A közösségi médiában is láthatók lesznek a szinódusi útról szóló kisfilmek

A közösségi médiában is láthatók lesznek a szinódusi útról szóló kisfilmek

2022-01-28 15:03:16
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Metropólia
Friss
Hasznos
Decemberben 10+1 videóban igyekeztünk a szinódusi út fő témaköreit érthetőbb tenni. A Hajdúdorogi Főegyházmegye papjai arra világítottak rá, hogy a szinódus egy közös utazás folyamata. Egyházként meghallgatjuk egymást, párbeszédet folytatunk egymással, együtt imádkozunk. A kis filmeket szombat reggeltől közösségi felületeinken: Facebookon és Instagramon újra meg lehet majd nézni.

Ferenc pápától meghívást kaptunk, hogy mindannyian részt vegyünk a 2023 őszén tartandó Püspöki Szinóduson, melynek témája: „Egy szinodális egyházért: közösség, részvétel, küldetés”. A Szentatya felhívására 2021. október 17-én, az Eucharisztikus kongresszus lezárása után egy hónappal a Görögkatolikus Metropólia is megnyitotta a 2023-ra meghirdetett püspöki szinódus ránk vonatkozó szakaszát.

A szinodalitás arról szól, hogy Isten egész népe együtt utazik, hogy hirdesse Jézus Krisztus evangéliumát és megszentelődjön. Ehhez a közös úthoz készített decemberre a Görögkatolikus Médiaközpont 10+1 rövidfilmet, melyekben a szinódusi kérdések 10 témaköréről hallhattunk.

A következő napokban közösségi felületeinken: A Magyar Görögkatolikusok Facebook és Instagram – oldalain találkozhatunk ismét a kis videókkal.

Fülöp érsek-metropolita atya szinódusról való rövid ismertetője után 10 gyakorló lelkipásztor nyújt segítséget annak megértésében, hogy mit is jelent például útitársaknak lenni, mit fejez ki görögkatolikus egyházunkban az ünnep szó, vagy mit értünk az alatt, hogy magunk átalakítása szinodálissá.

VEZETŐ HÍREK
Valódi keresztény misztika nyomában

Fülöp metropolita előadása szíriai útjáról

A debreceni templomajtók is szélesre tárva várják a turistákat
 
AKTUÁLIS
VEZETŐ HÍREK
Valódi keresztény misztika nyomában

Fülöp metropolita előadása szíriai útjáról

A debreceni templomajtók is szélesre tárva várják a turistákat
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Fülöp metropolita előadása szíriai útjáról
Fülöp metropolita előadása szíriai útjáról
 
Valódi keresztény misztika nyomában
Valódi keresztény misztika nyomában
 
A debreceni templomajtók is szélesre tárva várják a tur...
A debreceni templomajtók is szélesre tárva várják a tur...
 
Nyílt napot rendeztek a főiskolán
Nyílt napot rendeztek a főiskolán
 
December 7-én lesz az utolsó TeológiaBár
December 7-én lesz az utolsó TeológiaBár
 
A békét hangsúlyozza az idei Debreceni Advent
A békét hangsúlyozza az idei Debreceni Advent