Átadták a Szent Illés Próféta Alapszolgáltatási Centrumot

Átadták a Szent Illés Próféta Alapszolgáltatási Centrumot

2024-05-31 12:02:01
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/MTI/BSZI
Kocsis Fülöp érsek
Szociális
Debrecen
Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat
A támogatott lakásotthonok 21. századi életkörülményeket biztosítanak lakóiknak, az ott dolgozók pedig segítik az önálló életüket.

Az elmúlt évek egyik legsikeresebb fogyatékosügyi programja a támogatott lakhatást segítő pályázat volt - hangoztatta a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár Debrecenben. Fülöp Attila a görögkatolikus Szent Illés Próféta Alapszolgáltatási Centrum épületének megszenteléssel egybekötött átadóünnepségén azt mondta, a Széchenyi 2020 programban 16 milliárd forint ráfordítással az országban 34 helyszínen mintegy 700 olyan lakhatási hely jött létre, amely családi környezetben biztosít bentlakást fogyatékossággal élőknek.

A teljes program legnagyobb beruházását a görögkatolikus egyház valósította meg Debrecenben, ahol 60 ember élete, életminősége változik meg a lakóotthonok kialakításával - tette hozzá. Fülöp Attila a fogyatékosügyi intézményi ellátás átalakítását, amelynek során a nagy, akár több száz embert ellátó intézmények helyett 6-12 embert helyeznek el családias körülmények között, a terület rendszerváltásaként, kultúraváltásaként értékelte, és köszönetet mondott az ebben szerepet vállaló önkormányzatoknak, egyházaknak és civil szervezeteknek. A támogatott lakásotthonok 21. századi életkörülményeket biztosítanak lakóiknak, az ott dolgozók pedig segítik az önálló életüket - mutatott rá az államtitkár.

Papp László, Debrecen polgármestere kiemelte annak jelentőségét, hogy a fogyatékkal élők segítséggel és támogatással képességeiknek megfelelő életet élhessenek. Az önkormányzat 110 ember elhelyezését biztosító intézményrendszert működtet, de az egyházakkal és a civil szervezetekkel több mint 400 ember ellátásáról gondoskodnak. Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita - mielőtt megszentelte az épületet - azt mondta, olyan otthonokat hoznak létre, ahol együtt élnek a dolgozók a fogyatékossággal élő emberekkel, az ellátottak folyamatosan fejlődhetnek, mert "a mérce, a modell, Krisztus".

Ungvári Sándor, a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat igazgatója ismertette: szolgálatuk egymilliárd 48 millió forintot nyert el az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program pályázatán a fogyatékossággal élők segítésére.

A több mint egymilliárd forintos európai uniós támogatásból kilenc ingatlant vásároltak Debrecenben, amelyek közül nyolc szolgál támogatott lakhatásra, egy pedig nappali ellátásra - tette hozzá.

VEZETŐ HÍREK
Közösen imádkoztunk a békéért - az ország minden pontján

Istenkép – Életed urai és szolgái – AlmáDialógus lelkigyakorlat Fülöp metropolitával

A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az olvasókat a metropolita
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Istenkép – Életed urai és szolgái – AlmáDialógus l...
Istenkép – Életed urai és szolgái – AlmáDialógus l...
 
Közösen imádkoztunk a békéért - az ország minden pont...
Közösen imádkoztunk a békéért - az ország minden pont...
 
Pászkakosár-szentelés a Szent Péter és Pál Görögkato...
Pászkakosár-szentelés a Szent Péter és Pál Görögkato...
 
Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés a Görögkatol...
Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés a Görögkatol...
 
A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az ol...
A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az ol...
 
Idén is lesz pedagógusok hálaadó zarándoklata
Idén is lesz pedagógusok hálaadó zarándoklata