Adja Isten, hogy velünk és általunk emelkedhessen tovább görögkatolikus egyházunk - 110 éves a Hajdúdorogi Egyházmegye

Adja Isten, hogy velünk és általunk emelkedhessen tovább görögkatolikus egyházunk - 110 éves a Hajdúdorogi Egyházmegye

2022-06-03 08:52:11
Szerző: H. Varga Eszter/ Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Közösen ünnepelte meg a Hajdúdorogi Főegyházmegye papsága, hogy idén 110 éves az egyházmegye. Debrecenben, az Attila téri főszékesegyházban Fülöp metropolita atya vezetésével adott hálát a több mint félszáz parókus, segédlelkész és diakónus.

Több évtizedes kitartó küzdelem után Ferenc József király, mint a magyar katolikus egyház főkegyúra, 1912. május 6-án alapította meg a Hajdúdorogi Egyházmegyét a magyar ajkú és identitású görögkatolikusok számára. Az alapítást egy hónappal később Szent X. Piusz pápa is jóváhagyta a Christifideles graeci kezdetű bullájával.

Legfelsőbb királyi adománylevél 1913 (forrás: Görögkatolikus Püspöki Levéltár)

A Hajdúdorogi Egyházmegye megalapítása előtt a magyar görögkatolikusok ószláv (munkácsi és eperjesi) és román (gyulafehérvár-fogarasi, szamosújvári és nagyváradi) liturgikus nyelvű egyházmegyékben éltek. Ezek az egyházmegyék a 17. század közepén és a 17-18. század fordulóján létrejött uniókból születtek, melyek során a Magyar Királyságban élő többnyire rutén és román nemzetiségű ortodox keresztények egy jelentős része egységre lépett a katolikus egyházzal. 

Miklósy István pápai kinevezése (forrás: Görögkatolikus Püspöki Levéltár)

Az újonnan felállított Hajdúdorogi Egyházmegye első püspökévé az uralkodó Miklósy István, sátoraljaújhelyi parókust nevezte ki, kinek felszentelése 1913. október 5-én Hajdúdorogon volt. (Forrás: Véghseő Tamás atya, a Hajdúdorogi Főegyházmegye rövid története)

Az ország minden pontjáról: Pécstől-Létavértesig érkeztek a hálaadó Szent Liturgiára papok, hogy megünnepeljék ezt a jeles jubileumot. Az ünnepségen jelen volt továbbá Hajdúdorog polgármestere, Horváth Zoltán is.  

Emelkedj föl az egekbe, Isten, és a Te dicsőséged az egész földön! – sokszor hangzott el ez a zsoltárvers ezen a szertartáson, s Pünkösd napjáig folyamatosan énekeljük a templomokban, így készülve a Szentlélek leszállására.  Fülöp metropolita tanítása szerint Egyházunk érdekes pedagógiája ez az ajkunkra adott sor, egyfajta megoldása annak az átmeneti időszaknak, amikor a Föltámadt Krisztust már nem, a Mennyei Királyt pedig még nem énekeljük.

- Ha elgondolkodunk rajta, valóban érzékelhetjük, hogy furcsa ez az Ószövetségből származó mondat. Alkalmazhatjuk ezt a verset egyszerűen a mennybemenetel jelenetére, amikor Jézus az apostolok szeme láttára emelkedik az égbe. „Mit álltok itt égre emelt tekintettel? (ApCsel 1,11) – mondják is nekik az angyalok. Mi pedig mint valami buzdítást mondjuk neki: emelkedj! Butaság persze azt gondolni, hogy a Jóistent ilyesmire kellene bíztatni. Sokkal inkább az történik, hogy amikor az emelkedést emlegetünk, ez visszahat ránk. Valójában önkéntelenül is saját magunk emelkedésére gondolunk.  

Annak az Istennek mondjuk most: emelkedj, aki leszállt közénk, egyesült velünk, halálával pedig leszállt értünk még az alvilágba is. Lejött, hogy egyesüljön velünk, s most, amikor fölemelkedik, magával viszi a mi megváltott emberi természetünket. S bár őt bíztatjuk: „emelkedj!”, önkéntelenül is arra gondolunk, hogy nekünk van szükségünk erre a fölemelkedésre.

Fülöp metropolita szerint nagyon sokszor volna szükségünk arra, hogy a földhözragadtságunkból ki tudjunk emelkedni, hogy emelkedett lelkületűek legyünk, a dolgok fölé tudjunk emelkedni, hogy ne húzzanak le minket a földi gondok, bajok. Ebben van a megváltásunk, hogy ez ma már lehetséges. A megváltás nemcsak azt jelenti, hogy Jézus szenvedésével és halálával elvette bűneink következményét, nincs büntetés. Sokkal többet ad az Isten: saját isteni természettel ajándékoz meg minket.

- Nagyszerű erre emlékeztetni magunkat, hogy egy részünk már fönt van az Istennél, hogy az isteni természet részesei lettünk, és az sem baj, ha néha alantasak vagyunk, ha olykor kicsinységgel találkozunk magunkban vagy másokban, mert van lehetőségünk kiemelkedni, mert fölemel az Isten. Ez a legjobb előkészület a Szentlélek fogadására, hogy bíztatjuk egymást, és magunkat: emelkedjünk, ne legyünk földhöz ragadottak. Ha azt is érezzük, hogy ez sokszor nehéz, hogy nem olyan könnyű túlemelkedni a kisebb vagy nagyobb bajokon, de Isten éppen ezért küldi el Szentlelkét nekünk, hogy átjárva bennünket mégis képesek legyünk.

A tanítás végén emlékezett meg a főpásztor a jeles évfordulóról, és ennek kapcsán tette föl a kérdést, hogy vajon görögkatolikus egyházunkról elmondható-e, hogy ez 110 éves emelkedés? A kérdést nyitva hagyta Fülöp metropolita, és inkább arra kérte a paptestvéreket és a híveket tekintsenek előre: Egyházunk akkor fog emelkedni, ha annak tagjai emelkednek. Így aztán nemcsak biztatást kapunk arra, hogy az emberi természetünket az isteni természet fölemelte az égbe, hanem egyfajta feladatot is, hogy emeljük önmagunkat és egymást, a ránk bízottakat: a gyermekeket, a diákokat, a munkatársakat, az általunk gondozottakat, a híveinket. Persze ez csak úgy lehetséges, ha a Szentlélek erejéből mi is emelkedett lelkületűek leszünk. Adja Isten, hogy rajtunk keresztül tudjon továbbemelkedni görögkatolikus egyházunk! – zárult a prédikáció.

A szertartás után a Látogatóközpontban gyűlt össze a főegyházmegye papasága. Ugyanis a szinódusi út egyházmegyei szakasza  a végéhez közeledik, s ezen a napon értékeltek ki az egyes csoportok eredményeit, illetve ennek alapján foglalták össze a papok feladatait.

A hívek csoportjának összefoglalója a következő hét végén, június 11-én lesz Budapesten a Rózsák terén. Majd a másik két görögkatolikus egyházmegye eredményeit is összegezve fogják továbbküldeni az eredményt Rómába, a szinódusi titkárságra. Illetve Magyarországon a három egyházmegye összesítésének eredménye egyben az október 21-23 Máriapócson megrendezendő metropólia gyűlés alapja is lesz.

 

VEZETŐ HÍREK
Kutatók éjszakája a nyíregyházi főiskolán

Stefano Parenti professzor volt a vendégünk

Ferenc pápa üzenete az elvándorlók és menekültek világnapjára
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Kutatók éjszakája a nyíregyházi főiskolán

Stefano Parenti professzor volt a vendégünk

Ferenc pápa üzenete az elvándorlók és menekültek világnapjára
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Kutatók éjszakája a nyíregyházi főiskolán
Kutatók éjszakája a nyíregyházi főiskolán
 
Idén is lesz 72 óra kompromisszum nélkül
Idén is lesz 72 óra kompromisszum nélkül
 
Idén már hatéves az angliai magyar görögkatolikus köz...
Idén már hatéves az angliai magyar görögkatolikus köz...
 
Ferenc pápa üzenete az elvándorlók és menekültek vilá...
Ferenc pápa üzenete az elvándorlók és menekültek vilá...
 
Stefano Parenti professzor volt a vendégünk
Stefano Parenti professzor volt a vendégünk
 
Lítiás nagy vecsernye a budaörsi görögkatolikus templom...
Lítiás nagy vecsernye a budaörsi görögkatolikus templom...