Adventi koszorúkészítés Hajdúnánáson

Adventi koszorúkészítés Hajdúnánáson

2019-11-22 14:28:19
Szerző: és fotó: Kaskötő Jánosné, hitoktató
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Advent
Hatodik alkalommal rendezte meg a fiatal parókia az adventi koszorúkészítést Hajdúnánáson, a kezdetektől Szaplonczay Gergely atya szervezésével, hiszen először ő hozta be a köztudatba és készítette el itt, egy pici közösségi teremben november közepén a hatgyertyás koszorú-változatot. Azóta a kis közösség már akkora létszámmal bír, hogy nem fér el a közösségi teremben, ezért a városi Gyermek- és Közétkeztetési KHT biztosította a kreatív hívek egész családja számára a megfelelő helyszínt. A koszorúkészítésről Kaskötő Jánosné hitoktató írt beszámolót.

Most már nem csodálkoznak a hajdúnánásiak azon, hogy miért november közepén készítik a görögkatolikusok a koszorúikat, és miért hat gyertyát raknak rá. Minden korosztály képviseltette magát, de leginkább a gyerekek szorgoskodtak, ők döntötték el, hogy milyen dekoráció ékesítse szentelményüket.

A munkában ellankadtakat finom pogácsa és meleg tea serkentette újult erőre. A hangulatról Gergely atya gondoskodott, megnyugtató, halk muzsika segítette a kompozíció elkészítésére való ráhangolódást. A pompás végeredményt látva megfogalmazódik a kérdés, hogy hogyan képesek ennyi csodát létrehozni ezek a pici kezek…

Gergely atya az együtt töltött alkalom végén megköszönte a közös munkálkodást és a részvételt, közelebbi és távolabbi eseményekről, terveiről tájékoztatta a híveket, invitálva őket ezen alkalmakra és további aktivitásukra számítva bátorította őket a későbbi együttmunkálkodásra is. Megáldotta és megszentelte az elkészült koszorúkat, valamint az egybegyűltekre is jutott bőven egy kis szenteltvíz.

Az adventi koszorúkat hordozó családok békés, csendes szétszéledése a szépen kivilágított utcákon, a Krisztus születésére készülő közösség tagjai magukkal vitték otthonukba azt a meghittséget, melyre az égő gyertyák negyven napon keresztül emlékeztetni fogják egészen Karácsonyig a hajdúnánási görögkatolikusokat.

VEZETŐ HÍREK
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot

Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...