Adventi készület Böszörményben

Adventi készület Böszörményben

2018-12-07 09:15:43
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Növendékpapságunk Szent Damján Kórusa és a Damján Tábor vezetősége közös jótékonysági koncertet adott a hajdúböszörményi görögkatolikus templomban - Gergely Tamás papnövendék beszámolója.

December másodikán, a keleti egyház adventjának harmadik vasárnapján kispapjaink ellátogattak a méltán híres hajdúváros templomába, ahol együtt imádkozták a helyi, és idelátogató testvérekkel az utrenyét, azaz a reggeli zsolozsmát és a Szent Liturgiát. Felemelő érzés volt a hatalmas templomot a hívekkel együtt bezengeni, ezáltal Istent dicsérni. Bodogán László parochus atya prédikációjában buzdította a jelenlévőket arra, hogy az Isten ügye, minden földi dolgot felülmúl.

A Liturgia után következett a Szent Damján Tábor, illetve az azt segítő Kórus bemutatása, majd sor került magára a hangversenyre. A darabok között megtalálhatóak voltak a bizánci liturgikus nap darabjai, görög, és orosz feldolgozások alapján, illetve a második részben az Adventhez illő liturgikus és népének feldolgozását hallgathatta a nagyérdemű. Az előadást a görögkatolikus karácsonyi kánon foglalta keretbe, melynek szövege elején felkészíti a hívőt az születendő Krisztus befogadására, majd a lezárásban színről színre, mégis titokként szemléli a megtestesült Istent.

A délelőtt zárásaként a helyi parochus atya kifejezte köszönetét a kórus és a hívek felé, akik támogatásukkal fejezték ki együttérzésüket azokkal a sérült gyermekekkel, akiknek a táboroztatását tekinti fő céljának a Szent Damján Kör, és Kórus. 

Itt ragadjuk meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjunk Bodogán László atyának, aki lehetőséget biztosított a jótékonysági koncert létrehozására, és annak szervezésében oroszlánrészt vállalt. Hálásak vagyunk a hajdúböszörményi híveknek, akik adományaikkal hozzájárultak ahhoz, hogy a 2019-es esztendőben is megvalósulhat a sérült gyermekeket nyaraltató Szent Damján Tábor.

VEZETŐ HÍREK
A keresztény nevelés útja – pedagógus búcsút tartottak Máriapócson

Közösen imádkoztunk a békéért - az ország minden pontján

Istenkép – Életed urai és szolgái – AlmáDialógus lelkigyakorlat Fülöp metropolitával
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A keresztény nevelés útja – pedagógus búcsút tartott...
A keresztény nevelés útja – pedagógus búcsút tartott...
 
Istenkép – Életed urai és szolgái – AlmáDialógus l...
Istenkép – Életed urai és szolgái – AlmáDialógus l...
 
Közösen imádkoztunk a békéért - az ország minden pont...
Közösen imádkoztunk a békéért - az ország minden pont...
 
Pászkakosár-szentelés a Szent Péter és Pál Görögkato...
Pászkakosár-szentelés a Szent Péter és Pál Görögkato...
 
Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés a Görögkatol...
Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés a Görögkatol...
 
A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az ol...
A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az ol...