„Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.”
Kedves Barátaim, Fiatalok!
Domokos Zsolt atya
Valószínűleg jó néhány adventi időszak van már a te hátad mögött is. Vannak, amelyek jobban, vannak, amelyek kevésbé jól sikerültek. Attól függően, mennyire tudtál az adventi időszak lelki és imádságos flow-jára ráhangolódni, nem csak a forralt bor és fények giccsáradatában megmártózni. Azért, hogy idén jobban sikerüljön a karácsonyi felkészülésünk, magam mellé vettem 5 belevaló, lelki életben feketeöves Atyát, hogy segítse a közös utunkat és minden héten egyikőjük lásson el minket lelki munícióval. Egy rövid elmélkedés és a hét minden napjára egy-egy jó tanács. A téma, amit kiválasztottunk Pál apostol élete és az Advent.
Vágjunk is bele!
A fenti idézetet megismételve: „Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.” Ha már Pál apostol életét vesszük sorra a 6 hét alatt, akkor az egyik legfontosabb momentum az ő életében a megtérés. A megtérés azért nagyon fontos, mert új ÉLETET kezdünk Krisztussal. A megtérés pedig új megoldási módszerekre vezet az istenkapcsolatunk révén. Azt mondják, Pál apostol elég hirtelen ember volt. Sokszor volt dühös, mert a dolgok nem úgy mentek, ahogy ő azt gondolta volna. Velünk is van így. A párunk, házastársunk, a barátaink, nem úgy reagálnak ránk, ahogy mi azt szeretnénk, ezért veszekszünk velük. És megvannak a megszokott strófák. Ugyanúgy veszekszünk, ugyanazon. Őrület. Van, hogy folyton ugyanazon keseredünk el: értékes vagyok, valóban ez az én utam, szerethető vagyok? Mindig ugyan ekörül forgunk. Újból és újból. Őrület. Neked vajon mi az, ami újból és újból megszólít és a mélybe ránt? Hogyan tudna életed legsötétebb motívumába Jézus megszületni és fényt vinni oda?
Pál apostol megtérésének történetében olvashatjuk (Kötelezően ajánlott elolvasni: Apcsel 9,1-18), hogy Jézus megszólítja az apostolt, ugyanígy minket is folytonosan szólítgat. Azt kéri tőlünk is, hogy menjünk Damaszkuszba és szálljunk meg az „Egyenes utcában” és jönni fog a segítség. Egyenes utca, egyértelmű, világos. Azt kéri tőlünk a Jóisten, hogy ne kifogásokat keressünk, ne a mellékutcákon keressük az olcsó boldogságot, hanem vegyünk egy nagy levegőt és lépjünk rá az egyenes útra, ami az ÉLETre vezet. Ez persze nem könnyű. A megtérés, az Istenre hagyatkozás bátorságot kíván, erőfeszítést, néha nehéz döntéseket, kríziseket hozhat magával. Fun fact: Tudtad, hogy a krízis szavunk a görög „kridzó” szóból származik, ami döntést jelent? Isten nem szólítgatna, ha nem látná benned, hogy elég erős vagy a változáshoz. De ha meghozod ezt a döntést, a te szemed is kitisztul, lehullik valami hályogszerű és rádöbbensz, mennyi új lehetőség van még, amit nem próbáltál. Ebben az egészen új krisztusi látásmódban megláthatod életed célját, megtalálhatod a hangot a barátaiddal, a családoddal, önmagaddal. Lehet, hogy nem kapsz azonnal mindenre választ és megoldást, de már irányban vagy, a (cél)egyenesben vagy. Az Egyház, a karácsonyi böjt, ezt az egyenes utat kínálja fel, hogy ne ess újra és újra ugyanabba a hibába feleslegesen.
Lépj rá bátran!
Hétfő: Tervezd meg a böjtödet! Hogyan tudnál másképp bekapcsolódni, mint korábban?
Kedd: Töltsd le a „napi evangélium” app-ot és határozd el, hogy minden nap elolvasod a napi szakaszt.
Szerda: A mai evangéliumi szakaszban azt olvashatjuk, hogy Jézus, olyan emberekkel beszélget, akiknek igen nagy szükségük volt arra. Ki az, akire ráférne egy jó szó a környezetben? (Igen, ő az, akinek a gondolatát most próbálod elhessegetni.)
Csütörtök: Hozz frászt a szüleidre, lakótársaidra (vagy magadra, ha éppen egyedül élsz)! Takaríts ki! Ugye, hogy jó ránézni?!
Péntek: Ajánld fel a böjtödet valakiért!
Szombat: Ha éppen bulizni mentél, akkor próbálj bedobni valami lelki témát sörkorcsolyának!
Vasárnap: Menj el templomba, ez alap! Tudod, az új ÉLET! Maradj a templomban még pár percre a Liturgia után és adj hálát valamiért, amit értékesnek találsz magadban.
A következő héten Debreczeni András atya gondolatait olvashatjátok.