A pályaválasztáshoz is kérték az Istenszülő közbenjárását az érettségizők zarándoklatán

A pályaválasztáshoz is kérték az Istenszülő közbenjárását az érettségizők zarándoklatán

2019-10-28 09:18:59
Szerző: Máriapócs Nemzeti Kegyhely, Urbán Evariszt atya, fotó: Máriapócs Nemzeti Kegyhely, Urbán Evariszt atya
Máriapócs
Ifjúsági
Oktatás
imádság
Idén október 24-én 400 fiatal vett részt Máriapócson az érettségizők zarándoklatán.

Az érettségizők lelki töltekezésének ezen módja néhány év alatt igen népszerűvé vált. Korábban is bizonyára imádkoztak a kegykép közelében diákok, akik életük nagy fordulópontjához érkezve, nehezen döntöttek választandó hivatásukról. Pár éve arra is van lehetőség, hogy ezt együtt, közösségben, sokan tegyék, egymást is erősítve elhatározásaikban.

A főszervező Kocsis Dani atya lelkesen beszélt arról, milyen „nagyszerű, hogy nem csak civil pályaválasztási tanácsadások vannak, hanem egyházunk nyújt olyan alkalmat, amikor másfajta impulzusokat is kapnak a fiatalok: amikor imádság közben érlelődik meg bennük az elhatározás.”

Az ország több pontjáról érkezett fiatalokat Orosz István kegyhelyigazgató atya köszöntötte. „Az elmúlt háromszáz évben milliók találtak útmutatást az Istenszülő segítségével Máriapócson. Kívánom nektek is, hogy így menjetek tovább innen.” Az érettségizők többsége még sosem járt nemzeti kegyhelyünkön. Magát a kegyképet, illetve a templom és Máriapócs történetét Pindzsu István atya sajátos bemutatásában, az atya személyes élményein keresztül ismerhették meg.

Majd a fiatalok öt helyszín közül választhattak, hogy különböző munkakörökben dolgozókkal találkozzanak, beszélgessenek: az önkormányzat városrendező ügyintézője, Fignárné Máriás Éva; a család- és gyermekvédelemben munkálkodó Turgonyi Zoltán Gábor, Kiss László atya, mentálhigiénés szakember; Papp Gábor informatikus és dr. Bana-Paluska Mariann gyermekorvos várta az ifjúságot. Mindenki talált érdeklődésének megfelelő fórumot.

Miközben a csoportos foglalkozásokról ismét a templomba vonult az ifjúság, beszéltek egymás között arról, milyen nagyszerű, hogy épp az ő diákéveik alatt vált civil iskolából görögkatolikus intézménnyé a sulijuk, hiszen másképp valószínűleg sosem jutottak volna el Máriapócsra.

Még ebéd előtt tartotta meg a főelőadást Törő András atya. Beszédében a keresztény Európa létezését taglalta, és azt, hogy magyar nemzetünk Szent István első királyunknak köszönhetően maradt életben mint keresztény ország.

Ebéd után a „GörKorisok”, azaz a görögkatolikus Korányisok által vezetett záróimával fejezték be a közös napot középiskolásaink. Reméljük, megvalósult mindaz, amire a reggeli órákban Trella Tibor atya indította a diákokat: „Tekintsetek lehetőségként a mai napra: elcsendesedhettek a pörgésben, legyetek nyitottak a programokra és egymásra, s ha nehézség adódik, azt fogadjátok türelemmel!”

A debreceni Szent László Görögkatolikus Gimnázium végzős diákjai harmadik alkalommal kapcsolódhattak be ebbe programba. A tanulók, az elmúlt alkalmakhoz hasonlóan, nemcsak azért mentek el Máriapócsra, erre az egész metropóliára kiterjedő eseményre, hogy pályaválasztásukhoz eligazítást kapjanak a meghívott előadóktól és szakemberektől, hanem azért is, hogy magát a könnyező Istenszülőt hívják segítségül az előttük álló feladatok teljesítésére.

A rendezvény végén Tóthbegyi Zsolt tanár úr szervezésében az intézmény végzős hallgatói és osztályfőnökei, az adott osztályt képviselve, egy-egy fehér színű rózsát helyeztek el a kegykép előtti oltárra, egyrészt hálájuk jeléül, hogy eljuthattak életükben ezen fordulópontokat ígérő megmérettetésekhez, másrészt, hogy további kegyelmet eszközöljenek ki Márián keresztül az ő isteni Fiától.

VEZETŐ HÍREK
Szeretni és szolgálni: ez keresztényi életünk

Eltemettük id. Jeviczki Ferenc atyát

A Szent Lukács Szeretetszolgálat munkatársai is feltöltődtek Máriapócson
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Szeretni és szolgálni: ez keresztényi életünk

Eltemettük id. Jeviczki Ferenc atyát

A Szent Lukács Szeretetszolgálat munkatársai is feltöltődtek Máriapócson
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Eltemettük id. Jeviczki Ferenc atyát
Eltemettük id. Jeviczki Ferenc atyát
 
Szeretni és szolgálni: ez keresztényi életünk
Szeretni és szolgálni: ez keresztényi életünk
 
Viták a nők pappá szenteléséről a katolikus és az ort...
Viták a nők pappá szenteléséről a katolikus és az ort...
 
A Szent Lukács Szeretetszolgálat munkatársai is feltölt...
A Szent Lukács Szeretetszolgálat munkatársai is feltölt...
 
Istenszülő örömhírvétele - püspöki látogatás Dél-...
Istenszülő örömhírvétele - püspöki látogatás Dél-...
 
Ezreket mozgatott meg a Katolikus Karitász húsvéti élelm...
Ezreket mozgatott meg a Katolikus Karitász húsvéti élelm...