Apostolok sétányát alakítottak ki a kispesti hívek a 72 óra kompromisszum nélkül akcióban

Apostolok sétányát alakítottak ki a kispesti hívek a 72 óra kompromisszum nélkül akcióban

2021-10-15 15:00:21
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Budapest
Több mint 8 000 fiatal vett részt az idei 72 óra kompromisszum nélkül háromnapos önkéntes, ifjúsági akcióban. Csaknem 100 településen. 14. alkalommal szervezte meg a három történelmi keresztény egyház október 7. és 10. között az akciót, mely során a magyarországi és a határon túli magyar fiatalok együtt tesznek másokért, és segítenek ott, ahol szükség van rájuk. A kispesti görögkatolikus parókia fákat ültetett az akció részeként, amiről Zuró József atya írt beszámolót.

Ha valami történik parókiánkon, mindig megkérek egy lelkes hívőt, hogy írjon róla. Valahogy az máshogy hangzik az ő tollából. Hiszen a papnak úgyis az a dolga, hogy csak szépet és jót írjon, így elfogult lehet. Most azonban úgy érzem, eljött az ideje annak, hogy én magam is írjak. Az elmúlt hétvége nálunk is a "72 óra kompromisszum nélkül" jegyében telt, úgy érzem többről volt itt szó!

Nemcsak ezen a hétvégén, hanem a mindennapokban is megtapasztalhatom a hívek kompromisszum nélküli hozzáállását az egyházközségi élethez. Rengeteg áldozatot hoznak azért, hogy közösségünk a fejlődés útját járja! Ezt mutatta meg nagyon szépen az elmúlt hétvége.

Ilyenkor mindig nagytakarítás van a templomban és annak környezetében ezzel is készülve már a templombúcsúnkra, de idén ennél még nagyobbat álmodtunk. Régi vágyunk volt, hogy a parókia környezetében fákat ültessünk. S a hívek szakértelmének (hiszen kertszövetségi elnök is van köztünk), anyagi áldozatának, áldozatos munkájának, s nem utolsó sorban imádságának köszönhetően megvalósult az Apostolok sétánya 12 oszlopos juharfa elültetésével. Így emlékezünk arra, hogy bár a tanítványok is más-más utat jártak be, de a céljuk közös volt: Krisztus követésében járni.

"Egy élő fa az én élő Egyházamért!" E mottó meghirdetésével kezdődött el a mi sétányunk kialakulása. Sokan meghallották, s még többen érthetik meg, hogy az Egyház általunk, élő emberek által tud élővé válni és élőnek maradni.

 

 

VEZETŐ HÍREK
Karbantartót keres a debreceni diákotthonunk!

Pótfelvételit hirdet a debreceni Szent Miklós Görögkatolikus Diákotthon

Vámos és farizeus vasárnapjával kezdődik a Triód
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Karbantartót keres a debreceni diákotthonunk!

Pótfelvételit hirdet a debreceni Szent Miklós Görögkatolikus Diákotthon

Vámos és farizeus vasárnapjával kezdődik a Triód
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Pótfelvételit hirdet a debreceni Szent Miklós Görögkato...
Pótfelvételit hirdet a debreceni Szent Miklós Görögkato...
 
A reménykedő ember áldás társainak: legyünk minél tö...
A reménykedő ember áldás társainak: legyünk minél tö...
 
Velünk az Isten! – Keresztes Szilárd aranyjubileuma
Velünk az Isten! – Keresztes Szilárd aranyjubileuma
 
Szilárd püspök jubileuma: élőben is követhetik az ünn...
Szilárd püspök jubileuma: élőben is követhetik az ünn...
 
A visszaszámlálás elkezdődött: jövő héten veszi kezd...
A visszaszámlálás elkezdődött: jövő héten veszi kezd...
 
Beszélgessetek a házasságotokért! – idén ezzel a mott...
Beszélgessetek a házasságotokért! – idén ezzel a mott...