A hitemből merítkezek - interjú Szkiba Tibornéval, a Főegyházmegye óvodáinak tanácsadójával

- Hogyan lett óvodavezető?

Tizenöt éve lettem vezetőhelyettes egy önkormányzatióvodában. Aztán az élet pár év múlva úgy hozta, hogy Szolnokon egyszerre volt szükség parókusra és óvodavezetőre is. A férjem görögkatolikus lelkész, ez szinte rokonhivatás, nagyon jól tudjuk segíteni egymás munkáját. 2013-ban helyezett a püspök atya minket Szolnokra, ahol a Szent Tamás Görögkatolikus Óvodában lettem óvodai intézményegység-vezető. Éppen ekkor szereztem meg a negyedik, a közoktatás vezető és pedagógus szakvizsga diplomámat. Tíz év múlva lettem először óvodai tanácsadó, majd intézményvezető az Örömhírvétel Óvodában.

- Ön szerint mitől válik valakiből jó óvodavezető?

Egy óvoda vezetése közös munka: nemcsak a gyerekeket, hanem a dolgozókat is rám bízza Isten. Azt kell segítenem, és koordinálnom, hogy minden jól működjön a gyermekek nevelésében és az óvodai szervezetben. Mindeközben nap mint nap érzem, hogy Isten nevel engem is. Folyamatosankitűzök magam elé célokat, és folyamatosan ellenőrzöm, hogy sikerült-e ezeket megvalósítanom, lettek-e eredmények, és ha jól működik, akkor beépítem a tapasztalatokat a következő cél-feladat tervezésembe. E szerint a módszer szerint járok el az emberi kapcsolatok terén is. Belső késztetésem van, hogy állandóan tanuljak: leginkább pszichológiát, személyiségfejlesztést, emberismeretet, önismeretet, illetve mindent, ami a gyermekek nevelésével kapcsolatos. A tanultakat természetesen mind beleviszem a munkámba, mert számomra a gyakorlatban is igazolódott az évek során, hogy a pedagógus a személyiségével nevel. Legalábbis a jó pedagógus, és én mindenképpen jó pedagógusokat keresek és magam is minél jobb pedagógus és vezető szeretnék lenni.

- És hogy lehet eldönteni egy felvételi eljárás során, hogy ki jó pedagógus?

Meg szoktam kérdezni a dolgozókat, hogy mi a benyomásuk az új munkatársunkról. Nincs helye példáulegymás utasítgatásának, lekezelő stílusnak még akkor sem, ha az egyiknek jóval több tapasztalata van, mint a másiknak. Mi partnerek vagyunk az óvodában, akár a gyerekekre, akár a felnőttekre gondolok. Ennek több megnyilvánulása is van: életöröm, kedvesség, szép beszéd, érezhető emberszeretet, tisztelet és óvodánk egyik legfontosabb sajátossága, a keresztény értékrend közvetítése. Egy olyan szeretetközösség kialakításán dolgozunk, amellyel találkozva más emberek is érzik a kereszténységet. Aki ezzel visszaél, annak más közösséget javaslok. Bár valóban nagyon komoly pedagógushiány jellemzi a napjainkat, és sajnos sok kiégett, megfáradtóvópedagógus is van a pályán, körülöttem mégis annyi csoda történik. Persze néha ha nagyon sok a nehézség, akkor csak a böjt meg az imádság segít. Ilyenkor valahogy odaideküldi a megfelelő embereket a Jóisten.

- Mi a legfontosabb az óvodai nevelés során?

Ha ismerjük a gyermekek életkori sajátosságait, akkor van mibe kapaszkodni. Az óvodáskorú gyerekeknek három fontos jellemzőjük van: az önállóságra való törekvés, az érzelemvezéreltség és az utánzásra való belső késztetés. Ezekre nagyon jól rá lehet építeni a nevelési módszereket. A gyerek átveszi azt, ahogy én a másikkal beszélek, ezért fontos, hogy minden kommunikáció ennek szellemében zajlódjon, mindenki csak úgy beszéljen a másikkal, ahogy szeretné, hogy vele is beszéljenek. Persze minden nevelés alapja, hogy pozitív érzelmi kötődés alakuljon ki az óvónő és a gyermek között. Akkor szeretetteljes következetességgel nevelünk, ami maradandóan beépül a személyiségbe. Mert ha megfigyeljük, legyenek jó vagy éppen rossz emlékeink óvódás éveinkről, egy életen át ugyanolyan intenzitással képesek vagyunk visszaidézni ezeket. Ezt teszi az érzelemvezéreltség.

Ahogy én is egyre többet tudok az önismeretről és a személyiségfejlődésről, kezd kialakulni bennem egy olyan gondolkodásmód, mely szerint ha tudom, hogy milyen embert szeretnék nevelni, akkor tudom, hogy mit kell fejlesztenem magamon hogy az általam nevelt gyermekhasonló értékrendű emberré váljon. Például aboldogsághoz elengedhetetlen, hogy elégedettségre neveljük a gyerekeket, ennek kulcsa pedig a hálaadás, amit már óvodás korban is remekül lehet gyakorolni.

- Jelenleg a budapesti Örömhírvétel Óvodát irányítja. Milyen volt az első néhány hónap a szépen gyarapodó intézmény élén?

Boldogan tapasztaltam meg, hogy itt az összes pedagógus ízig-vérig óvodapedagógus, akikből sok hasonlóra lenne szükség minden óvodában. Ez a tény nagy motivációval segíti a közös munkánkat.

Előző feladataimban Isten mindig valamivel épített, mindig tudta, hogy lesz majd egy következő helyzet, amihez az akkor megtanult tapasztalatra szükségem lesz. Először mentorként voltam jelen az Örömhírvétel Óvodában, ami, a későbbiekben visszatekintve, segítette a beilleszkedésemet mint vezető. Vezetőként sokat utazom Szolnok és Budapest között ez az intézmény tölti ki az életem jelentős részét. Ennek persze ára van: az egyházközségben talán jóval kevesebbet tudok jelen lenni, de a férjem nagyon sokat segít, nem kis dolog, hogy otthon is általában ő főz. Ő is tudja, tapasztalta az együtt leélt hosszú évek során, hogy nekem ez az életem, minden sejtem az óvoda körül forog. A heti hatvan óra munkát csak úgy tudom végigcsinálni, hogy rendszeresen imádkozom, szigorú heti rendem, napirendem van, mellette edzek, egészségesen táplálkozom, dolgozom azon, hogy a szervezetem minél optimálisabban működjön.

- Az óvoda évről évre növekszik, jövőre már három csoportot szeretnének indítani. Mivel tudnak kitűnni az egyházi vagy akár a világi óvodák közül?

Ha az emberek úgy láthatnák ezt az intézményt, ahogy én látom, akkor tudnák, hogy ez egy oázis, a béke gyermekszigete Budapesten belül, és mivel minden szülőnek fontos a gyermeke lelki világa, tudják, nem mindegy, hogy milyen környezeti, érzelmi  hatások között nőnek fel a kicsik. Pszichológiai kutatások szerint hét éves korig tesszük le a lelkiismeret alapjait, addig kell megtanulnia a gyermeknek, hogy mi a helyes és mi a helytelen, ekkor kezdi el elsajátítani, hogy hogyan tudalkalmazkodni a világhoz. Az egyik legfontosabb, amit egy ovi elérhet, hogy a gyerekek örömmel jönnek reggelente.Annak, hogy milyen egy óvoda az egyik nagyon fontosfokmérője ez, hogy a gyermek szeret-e óvodába járni vagy sem.

- A kisgyermekek egyházi nevelése egy olyan extra terület Önöknél, aminek egy állami óvodának nem kell eleget tenni. Hogyan lehet ezeket a piciket közelebb vinni a Jó Istenhez?

Az egyházi neveléssel kapcsolatban nem erőltetünk semmit, a vonzás segít közelebb Istenhez. Itt is minden a pozitív érzelmi kötődésen alapul, azaz ha a gyermek megszereti az óvódapedagógust, akkor utánozni fogja vagyis egyedül is meg akarja csinálni, amit az óvónénije csinál: ha az imádkozik, akkor ő is imádkozni fog. Az érzelemvezéreltség miatt a gyermek is az érzelmeken, a szereteten keresztül akar megfelelni az óvónőnek és nem a tekintélyelvűség miatt. A gyerekeket csak így lehet keresztény értékrend szerint nevelni. Én nem hiszek másban, csak abban, amit Böjte Csaba atya is mondott, hogy jóvá szidni senkit sem lehet. Emiatt nincs is büntetés nálunk, csak jóvátétel.

- Ön miből tud ehhez a rengeteg munkához töltekezni?

Nagyon sok erőt merítek a hitemből, az átélt pozitív életélményeimből, melyekben folyamatosan érzem Isten segítségét. A kevésbé pozitív élményeimből, amelyekből tanulva másfajta erőt kaptam. Úgy érzem, hogy amit Istentől kaptam tapasztalatban, tudásban, úgy tudom meghálálni, ha átadom azoknak az embereknek, gyermekeknek, akiket a Gondviselés az életembe vezet.

Ha segíteni tudok másoknak, az örömmel tölt el. Az egyházközségben is vannak olyan emberek akiknek különböző rendszerességgel segítek. Ez lehet például bevásárlás, lelki beszélgetés, ügyintézés. Mindemellett az is jó érzés, ha én kapok valamilyen váratlan segítséget.

Egymás segítését fontosnak tartom az örömteli élethez. Ezzel kapcsolatban sikerült megvalósítani a szolnoki óvodánkban, hogy az egyházközség Hagyományőrző csoportjának tagjai évente több alkalommal jönnek el óvodásainkhoz. Együtt játszanak, mesélnek, versenyjátékoznak. A kicsik „pótnagymamát” kapnak, a nagymamák pedig „pótunokákat”.

A keresztény nevelésben fontos életöröm sokféle módon megjelenhet, kölcsönösen segítve a mindennapi boldogságunkat.