„A tömeg láttára fölment a hegyre és leült. Tanítványai köréje gyűltek, ő pedig szólásra nyitotta ajkát. Így tanította őket:
Van egy hely kishazánkban, ahol eme nyolc bölcsességen elmélkedve, a természet lágy ölén, egymásba karolva újulhatunk meg testileg és lelkileg is. Ez nem más, mint a Boldogság útja Máriapócson. Sokan megtették már ezt a csaknem 20 kilométeres utat, ezen felbuzdulva a Debreceni Görögkatolikus Parókia „Hitünkért” Női Egyesülete is zarándoklatra invitálta a hölgyeket: nőket, anyákat, asszonyokat, fiatal lányokat.
Azon a héten igen csapadékos volt az idő, mindig lógott az eső lába…de november 6-án, szombaton a Jóisten is látta, hogy ezeket a nőket semmi nem tántorítja el, hogy megérkezzenek testben és lélekben is a Szűzanyához. Meg is kapták az égi áldást: a zarándoklat napján egy felhő sem árnyékolta be az eget. Ragyogó napsütésben tették meg az utat, így csak egymásra és magukra figyelhettek. Egymásból töltekeztek és az imáikból.
A kegyhely körüli erdőn-mezőn jártak, a boldogság állomások elmélkedéseit pedig parókus atya tartotta. A megállóknál egymást gazdagították gondolataikkal, és igyekeztek tovább elmélkedni a táblákra írt szövegek segítségével. Délelőtt 9 órai indulással meg is érkeztek a bazilikához 15 órára, ahol visszatérve Szent Liturgia volt.
Mindenki hozott magával valamit az útra az életéből: fájdalmat, nehézséget…és mindenki vitt is haza valamit: erőt és újabb energiát, hogy tovább vihesse a saját keresztjét. Ehhez kérték az Istenanya közbenjárását.