Apáczai Csere János-díjat kapott Gólya Györgyné a Szent Mihály Görögkatolikus Iskola igazgatója

Apáczai Csere János-díjat kapott Gólya Györgyné a Szent Mihály Görögkatolikus Iskola igazgatója

2021-06-07 15:47:02
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Oktatás
Friss
Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Kásler Miklós az emberi erőforrások minisztere pedagógusnap alkalmából adott át szakmai díjakat ma Budapesten a Pesti Vigadóban. Kiemelkedő oktatási munkájáért Apáczai Csere János-díjat kapott Gólya Györgyné a Hajdúdorogi Főegyházmegye fenntartásában működő nyíradonyi Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója.

Gólya Györgyné ’Ilike’ a fenntartóváltást követően, tehát már tíz éve áll az intézmény élén. A hitét gyakorló görögkatolikusként nagyon örült a lehetőségnek, az első pillanattól aktívan részt vett a szervezésben. Három évtizedes pedagógiai munkával a háta mögött élharcosa lett a görögkatolikus egyházi iskola megalapításának.

Az újonnan létesült intézmény igazgatói székére szakmai múltja és vallásos élete méltóvá tette.  Az eltelt közel 10 tanév eredményei igazolták vezetői rátermettségét. Az iskolát saját gyermekének tekintette, ezért nagy gondja volt a hírnevének állandó öregbítésére. Az új feladatok előtt nem hátrált meg, inkább kihívásként tekintett rájuk.  Egyik kezdeményezője, alapítója volt a Szent Mihály Iskola Alapítványnak, amely a támogatóknak köszönhetően hozzájárult a tárgyi feltételek bővítéséhez, a rászoruló gyerekek segítéséhez. Folyamatosan tervezett, pályázott, szervezett, intézkedett, segített és jelen volt mindig, amikor szükség volt rá. Kezdeményezései értelmes, jövőbe mutató, fejlődést szolgáló célokat szolgáltak. A megvalósítás érdekében szponzorokat szerzett, a város vezetésével tárgyalt. A fenntartó Hajdúdorogi Főegyházmegye kezdeményezései mellé állt.  Mindezek eredményeként a szülői igényeket szem előtt tartva 2017. szeptember 1-jén két, majd 2018. szeptember 1-én további egy óvodai csoporttal bővült az intézmény.

Gólya Györgyné Ilike lendülete 40 éve töretlen. Emberi tartása, pedagógiai munkássága követendő példa lehet a következő nemzedék számára.

Szívből gratulálunk igazgató asszonynak a díjhoz és Isten áldását kérjük életére, további munkájára!

(Gólya Györgyné Ilikével hamarosan egy hosszabb interjút is olvashatnak honlapunkon.)

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma

„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívhangrendeletről és az egyházak szerepéről

Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák terén
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
 
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...