A remény zarándokai – IV. Szent Anna gyalogos zarándoklat

A remény arra ösztönöz, hogy lépjünk ki önmagunkból: segít túllépni a saját érdekeinken, és a közösség, az üdvösség, a másik ember javát keresni. A remény nem menekülés a realitás elől, hanem bátorság az élet valóságának elfogadására, alakítására. A zarándokúton megtapasztaljuk a közösség erejét is: tanuljuk hordozni egymás terheit, felfedezzük a testvériség mélyebb értelmét. „A remény ünnepet teremt”, az ünnepek megerősítenek bennünket az úton, bátorítanak, és emlékeztetnek céljainkra.

159 fő kicsi és nagy, gyerek és felnőtt – a remény zarándokai és jelei voltak ezen a napon egy olyan világban, ahol erre a reményre, erre a fényre óriási szükség van!

Már a reggeli indulásnál lehetett tudni, hogy esőre számíthatunk, s bizony, ez volt a zarándoklataink eddigi legszelesebb napja. A remény zarándokaiként teljesen Istenre bíztuk magunkat, hagytuk, hogy Ő irányítsa lépteinket, Ő jelölje ki utunkat. Az áldása és a kegyelme kísérte minden lépésünket, amíg megérkeztünk a Hajdúdorogi Görögkatolikus Első Székesegyház kertjébe.

Elképzelhetetlennek tűnt, hogy ahol ennyi ember egy helyen van, ott csend is lehet. Pedig igenis volt, mély, sokatmondó csend, mely hangosabban beszélt, mint bármilyen prédikáció. Ebben a csendben érthettük meg igazán Isten tanítását, szavait.

Az volt a reménységünk, hogy egység-keresésünkön áldás lesz e közös út alatt: személyes és közösségi élményeink nyomán pedig rácsodálkozhatunk arra, hogy Krisztus életünk állandó útitársaként szüntelenül velünk vándorol, és összekapcsol minket egymással is. Az ember kereső lény, fontos ezért, hogy megtapasztaljuk Isten közelségét a mindennapi életünkben, hogy elfogadjuk őt. Én személyesen sokat tanultam a fiataloktól, akik bátran tettek tanúságot hitükről. Úgy éreztem, amíg ennyi fiatal képes Istent választani és az imát egy másfajta szórakozás helyett, addig van remény, addig nincs miért elbizonytalanodnunk.