A szír katolikus egyházfővel találkozott Fülöp atya

A szír katolikus egyházfővel találkozott Fülöp atya

2017-06-13 15:23:10
Szerző: Metropólia
Kocsis Fülöp érsek
Metropólia
Nemzetközi
"Az iraki és szíriai háború legnagyobb mértékben az ott élő keresztényeket sújtja..."

Június 12-én, hétfőn délután a Harissa fölé magasodó hegyekben található Charfet monostorban látta vendégül Fülöp atyát III. Ignác József szír katolikus pátriárka, aki elismerően méltatta és hálásan megköszönte a Magyar Görögkatolikus Egyház adománygyűjtését. A beszélgetés során az egyházfő részletesen ismertette a szír katolikusok történetét és a Közel-Kelet jelenlegi elszomorító helyzetét. Elmondta, hogy a harcok következtében a leginkább megtizedelt keresztény közösség tagjai Irakban éltek, ahonnan az Iszlám Állam megalakulását követően 2014 augusztusában elűzték őket. Libanonba ezerháromszáz iraki és ezer szíriai család érkezett. Az ország törvényei szerint legálisan csak két hónapot tartózkodhatnának Libanonban. Az egyházi vezetők szorgalmazzák a visszatérést az iszlamistáktól megtisztított területekre, ugyanakkor tény: jelenleg ez szinte lehetetlen. A szír katolikus egyház is működtet iskolát, ahol több száz gyermek tanul.

Ahogy a többi egyházi vezető, Ignác József pátriárka is kimondta, hogy az iraki és szíriai háború legnagyobb mértékben az ott élő keresztényeket sújtja, akikről az egész világ megfeledkezni látszik. Mind az ENSZ, mind más szervezetek elsősorban a menekülttáborok lakóit segítik, akik túlnyomó többségben muzulmánok, akik között a keresztények nincsenek biztonságban. Élesen bírálta Európa vezetőit migrációs politikájuk miatt, mivel az Európát elárasztó menedékkérők szinte kizárólag muzulmánok, akiket tárt karokkal várnak meggondolatlan ígéretekkel, feltételek és átgondolt szisztéma nélkül; az otthonukba visszatérni kívánó, ezért elsősorban Libanonban tartózkodó keresztény menekültekről viszont megfeledkeznek.

Fülöp atya áldást kér egy újszentelt szerzetespaptól

Szerinte a hangadó Nyugat-európai katolikus egyházi vezetők teljes mellszélességgel a muzulmán migránsok mellett állnak, a Libanonban a háború végét váró, vagy Szíriát elhagyni nem hajlandó keresztényekért viszont nem tesznek semmit. Ezt el is mondta a müncheni érseknek és osztrák migrációkutatóknak, de figyelmeztetése zárt fülekre talált. Hozzátette: nem véletlen, hogy Ausztrália elsősorban keresztény menekülteket fogad be. A kontinens méretű ország vezetése ugyanis nagyon jól látja, mi folyik Európában, és ebből ők nem kérnek. Arra a kérdésünkre, hogy mit gondol arról, hogy Magyarország kerítéssel védi határait a migránsoktól, a pátriárka határozott választ adott. Idézzük: „Száz százalékigegyetértek ezzel. Egy országnak meg kell védenie határait a papírok nélkül érkező és követelőző muszlim tömegektől. Senkinek nincs joga követelőzni. A Libanonba menekülő keresztények soha nem követeltek még semmit” - hangoztatta szenvedélyesen a szír katolikus egyházfő.

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma

Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium vendége

Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
 
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...