A hit továbbadása megtartó erő - új látogatóközpont Debrecenben

A hit továbbadása megtartó erő - új látogatóközpont Debrecenben

2020-07-05 15:08:37
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Kocsis Fülöp érsek
Debrecen
A Hajdúdorogi Főegyházmegye és Debrecen önkormányzata közösen épített turisztikai látogatóközpontot az Attila téren. Az épület megáldását és ünnepélyes átadóját július 5-én rendezték.

A látogatóközpontról 

A Hit és kultúra nevet viselő, 360 négyzetméter alapterületű épület alapkövét még tavaly májusban helyezték el. Az új turisztikai látogatóközpont egyfelől segít megismerni a debreceni görögkatolikusok történetét, másfelől találkozóhelyül szolgál majd a gyülekezet számára. A kétszintes épület földszintjén turisztikai kiállítóteret alakítottak ki, az emeleten pedig egy osztatlan nagyobb tér is várja az ide érkezőket, a belső udvaron pedig a gyerekek számára egy kisméretű játszótér/játszósarok is megépült. A beruházás 210 millió forintból valósult meg, a költségekhez Debrecen önkormányzata pályázati forrásból 70 millió forinttal járult hozzá, a fennmaradó összeg a hívek nagylelkű adományaiból gyűlt össze. Az építkezést továbbá az Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság a Hajdúdorogi Főegyházmegye folyamatos támogatása révén is segítette. 

Milyen szerepe lesz a közösség életében az új épületnek? 

A látogatóközpont több funkciós: a meglévő programok (ikonkör, női torna, karate tanfolyam, stb.) mellett az emberi élet megszentelt eseményeinek ünnepét is lehetőség lesz itt megtartani. Minden technikai feltétel adott ugyanis ahhoz, hogy 100-150 fő kényelmesen elférjen egy keresztelő, házassági évforduló, születésnap vagy akár egy halotti tor alkalmával. Emellett az egyházközség pályázaton nyert egy kisebb összeget fiataloknak szóló programra, amelynek köszönhetően elsajátíthatják a filmkészítést és megtanulhatják okosabban használni az internetet. Egy állandó kiállítás is várja majd az ide betérőket, akik közelebbről megismerhetik a görögkatolikus liturgikus öltözetet, eszközöket és szakrális edényeket. Az interaktív tárlat akár egy „kihelyezett” hittanóra részeként is látogatható az iskolák, egyházközségek számára.  

Az ünnepélyes átadóról 

A július 5-i ünneplés püspöki Szent Liturgiával vette kezdetét a főszékesegyházban. Kocsis Fülöp metropolita atya prédikációjában hangsúlyozta: hosszú évek óta várja már a debreceni közösség, hogy végre felépüljön ez a látogatóközpont. Mint mondta: „Lássuk meg benne az Isten ajándékát, jóságát! Azzal az örömmel menjünk majd be az új épületbe, hogy nyissa fel a mi szemünket is: mennyire jó az Istenhez tartozni! Az Ő közösségéhez! Ez a látogatóközpont is közösséget teremt. De ez nem csak a jó barátok találkozó helye, hanem az Isten közösségének is a helye!” A Szent Liturgia után a metropolita megáldotta az épületet. 

Dr. Papp László polgármester szerint a most elkészült látogatóközponttal Debrecen az Európát behálózó zarándokutak fontos állomása lehet a jövőben. Azt kívánta, hogy a most átadott és felszentelt épület meghatározó, példaadó eleme legyen ennek az erős debreceni vallási és kulturális hálózatnak. „Olyan közösségi centrum, ahol a zarándoklat és a turizmus szorosan összefonódhat, ahol a hit és a kultúra találkozhat, és ahol minden látogatás élménnyé válik az ide betérő embereknek.” 

A meghívott vendégek közül Soltész Miklós, egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár köszöntőjében kiemelte a látogatóközpont nevét: Hit és kultúra. Az államtitkár a hit továbbadását megtartó erőnek nevezte a mai világban. Mint mondta, a kétezer éves keresztény közösségekből, hitükből fakad az európai kontinens kultúrája. 

„Aki belép ide, érzi, hogy ebben az épületben lélek van.” – kezdte Kapin István parókus atya gondolatait. A házigazda igyekezett megköszönni mindenkinek a segítségét, akik kivették a részüket a munkából, akik nélkül ez nem jöhetett volna létre. Volt, aki anyagilag, volt, aki a lelkesedésével támogatta az egyházközséget a látogatóközpont megvalósításában.   

Az első közös programok 

A Lautitia Kóruscsalád is szeretne a beruházás örömében osztozni Debrecen polgáraival, így Görög Nyári Esték elnevezéssel koncertsorozat indul. Az előadásokat a szabad téren rendezik meg, eső esetén a látogatóközpont nagyterme fogadja a kikapcsolódni vágyókat. A koncertek minden este 19 órakor kezdődnek, kapunyitás 18:00. 

  • 2020. július 5. vasárnap Palya Bea
  • 2020. július 11. szombat Dánielfy Gergő
  • 2020. július 18. szombat Maszkura
  • 2020. július 25. Grecsó Krisztián és Kollár-Klemencz László
  • 2020. augusztus 1. Nirvana Acoustic
  • 2020. augusztus 8. Folkfonics (Vendégzenekar: Arrange Service)
VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai