A támogatások folytatódnak

A támogatások folytatódnak

2017-12-05 08:44:56
Szerző: MTI
Nyíregyházi Egyházmegye
Budapest
Debrecen
Friss
A kormány legutóbbi ülésén a görögkatolikus egyház csaknem négymilliárd forintos támogatásáról döntött

Mint arról már beszámoltunk, átadták és felszentelték a Szent Miklós Szolgálóházat Debrecenben december 2-án: Megáldották és átadták a Szent Miklós Szolgálóházat. Az ünnepélyes eseményen Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az állam, az egyház és a város jó együttműködésének példájaként értékelte a Görögkatolikus Metropólia érseki hivatalának szomszédságában elkészült szolgálóházat. Az épület 440 millió forintba került, ebből 330 millió forint volt a kormánytámogatás, 110 millió forintot a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program pályázatán nyertek. Van olyan gazdagság, amelyik elválaszt, szegregál, és olyan, amely összeköt - hangoztatta a miniszter, megjegyezve, hogy a szolgálóház összeköti a várost az egyházzal, a kormányt pedig az egyházzal és a várossal és mindazokkal, "akik ebben a házban otthonra találnak". Balog Zoltán az otthont és a közösséget nevezte a gazdagodás lényegének, majd különbséget tett a szolgáltatóház és a szolgálóház között. Míg a szolgáltatás üzleti viszony, a szolgálatban a lényeg a személyesség, az ember-ember közötti kapcsolat – magyarázta.

Balog Zoltán kitért arra is, hogy a szolgálóházban otthonra lelt Nyírségi Gyermekvédelmi Központ 9 lakásotthonban 100 gyerekről gondoskodik, nevelőszülői hálózatán keresztül 120 családhoz kapcsolódik, és 240 gyermek utógondozását végzi.  Felidézte, hogy a roma szakkollégiumi hálózat 2011-es megalakulásakor az országban összesen 53 szakkollégista volt, ma 325-en vannak Miskolcon, Nyíregyházán, Budapesten, Egerben és Debrecen két szakkollégiumában.

A roma szakkollégiumi hálózat "majd kétszáz diplomást adott Magyarországnak", és megduplázódott a roma egyetemisták és főiskolások száma. A támogatások folytatódnak - jelezte Balog Zoltán. Közölte: a kormány legutóbbi ülésén a görögkatolikus egyház csaknem négymilliárd forintos támogatásáról döntött. Ebből a forrásból egyebek mellett a görögkeleti tradíciókat, kultúrát, művészetet bemutató nagyszabású kiállítást rendeznek a Nemzeti Múzeumban, Nyíregyházán önálló görögkatolikus múzeumot, Budapesten pedig görögkatolikus kulturális központot hoznak létre - sorolta a tárcavezető.

VEZETŐ HÍREK
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az érdeklődők jelentkezését

„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és közösségitér-szentelés Nyírábrányban

XIV. Leó pápát megműtik, imádkozzunk érte!
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
 
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
 
XIV. Leó pápát megműtik, imádkozzunk érte!
XIV. Leó pápát megműtik, imádkozzunk érte!
 
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap
 
A családokkal együtt, a gyermekekért – az MKPK nyilatko...
A családokkal együtt, a gyermekekért – az MKPK nyilatko...
 
Debrecenből Máriapócsra – a hit és az apai szeretet ú...
Debrecenből Máriapócsra – a hit és az apai szeretet ú...