A szent hegyen jártam - megrendítő beszámoló Athosz hegyéről

A szent hegyen jártam - megrendítő beszámoló Athosz hegyéről

2023-11-07 10:09:00
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Nemzetközi
Van egy hely Görögországban, ahol nem érvényesek az Európai Unió szabad utazásról és letelepedésről szóló rendelkezései: az Athosz-hegyi Köztársaság területére nők nem léphetnek be, és másoknak sem egyszerű oda bejutni.

A szent hegynek számító Athosz körül már az 5. században éltek szerzetesek, az első kolostort pedig 963-ban alapította az athoszi Szent Atanáz. A bizánci birodalom - további kolostorok építése mellett - 1060-ban alkotmánnyal látta el a szerzetesi közösséget. Már ez a dokumentum megtiltotta, hogy nők és gyerekek éljenek a területen. Ha valaki meg szeretné látogatni a szerzetesi köztársaságot, szándékát először az athéni külügyminisztériumnak vagy a Szalonikiben lévő Szent Hegy Zarándokhivatalnak kell jeleznie. Érdemes tervezni, és időben érdeklődni, mert a nyári időszakban akár féléves várólista is előfordulhat. 

Gaál Richárd, diakónusnak októberben volt szerencséje ellátogatni Athoszra. Az élményeit pedig szeretné megosztani másokkal is, előadását 2023. november 9-én, csütörtökön 17 órától hallhatják az Attila téri Közösségi Házban. A képekkel illusztrált élménybeszámoló után kötetlen beszélgetés lesz. 

VEZETŐ HÍREK
A Belügyminisztérium Gondoskodáspolitikai Tudományos Tanácsának tagjává nevezték ki Seszták Istvánt

Egy szolgálat kezdete a találkozás ünnepén - diakónussá szentelték Szakállas Csabát

Görögkatolikus bál ’26
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Belügyminisztérium Gondoskodáspolitikai Tudományos Tan...
A Belügyminisztérium Gondoskodáspolitikai Tudományos Tan...
 
Egy szolgálat kezdete a találkozás ünnepén - diakónuss...
Egy szolgálat kezdete a találkozás ünnepén - diakónuss...
 
Görögkatolikus bál ’26
Görögkatolikus bál ’26
 
Máriapócsi búcsúk és zarándoklatok rendje 2026
Máriapócsi búcsúk és zarándoklatok rendje 2026
 
Megjelent a februári Szemle
Megjelent a februári Szemle
 
Kiengesztelődési vecsernyére várjuk a testvéreket Debre...
Kiengesztelődési vecsernyére várjuk a testvéreket Debre...