A sokszínű család

Makláry Ákos, a budai görögkatolikus egyházközség parókusa tartott előadást február 20-án Székesfehérváron a kereszténység családjáról, azon belül is a görögkatolikusokról. Makláry Ákos elmondta: ha a kereszténységre úgy tekintünk, mint egy nagy családra, akkor felfedezzük, hogy ebben a családban milyen sokszínűség van jelen. A Görögkatolikus Egyházat is elhelyezte ebben a családi közösségben, bemutatva történelmi hátterét. 

A parókus előadásában röviden ismertette a kereszténység elmúlt kétezer évének történetét, és ábrákkal szemléltette, hogy a kereszténység családja milyen tagokból áll. Bemutatta, hogy az Egyház alapításától kezdve miként alakult át ez a család, és hogyan gazdagodott az évszázadok során; milyen változások történtek, és milyen tévtanítások voltak, amelyek a kezdeti időszakban megtépázták az Egyház egységét. Makláry Ákos beszélt a keleti és a nyugati egyházszakadásról is. Felsorolta, kik azok, akik a legközelebb vannak tanításban és teológiában a Katolikus Egyházhoz, és kik állnak távolabb tőle. Bemutatta, hogy a nagy nyugati egyházszakadás, a reformáció után milyen nagy léptékben alakultak ki új családtagok, a különböző neoprotestáns felekezetek. Végül elhelyezte a Görögkatolikus Egyházat is ebben a nagycsaládban a Római Katolikus Egyházon belül. 

Az előadó elmondta, hogy a görögkatolikusok ősei bizánci szertartású keresztények voltak. A lengyel és a magyar királyság balkáni területén az 1600-as évek közepén és végén elindult egy egységesítési folyamat a firenzei zsinatot követően. Ez azt jelentette, hogy a latin egyházból az ortodox területekre jezsuiták, ferencesek és verbiták mentek, akik megpróbálták az egységet létrehozni. Ennek eredményeként nagyon sok bizánci szertartású ortodox hívő, püspök, úr vagy kegyúr fogadta el a római pápát, és lépett vele egységre – római katolikus lett, megőrizve bizánci rítusát. A Rómával való egységesülés nem jelentette azt, hogy el kellett hagyni saját hagyományaikat, rítusukat. Megőrizhették mindazt a bizánci hagyományt, amit őseiktől örököltek. „Ezért van, ha belépünk egy görögkatolikus templomba, láthatjuk, hogy teljesen más, mint egy római katolikus templombelső. A teljes hitbeli és szentségbeli közösség azonban megvan, ami azt jelenti, hogy a római hívő ugyanúgy áldozhat, gyónhat, részesülhet a szentségekben a görögkatolikus paptól, mint ahogy a görögkatolikus hívek a római atyáktól” – hangsúlyozta Makláry Ákos. 

Az előadó bemutatta a görögkatolikus liturgiát is, ami ugyanúgy épül fel, mint a római katolikus szentmise: van tanítói és áldozati rész. Mindemellett megőrizte ősiségét – a görögkatolikus rítusban ugyanis nem történt olyan radikális változás, mint a latin egyházban a II. vatikáni zsinat után. Az előadó beszélt az ikonográfiáról is, mint a színekkel és ábrákkal élményszerűen megjelenített teológiáról, amely nagy felfedezőútra hívja az érdeklődőt. Az ikonográfia, az ikon szeretete, a szentkép tisztelete közös a bizánci és a római szertartásban. Az ikonográfia fontos helyet foglal el a latin egyházi művészet fejlődésében is. A görögkatolikusoknál azonban nincsenek szobrok, csak mozaikok, festett képek és ikonok. Nagyon fontos látni, hogy az ikon nemcsak ábrázolni akar, hanem igazából a „mennyországra mutató ablak”; az a feladata, hogy emelje fel a szívet, és tanítson, mint „festett teológia”. 

Makláry Ákos végül elmondta, sokkal plasztikusabb és élményszerűbb hittanosaival megfejteni, mit is jelentenek a feliratok, az ábrázolási módok, mintha mindez szóban hangzana el. A fiatalok egy képen megfestve láthatják a hitigazságot, amit kibontani fantasztikus kaland. 

Fotó: Somogyi Tamás