A kispesti görögkatolikus hittanosok Sajópálfalán

Eleve velünk utazott két káplán atyánk: Boros András és Lakatos Péter, meglátogatott és velünk töltött egy felejthetetlen napot parókus atyánk is: dr. Jaczkó Sándor. Lelki élményekben gazdagított bennünket Kiss Attila házigazda-parókus, de talán az egyik „legmélyebb” lelki élményt Atanáz püspökkel élhettük át, aki vecsernyét tartott nekünk, majd velünk vacsorázott és sokáig beszélgetett a kicsikkel és a kamaszokkal egyaránt. Ilyen komoly lelkivezetés mellett, nem csoda, hogy a gyerekek és a felnőttek is megújulva tértek haza.

Mivel három kisbuszt kaptunk kölcsön különböző egyházközségektől, így a mindennapos utazás sem okozott gondot. Sajópálfala volt a központunk: az étkezések, a szállásunk, de a lelki feltöltődésünk színhelye is. A torna után, a reggeli előtt mindennap felmentünk a kegytemplomba közös reggeli imára, így áldással indulhatott a napunk. Minden nap óriási élményekben lehetett része a gyerekeknek: már az érkezés napján strandoltunk a miskolci Selyemréti Strandon. Csúszdáztunk, rengeteget játszottunk. A legizgalmasabb mégis az volt, mikor egy zápor próbálta a jókedvünket szegni, de mi nem hagytuk: a melegvízes medencében megvártuk, míg eláll.

A programok nagyon színesre sikeredtek: Lillafüredre kisvasutaztunk, ott kirándultunk, barlangot látogattunk, sétáltunk a csodálatos palotakertben. A délutáni kirándulás igazi kaland lett: mezítlábasan kellett átgyalogolnunk a Garadna-patakon. A Fazola kohónál pedig az eső ellenére is a jókedv kerekedett felül: Péter atya lenyűgözte a gyerekeket a történeteivel, így senkinek nem volt ideje az eső miatt keseregni. Mire a kisvasút visszaérkezett, inkább el is állt.

A Diósgyőri vár is nagy hatással volt ránk: az idegenvezetők korabeli ruhákban fogadtak bennünket és a vezetés szövegét reneszánszkori szófordulatokkal ízesítették. Ez persze nem csak a gyerekeket nyűgözte le. Maga a vár is nagy meglepetés volt: csodálatosan fel van újítva, a mai modern interaktív tárlatvezetések minden elvárásának megfelel. A gyerekek jelmezbe öltözve fedezték fel a vár kincseit. A DVTK kalandparkja szinte egy egész napot igénybe vett a változatos programoknak köszönhetően. Hittanosaink mindent kipróbáltak: a mászóparkot, lézerharcot, ugrálóvárat, játszóteret, csörlőket…, mindezt egy festői szépségű völgyben.

Illés próféta napját a helyiekkel együtt ünnepeltük a kegytemplomban. Talán nekik is nagy élmény volt a sok kispesti ministráns lelkes szolgálata. A délután bobozással telt Miskolctapolcán, ami még a felnőtteket is lázba hozta. Számomra a hét legszebb pillanatait a taizè-i imaóra jelentette. Gyertyákkal a kezünkben, az egyébként sötét templomban Péter atya csodálatos gitározása kíséretében többszólamban énekeltünk az imákat egy órán keresztül. A mély áhítat sokáig érezhető volt a gyerekeken.

Este persze nem maradhatott el a búcsúbuli: a csoportok egész héten készültek egy bibliai jelent színpadra állításával. Ezeket komoly zsűri értékelte: házigazda-parókusunk, két tisztelendő-asszony és Fidecki Gábor kispap, aki egész héten a segítségünkre volt. Volt táncház, hiszen a hittanosok között sok „profi” néptáncos van, s egy kis igazi táncos mulatság is. Az utolsó nap is tartogatott még élményeket: meglátogattuk a monostort. A reggeli imánkat Krisztina nővérrel együtt mondtuk el.

Utána bemutatta nekünk a monostort és a szerzetesi életet. Az, hogy ez mennyire megérintette a gyerekeket, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az egyik kamaszlány megkérdezte, hogy egy fiatal lány mikor és hogyan jelentkezhet ide jelöltnek, ha felmerül benne a szerzetesi hivatás választása. Miskolcon meglátogattuk a XVIII. században épült ortodox templomot. Mindenki megcsodálhatta Közép-Európa legnagyobb ikonosztázát. Utolsó programunk Sajópálfalán volt. Kiss Attila parókus atya vezetésével végigjártuk a helyi közösség által kiépített erdei imaösvényt, elmélkedve, imádkozva.

Ebéd után hazaindultunk, azt gondolva, hogy több kaland már nem vár ránk, de a Jóisten még tartogatott valamit a számunkra: a három kisbusz egyike nem messze Miskolctól durrdefektet kapott. Péter atya volt a sofőr, aki rendkívül ügyesen oldotta meg a váratlan helyzetet. A bent ülő gyerekek szinte észre sem vették, hogy baj van. András atyáék visszafordultak, hogy segítségünkre legyenek, majd a két atya gyorsan kicserélte a kereket. Addig a gyerekek pokrócokon sziesztáztak a hűs fák alatt egy parkolóban. Így kicsit később, de Istennek hála, épségben, egészségben, egészen csodálatos lelki, szellemi és testi élményekben gazdagodva tértünk vissza!