évben is értékes programokkal készülnek a debreceni görögkatolikusok, a KEMENCE (Keresztény Mentálhigiénés Centrum) szervezésében. Február 12-én, hétfőn a Görögkatolikus Érseki Hivatalban tartott előadást az END házastársi közösség és gazdag erőforrásai címmel Mátyásföldi Imre és Mátyásföldiné Kaló Mariann, egyben ez egy tanúságtétel is volt. Az előadás végén pedig azt is megtudhatták a párok, hogy mi a szeretetnyelvük. Lehet, hogy nem is egyformán kommunikálunk? 

Mi is az END?

Az END (Equipes Notre Dame= Együtt Nagyasszonyunk Dicsőségére), az Egyház által elismert nemzetközi katolikus házastársi mozgalom, mely segíti a házaspárokat, hogy házasságuk szentségét a lehető legteljesebben tudják megélni, valamint tanúskodni kíván a világban a keresztény házasság szépségéről. A mozgalom 1938-ban Franciaországban született néhány baráti házaspárnak abból a felismeréséből, hogy házasságban élni nem könnyű dolog. Ezért, ha megosztják nehézségeiket, gondjaikat, örömeiket és közösséget alkotnak, könnyebben haladhatnak az életszentség útján. Henri Caffarel atya vezetésével havonta találkoztak.  Később másokat is elhívtak ezekre az összejövetelekre. Így születtek az END közösségek, melyeket Mária oltalma alá helyeztek. 

A sarkalatos pontok

A mozgalomnak van egy sajátos kidolgozott pedagógiája, ami az un. sarkalatos pontokon nyugszik (6 db): Szentírás-olvasás, közös házastársi illetve családi ima, éves lelkigyakorlat, az „életszabályok” illetve havonta egy alkalommal egy mélyebb, komolyabb beszélgetés a házastársunkkal (éberség órája). 

Hogyan néz ki egy END csoport találkozója?

A 4-6 házaspár és a csoportot kísérő pap havonta találkozik, minden alkalommal más házaspár otthonában. Az összejöveteleket a csoportfelelős házaspár vezeti az alábbiak szerint:

1. Megosztás: megosztjuk egymással hétköznapi életünket, örömünket és bánatunkat.
2. Téma megbeszélése: mindenki elmondja a véleményét a témáról. Általában olyan témában cserélünk gondolatot, amely valahogyan mindig a házassághoz kapcsolódik – lehet ez a bizalom, kommunikáció, konfliktuskezelés, megbocsátás, gyermeknevelés.
3. Szentírásolvasás.
4. Osztozás: megosztjuk egymással lelki életünket, hitünket.
5. Közös imádság, spontán egyéni ima. A kísérő pap áldása. Közös étkezés.

Fontos törekvés még az is, hogy ezek a csoportok valódi kis keresztény közösségekként kívánnak működni (és nemcsak intellektuális közösségekként), ahol a házaspárok lehetőség szerint segítik is egymást. A mozgalom tehát nyitva áll mindenki előtt. Olyannyira, hogy az előadásuk után összeültek a csapókerti parókia közösségi házában és egy kis játékos teszt során mérték fel, kinek, milyen a kapcsolata a házastársával. 

Az este végén csendes imát tartott Terdik János atya a házasságokért a kápolnában.

VEZETŐ HÍREK
Légy „bet-man”! Országos görögkatolikus hit- és erkölcstan verseny 2025 – döntő

„Az Istenszülő kertjéből Mária házába” – úti beszámoló Efezusról a Görögkatolikus Múzeumban

Liturgikusének-verseny döntő: több mint 200 gyermek mutatta meg tudását
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Légy „bet-man”! Országos görögkatolikus hit- és erkölcstan verseny 2025 – döntő

„Az Istenszülő kertjéből Mária házába” – úti beszámoló Efezusról a Görögkatolikus Múzeumban

Liturgikusének-verseny döntő: több mint 200 gyermek mutatta meg tudását
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Légy „bet-man”! Országos görögkatolikus hit- és erk...
Légy „bet-man”! Országos görögkatolikus hit- és erk...
 
„Az Istenszülő kertjéből Mária házába” – úti b...
„Az Istenszülő kertjéből Mária házába” – úti b...
 
Liturgikusének-verseny döntő: több mint 200 gyermek muta...
Liturgikusének-verseny döntő: több mint 200 gyermek muta...
 
Szezonnyitó találkozóra készülnek a Görögkatolikus Mo...
Szezonnyitó találkozóra készülnek a Görögkatolikus Mo...
 
Építsük tovább görögkatolikus egyházunkat! – Tízé...
Építsük tovább görögkatolikus egyházunkat! – Tízé...
 
A Szent vonzásában – Puskás László-emlékkiállítás...
A Szent vonzásában – Puskás László-emlékkiállítás...