Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyon! - Fülöp metropolita ünnepi elmélkedése

Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyon! Ez nem egy csapláros reklámja! Ezt Jézus mondta Pünkösd ünnepén a templom közepére állva. Kocsmáros szájából talán egyszerűnek tűnne egy ilyen mondat, ám ekkor egészen bizonyosan hatalmas ereje volt, mert a hallgatóság egyszeriben ezt kiáltotta: „Ez a Próféta!” „Ez a Messiás!” Persze, azért is, mert az utána következő szavak még meghökkentőbbek. Így folytatta Jézus: „Aki hisz bennem, annak szívéből, az Írás szerint, élővíz forrásai fakadnak.” 

Hogy mondhat ilyet élő ember? Hogy mondhat ilyet bárki is: Aki hisz bennem, annak a szívében ekkora átalakulás megy végbe? Mégpedig olyan átalakulás, amely meghaladja az emberi adottságokat: az emberi szívből élővíz forrásai fakadnak. Ráadásul mindez meg van írva előre, az Írás szerint következik be! Hogy mondhatott ilyet Jézus? Honnan ez a magabiztosság? Mi ez a hihetetlen öntudat? Egyáltalán ki ez a Jézus?

Aki ilyeneket beszél az vagy őrült vagy… ha igaz, amit mond, akkor valóban ő az Isten. Másként nem lehet.

És mindezt „a Lélekről mondta, amelyben később a benne hívők részesültek”. Föltámadása után be is következett: leszállt a Lélek, és betöltötte azokat, akik hittek benne. Pünkösd kapcsán tűzről, lángnyelvekről szoktunk beszélni, de itt Jézus élő víznek nevezi az Istentől kapott Lelket. Mégpedig olyan víz ez, mely az ember szívéből fakad. Nem kívülről, belülről jön! A Jézusba vetett hit belülről jön, az ember szívéből. Olyan, mint a bővizű, buzgó forrás, amely nem csak ideig-óráig hat, hanem egész életre, sőt, örökéletre szól. A hit nem pusztán bizonyos ideig tartó fennkölt érzés. A hit felülről jövő ajándék, melynek forrása mégis szívünk mélyén rejlik. Ha az ember önmagába száll, megtalálja. Akkor fedezi föl, ha befelé fordul. A felszíni locsogás nem kedvez ennek, az pontosan arra jó, hogy elterelje róla a figyelmet.

A hit tehát a Lélek ajándéka bennünk. Pünkösd azért kell, hogy önmagunkra találjunk. A lelkiség nem más, mint önmegvalósítás. Annak az önmagamnak megtalálása és megvalósítása, aki Isten akarata szerint valóban én vagyok. Ebből a kiapadhatatlan belső forrásból él a lelki ember. A hit hozzásegít, hogy a saját életemet éljem, s ne másét vagy azt, amit más várna el tőlem. Ez legyen Pünkösd ajándéka: minden keresztény, keresztyén és minden kereszteletlen ember is a leszálló Lélek által találjon önmagára!