A pápa minden emberhez szólt Csíksomlyón - mondta Áder János az egyházi vezetőknek adott ebéden

A pápa minden emberhez szólt Csíksomlyón - mondta Áder János az egyházi vezetőknek adott ebéden

2019-12-19 16:42:07
Szerző: és fotó MTI
Metropólia
Friss
Magyar egyházi vezetők tiszteletére adott ebédet december 18-án a köztársasági elnök. Áder János a Sándor-palotában elmondott adventi köszöntőjében hangsúlyozta: mint minden évben, ezúttal is az idei örömök felett érzett hála, a kölcsönös megerősítés, a békesség vágya és az adventi idő számvetése hozta össze a megjelenteket.

Kiemelte: különleges év volt az idei Csíksomlyón, Szent Péter utódja ugyanis először járt a magyarok ősi zarándokhelyén, a Kárpát-medence legnagyobb katolikus kegyhelyén. „A zarándoklat kihívás, hogy felfedezzük és továbbadjuk az együttélés lelkületét, és ne féljünk a kölcsönös érintkezéstől, találkozástól és segítségnyújtástól” – idézett Áder János a pápa ott elmondott homíliájából.

Az államfő szerint amit Ferenc pápa Csíksomlyóban mondott, egyszerre volt buzdítás minden felekezetnek, minden közösségnek, minden embernek. „Hiszen arról szólt, hogy az élet zarándokaiként mindannyian, hívek és nem hívek is, együtt vagyunk úton” – fogalmazott. Hozzátette: „lehetnek mások az ünnepeink, a szokásaink, számolhatjuk máshonnan az éveket, de egymásra utaltságunk a napnál világosabb, sorsunk és jelenünk közös, nem lehetünk hát közömbösek egymás iránt.”

Az államfő szólt arról is, hogy a történelmi egyházak küldetése: jelet hagyni, az örök értékek felé fordítani a figyelmet, példát adni emberségből, bizakodásból, önvizsgálatból, őszinteségből. Szerinte az egyházak emellett abban is segíthetnek, hogy az embereket rádöbbentsék felelősségükre.

Áder János úgy fogalmazott: „a 2020-as év ma még úgy áll előttünk, mint a lehetőségek ideje, a lehetőségé, hogy belássuk hibáinkat, gyengeségeinket”. „Hogy ne herdáljuk el értékeinket, hogy túllépjünk sérelmeinken, és figyeljünk oda egymásra a közös zarándokúton, hogy fedezzük fel az »együttélés lelkületét«, hogy az önpusztítás, a környezetünkkel szembeni kíméletlenség helyett az élet pártján álljunk.”

Az államfő felidézte, hogy a romániai magyarok a pápalátogatás emlékére szerte Erdélyben, a Partiumban és Csángóföldön is fákat ültettek: nem élettelen anyagból, márványból vagy bronzból emeltek műemléket, hanem növekvő életből hagytak jelet. „Kívánom, hogy ez a szemlélet legyen velünk az új esztendőben!” – mondta Áder János. Áldott szent időt és békés új évet kívánt vendégeinek, gyülekezeteiknek és közösségeiknek.

 

VEZETŐ HÍREK
Görögkatolikus bál ’26

Máriapócsi búcsúk és zarándoklatok rendje 2026

Megjelent a februári Szemle
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Görögkatolikus bál ’26

Máriapócsi búcsúk és zarándoklatok rendje 2026

Megjelent a februári Szemle
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Görögkatolikus bál ’26
Görögkatolikus bál ’26
 
Máriapócsi búcsúk és zarándoklatok rendje 2026
Máriapócsi búcsúk és zarándoklatok rendje 2026
 
Megjelent a februári Szemle
Megjelent a februári Szemle
 
Kiengesztelődési vecsernyére várjuk a testvéreket Debre...
Kiengesztelődési vecsernyére várjuk a testvéreket Debre...
 
Az ökumenikus imahét üzenete tovább él – bemutatjuk a...
Az ökumenikus imahét üzenete tovább él – bemutatjuk a...
 
Hitvallás tusrajzokban a Görögkatolikus Múzeumban – in...
Hitvallás tusrajzokban a Görögkatolikus Múzeumban – in...