A huszadik ifjúsági gyalogos zarándoklat 3. napja

A huszadik ifjúsági gyalogos zarándoklat 3. napja

2022-08-11 12:53:10
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
zarándoklat
Folytatódik jubileumi zarándoklatunk, melynek harmadik napján Hajdúdorogról Nyíregyházára gyalogoltak fiataljaink.

Hajdúdorog után 12 kilométer megtétele után Kálmánháza következett, ahol Polgári László parókus atya fogadta a zarándokokat. Imaóra, ebéd és pihenő után folytatták útjukat hol erdőben, hol szántás mellett, hol országúton. Az utakon a biztonságos közlekedést ezúttal is a rendőrség és a LEGOTT Mentőcsoport munkatársai biztosították. 

Délután fél ötkor érkeztek Nyíregyháza-Kertvárosba, ahol Obbágy László parókus atya fogadta őket. 

Az érkezésről és a nap további programjáról a Nyíregyházi Egyházmegye sjatóreferense, P. Tóth Nóra tudósított:

A zarándokok a megyeszékhelyre a Kertvároson keresztül érkeztek Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspöknek és dr. Seszták István atyának, a Hajdúdorogi Főegyházmegye főhelynökének a vezetésével, ahol két helyszínen is tartottak egy-egy rövidebb megállót. A Nyíregyháza-kertvárosi Görögkatolikus Egyházközség tagjai, köztük a Sarkadi család és a közösség parókusa, dr. Obbágy László atya süteménnyel, gyümölccsel, jégkrémmel és egy „Zarándoklat 2022.” feliratú, frissen sült kenyérrel várta őket.

A szeretetteli fogadtatás jele volt a villanyoszlopra kereszt alakban ragasztott rózsa is. A kis útjelző kifejezte a fiatalok felé a közösség tagjainak üzenetét: tudunk rólatok, figyelünk rátok, örülünk nektek és lélekben veletek vagyunk. Ezen a helyszínen csatlakozott újra a csapathoz dr. Orosz Atanáz püspök atya.

A templomban László atya köszöntötte a zarándokokat, bemutatta a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepére keresztelt templomban látható falképeket, ikonokat, majd a templomkertben megvendégelte az elcsigázott vándorokat; Ábel püspök atya által megszegett kenyérből is jutott mindenkinek.

A Kertvárosból a város szívébe, a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola épületébe mentek tovább, mely ezen az estén a vacsora és a szállás helyszínéül szolgált a résztvevőknek. 

Az éjszakai fórumon három görögkatolikus püspöktől kérdezhettek a fiatalok a Püspöki Hivatal udvarán. Fülöp érsek-metropolita, Ábel és Atanáz püspökök az ifjúság által korábban beküldött, valamint a helyszínen elhangzó, sokféle témát érintő kérdésre válaszolva olykor személyes hangvételű, máskor humoros vagy épp elmélyült gondolataikkal igyekeztek kielégíteni a kíváncsi hallgatóságot. 

A napot a Szent Miklós-székesegyházban vecsernyével zárták.

A negyedik napon Levelekre érkeznek zarándokainik. 

 

Szabó Sándor és Király András fényképei.

 

VEZETŐ HÍREK
Élményekkel teli időszak a szolnoki Szent Tamásban

Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltára

Tanulmányi nap Rómában
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Élményekkel teli időszak a szolnoki Szent Tamásban

Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltára

Tanulmányi nap Rómában
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Élményekkel teli időszak a szolnoki Szent Tamásban
Élményekkel teli időszak a szolnoki Szent Tamásban
 
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltá...
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltá...
 
Tanulmányi nap Rómában
Tanulmányi nap Rómában
 
Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
 
Szent Damján Tábor 2026 – segítőnek még jelentkezhets...
Szent Damján Tábor 2026 – segítőnek még jelentkezhets...
 
Teremts bennem rendet! – Egy templom üzenete
Teremts bennem rendet! – Egy templom üzenete