Átadták a felújított Sója Miklós Görögkatolikus Általános Iskolát Nyíregyházán

Átadták a felújított Sója Miklós Görögkatolikus Általános Iskolát Nyíregyházán

2019-10-15 14:05:03
Szerző: és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Oktatás
Nyíregyházi Egyházmegye
Szocska Ábel püspök
Befejeződtek a Sója Miklós Görögkatolikus Általános Iskola felújítási és energetikai korszerűsítésének munkálatai. Október 10-én délután ünnepélyes keretek között adták át és áldották meg a felújított épületet.

Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza város polgármestere köszöntőjében kiemelte, hogy a városvezetés számára fontos az oktatás-nevelés körülményeinek javítása, ezt bizonyítja további két köznevelési intézmény a projekt keretében idén megújuló épülete még akkor is, ha – mint a Sója-iskola esetében – maga az intézmény nem önkormányzati fenntartású.

A nagyszabású beruházás jobb körülményeket teremt a Huszártelepen, s – köszönhetően az energetikai korszerűsítésnek – az iskola fenntartási költségeit is csökkenti.

A polgármester példaértékűnek nevezte az egyházmegye, élén Szocska A. Ábel püspök, valamint az itt dolgozó pedagógusok munkáját, akik az emberek felzárkóztatása érdekében cselekednek nap, mint nap, ezért a velük való jövőbeni együttműködésről biztosította a fenntartót.

Vincze Sándor, az iskola igazgatója a nevelőtestület és a diákok nevében is megköszönte az iskolát eredeti állapotába visszaállító munkálatokat, hiszen a görögkatolikus fenntartásban már a kilencedik tanévét kezdő intézmény is folyamatosan fejlődik, s „a lelki környezet mellett nagy nevelő erő az épített környezet: az igényesen kialakított közeg mindenkire pozitívan hat” – mondta az igazgató. Az intézmény küldetésének tekinti a hátrányok kompenzálását: a 104 itt tanuló, nagy százalékban hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermek számára az egyházmegye és a város támogatásával a háromszori, térítésmentes étkezés iskolaidőben és szünidőben is biztosított; összefogásban a Karitász Ponttal az időjárásnak megfelelő ruházattal is ellátják őket.

A kulturális hátrányok leküzdését segíti a városi programokba való bekapcsolódás (színház, múzeum, kiállítás, uszoda, tematikus táborok) és a tanoda is. A teleprehabilitáció pedig további képzésekről gondoskodik (képző- és iparművészeti képzés, lovaglás, iskolai előkészítő óvodában, kompetenciafejlesztés alsó tagozatban). Az egyházmegye tudatos, felnőtt lakók körében végzett cigánypasztorációs tevékenysége, és a szeptemberben megalakult huszártelepi szervezőlelkészség is támogatja ezeket a törekvéseket.

„A hátrányok sokaságával, a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek felé nevelőközösségünk elfogadással, keresztényi szeretettel és hittel tud fordulni. Meggyőződésünk, hogy gyermekeink, minden társukhoz hasonlóan hajlanak a jóra, igényük van a tartalmas, szép életre, és mindenek előtt a szeretetre; próbáljuk meglátni bennük a jót, ezt erősítjük bennük az iskolában töltött évek során” – fogalmazta meg Vincze Sándor a Sója-iskola hitvallását. „A telepen elindult változások derűlátásra adnak okot” – üdvözölte az elindult rehabilitációs folyamatokat, ám további fejlesztésekre is szükség van, csak úgy, mint az iskola belső tereinek és tornatermének felújítására.

Miután Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök megáldotta és megszentelte az épületet, máriapócsi szerzetesi éveinek azon emlékét idézte fel, amikor első ízben tett látogatást az akkor átvett iskolában. A nehéz viszonyokat látva Máté Evangéliumának szavai jutottak eszébe, melyek most mintegy igazolódni látszanak: „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.” (Mt6,33)

Ebben a szellemben kezdte el működését a görögkatolikus egyház itt, s a jó ügy mellé támogatók is álltak, mint most a kormány és a polgármester. Isten országát hirdeti az iskola előtt állított kereszt is, melynek másolatával a püspök az egyházmegyét segítő polgármestert is megajándékozta.

Az ünnepség végén Ábel püspök, dr. Papp Tibor főhelynök, Grunda János oktatásügyi referens, valamint az iskola igazgatója együtt járták körbe az épületet a város vezetőségével, s az iskolában zajló munkáról, a gyermekekről és folyamatokról is képet rajzoltak a világi elöljáróknak.

 

VEZETŐ HÍREK
Utak a csendbe – folytatódik a sorozat

Zarándoklat a családokért - szeretettel várjuk szombaton az érdeklődőket!

Magyarország 4. lett a papi futsal-Európa-bajnokságon
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Utak a csendbe – folytatódik a sorozat

Zarándoklat a családokért - szeretettel várjuk szombaton az érdeklődőket!

Magyarország 4. lett a papi futsal-Európa-bajnokságon
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Utak a csendbe – folytatódik a sorozat
Utak a csendbe – folytatódik a sorozat
 
Zarándoklat a családokért - szeretettel várjuk szombaton...
Zarándoklat a családokért - szeretettel várjuk szombaton...
 
Magyarország 4. lett a papi futsal-Európa-bajnokságon
Magyarország 4. lett a papi futsal-Európa-bajnokságon
 
Krisztus a mi csapatkapitányunk - a papi futsal EB résztve...
Krisztus a mi csapatkapitányunk - a papi futsal EB résztve...
 
Szavazzunk minél többen: Szent-Györgyi Albert Orvosi-díj...
Szavazzunk minél többen: Szent-Györgyi Albert Orvosi-díj...
 
Lejátszották a csoportmérkőzéseket a katolikus papok fu...
Lejátszották a csoportmérkőzéseket a katolikus papok fu...