A liturgikus teológia körvonalairól volt szó a Keleti teológia, bizánci lelkiség újabb előadásán

A liturgikus teológia körvonalairól volt szó a Keleti teológia, bizánci lelkiség újabb előadásán

2021-10-29 10:14:33
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Keleti teológia, bizánci lelkiség képzés
A liturgikus teológia sajátosan keleti hagyományát mutatta be a 20. és a 21. század összefüggésében Görföl Tibor, a Vigilia főszerkesztője a képzéssorozat legutóbbi előadásán. A Párbeszéd Házában megtartott eseményt a Görögkatolikus Médiaközpont élőben közvetítette.

Az a nagy kincs, ami keleten felhalmozódott az mindenkinek értékes, nemcsak nekünk görögkatolikusoknak, ortodox híveknek, hanem a protestáns teológusoknak és a római katolikus testvéreknek is. S azt látjuk, hogy a kincsek egymást gazdagítják, ami a Szentlélektől van az nekünk nem idegen – ezekkel a gondolatokkal vezetette fel Papp Miklós morálteológus a harmadik félév újabb előadását.

Majd a Mennyei király kezdetű imádság hangzott fel, hiszen Fülöp metropolita atya arra kérte a híveket október 17-én a szinódusi út megnyitásán, hogy húsvétvasárnapig minden nap imádkozzák el.

A tavaly indult képzéssorozat tematikáját – mások mellett – Görföl Tibor a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola oktatója, a Vigilia főszerkeszetője állította össze, s ezúttal előadóként köszönthette a hallgatóság.

A liturgikus teológia körvonalairól beszélt három aspektusból. Elsőként arról volt szó, hogy a keleti szemléletmódon és a keleti teológián belül a liturgikus teológiának a pozíciója, helye hol jelölhető ki; a 19. század végétől megvizsgálva.  

Majd Alexander Schmemann teológus munkásságát idézte fel, hiszen ő a liturgikus megközelítés módnak a legjelentősebb alakja.

Végezetül pedig arra tért, hogy Schmemann öröksége napjainkban hogyan néz ki, hogyan igyekszik az utókór továbbgondolni és felújítani.

Az előadás a Görögkatolikus Médiaközpont jóvoltából visszanézhető. 

VEZETŐ HÍREK
Álláshirdetés: matematika-bármely szakos tanárt keres hajdúdorogi székhelyintézményünk

Álláshirdetés: gyógypedagógust keres a Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola

Álláshirdetés: portás munkatársat keres a Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
 
Keleti teológia, bizánci lelkiség - Görföl Tibor előadása
VEZETŐ HÍREK
Álláshirdetés: matematika-bármely szakos tanárt keres hajdúdorogi székhelyintézményünk

Álláshirdetés: gyógypedagógust keres a Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola

Álláshirdetés: portás munkatársat keres a Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium felvét...
A Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium felvét...
 
Akkreditált szociális vezetőképzés indul a görögkatol...
Akkreditált szociális vezetőképzés indul a görögkatol...
 
Leó pápa: A nyaralás alatt se hagyjuk magukra a szegénye...
Leó pápa: A nyaralás alatt se hagyjuk magukra a szegénye...
 
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...
 
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
 
A közösen megélt pillanatok éltetnek – Interjú Nemes ...
A közösen megélt pillanatok éltetnek – Interjú Nemes ...