Az Egyház előírásai felszabadítóak és ráterelnek minket a Mennyországba vezető útra - Templomszentelés Álmosdon

Az Egyház előírásai felszabadítóak és ráterelnek minket a Mennyországba vezető útra - Templomszentelés Álmosdon

2021-06-20 20:01:17
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Hajdúdorogi Főegyházmegye
A harmadik templom felszentelésére került sor június 20-án annak a pályázatnak a részeként, amelynek köszönhetően Kokad, Bagamér és Álmosd görögkatolikus lelkihajlékai korszerűsödtek. Utóbbi településen a közösségi ház és a parókia is megszépülhetett. Az épületeket püspöki Szent Liturgián szentelte meg Fülöp metropolita atya.

1835-ben épült fel a magyar-román határ menti településen, Álmosdon a görögkatolikus templom, amin utoljára hét évvel ezelőtt végezték el az egyik hívő anyagi támogatásának köszönhetően a tető korszerűsítését. Teljes körű felújításra azonban évtizedek óta nem volt lehetőség. Az egyházközség az uniós és hazai pályázaton nyert pénzből hőszigeteltette az épületet, kicseréltette a nyílászárókat valamint az egész elektromos hálózatot. 

Belülről is megszépült a templom, a mintegy 350 hívő nagy örömére, hiszen visszakapta eredeti pompáját az ikonosztazion és az egyik egyházközségi tag jóvoltából a nyílászárók közé díszüvegek is kerültek. Nagylelkű felajánlásáért Ferenc pápa áldásában és a Hajdúdorogi Főegyházmegye elismerésében részesült Markovits László.

A mintegy 44 millió forintos beruházás része volt a közösségi ház megszépítése is, amit nem csak a görögkatolikusok, hanem minden álmosdi nagyon várt már, hiszen számos programnak, előadásnak, képzésnek nem volt helye. Az iskolából lett közösségi házat szintén hőszigetelték, teljesen megújították tetőszerkezetét, a régi fa nyílászárókat fa ajtókra és ablakokra cserélték és az elektromos hálózatot is korszerűsítették. A fűtést elektromossá alakították át, az energiaellátást pedig napelem rendszer is segíti már. Az épület energetikai besorolása így a kiemelkedően rossz kategóriából a korszerű kategóriába kerül át, ami jelentősen csökkenti mind a környezetterhelést, mind pedig az üzemeltetési költségeket.

A régóta várt szentelési ünnepségre nagyon sok hívő gyűlt össze, akik mellett Tasó László a térség országgyűlési képviselője és Pajna Zoltán a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke is jelen volt.

A Szent Liturgián Szent Pál apostol Rómaiakhoz írt leveléből hangzott el az apostoli szakasz, amely a hitről illetve a hit által megélt szabadságról szól. Egy nem könnyű olvasmány, ezért ennek magyarázatával kezdődött Fülöp metropolita tanítása.

A bűntől megszabadulva az igazság szolgái lettetek.” – egyfajta szabadságról beszél Szent Pál, de úgy, hogy közben arról ír: az igazság szolgái lesznek a megtértek. Fülöp metropolita atya szerint az ember soha sem lesz szabad, abban az értelemben legalábbis biztosan nem, hogy szabad mindentől, mert ilyen nem létezik. Az ember számos megkötözöttségben él, sok minden meghatározza, legyen szó a gondolkodásáról, viselkedéséről, gesztusairól.

„Be kell látni, hogy meghatározott lények vagyunk, s hogy aztán milyen szűkre szabott a szabadságunk az attól függ, hogy ki-ki milyennek érzi. Szűknek talán, mert úgy érzem mindenki nekem parancsol és nincsen saját gondolatom vagy pedig bár sok minden határozza meg életemet, de én a keretek között szabad vagyok. Erről beszél Szent Pál” – részletezte tanítását a főpásztor.       

Majd arra hívta fel a figyelmet, hogy ha az igazság szolgálatába állok, Jézus Krisztust választom. Ha Őt választom, akkor is sok megkötözöttséget vállalok, hiszen, aki megkeresztelkedik igazodnia kell Krisztushoz, attól kezdve Őt kell mintázni, és gyakorlatilag az Ő életét élni. A végtelen szolgálatába áll, aki megkeresztelkedik, aki Krisztus-hívővé válik. („Én vagyok az út, az igazság és az élet” Jn14, 6)

„Egy megkereszteltnek nagyon sok előírást kell megtartania, ez ránk, görögkatolikusokra különösen is érvényes. Mivel mi eléggé ragaszkodunk a hagyományainkhoz, s nemcsak a szokásaink miatt, hanem az egész lelkületünk, teológiánk, egyházi berendezésünk miatt nekünk nagyon sok előírásunk van. Ez megkötözöttséget, rabságot jelent vajon?” – tette fel a kérdést érsek-metropolita atya. Mint mondta, ha úgy vesszük akkor igen, hiszen már egy ilyen megszépült templomba betérni, mint amilyen az álmosdi is meggátol minket abban, hogy például lássuk a falaktól a természetet; vagy az ikonosztázion eltakarja előlünk a szentélyt. De ha valaki ebben él, akkor ő nem hátráltatva érzi magát ettől, hanem megérti, hogy a hitnek ez a végtelen távlatát jelenti.  

A római katolikusok sokkal több mindent engednek láttatni szentmiséjükből. De mi is egy szertartás lényege? Az, hogy Krisztus nekünk adja magát, közösségünkbe fogad. Mit lehet ebből látni? Fizikailag semmit, erre a hitünk vezet rá – tette hozzá.

Az ikonosztazionon látható üdvtörténeti események mégis mutatnak valamit, amikor fizikai szemünkkel ránézünk, nemcsak az alakot láttatják, a történetet mesélik el, hanem sokkal messzebbre visznek.

„Azt szoktuk mondani az ikonokra, hogy azok ablakok a Mennyországra, tehát a szentély magát a Mennyországot jelképezi. Amikor megkötöttséget érzékelünk az Egyházban, az valójában tartalmat ad nekünk, mindegyiknek üzenete van számunkra. Minél több előírást ismerek meg, tartom magam ezekhez, annál gazdagabb leszek.” – mondta a főpásztor s megjegyezte figyelmen kívül lehet hagyni az előírásokat és megtehetjük például, hogy felhatalmazás nélkül besétálunk a szentélybe, de attól a Mennyországhoz még nem kerülünk közelebb.

Vannak pillanatok, amikor kinyílik a királyi ajtó és belátást kapunk a szentélybe, mint például, amikor kilép onnan a pap igét hirdetni vagy az evangéliumot felolvasni, szentáldozás előtt pedig Krisztus testét és vérét hozza ki a szolgálattevő, hogy abból valóságosan részesülhessünk. Mint Fülöp metropolita mondta, nemcsak szimbólumok ezek, hanem így tanít, vezet minket az Egyház és kelti fel a vágyat bennünk a Mennyország felé, hogy amikor a kenyeret és a bort magunkhoz vesszük, addigra felkészültek legyünk, s megértsük, hogy ez nem holmi enni –és innivaló.

„Ha a Mennyország felé vezető útra koncentrálunk egyre kevésbé fognak minket a földi törvények, kívánságok lekötni. Szent Pál szavaival élve már nem a tisztátalanságnak és a gonoszságnak adjuk át magunkat, hanem az igazság, Krisztus és az Isten szolgálatára. Görögkatolikus Egyházunk különleges pedagógiája, hogy bevon bennünket, sok-sok mindent előír, s ezen keresztül szabadít meg minket a világ vonzásától. Minél inkább részesei vagyunk az Egyháznak, benne élünk, annál inkább érezzük, hogy mennyire hiábavaló az, amit a világ kínál.” – mondta Fülöp metropolita, tanítását pedig azzal zárta, hálát kell adni azért, hogy egy ilyen szép templomban elmélkedhetünk azon, miként is gazdagít minket a Jóisten.

Az ünnepi Szent Liturgiát megelőzően áldotta meg Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya az épületet, melynek gazdáját Jaczkó Dánieé parókus atyát is komoly elismerésben részesítette. A lelki vezető és családja 2006 óta teljesít szolgálatot a településen (illetve a fíliákban, Bagaméron és Kokadon) és eddig elvégzett munkájáért papi mellkereszt viselésére hatalmazta fel a főpásztor.

A közösségi házat és a parókiát a szertartás végén szentelte meg a főpásztor.

A szeretetagapén a helyi termelőknek volt lehetősége felvonultatni portékáikat. Jelenlétüket a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Hajdú-Bihar megyei szervezete támogatta.

Képviselője Galambos Petra a Hálózat tevékenységéről és a vidékfejlesztési programról is adott tájékoztatást az álmosdiaknak.

Kapcsolódó írások:

Jézus Krisztus az életünk középpontja - Újjászentelték a kokadi görögkatolikus templomot

A Szentlélek leszállásával az élet is megújul - Templomszentelés Bagamérban

 

VEZETŐ HÍREK
Szakma Sztár döntő - bazilos diák is a legjobbak között!

Szombathelyi kántortalálkozó - friss információk

Micsoda teljesítmény: dorogi bazilos lett a legjobb matekos az országban!
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Szakma Sztár döntő - bazilos diák is a legjobbak között!

Szombathelyi kántortalálkozó - friss információk

Micsoda teljesítmény: dorogi bazilos lett a legjobb matekos az országban!
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Szombathelyi kántortalálkozó - friss információk
Szombathelyi kántortalálkozó - friss információk
 
Szakma Sztár döntő - bazilos diák is a legjobbak közöt...
Szakma Sztár döntő - bazilos diák is a legjobbak közöt...
 
Milyen a másik szemüvegén keresztül nézni a világot?
Milyen a másik szemüvegén keresztül nézni a világot?
 
Szakmai ankétot rendeztek a Görögkatolikus Múzeumban
Szakmai ankétot rendeztek a Görögkatolikus Múzeumban
 
Micsoda teljesítmény: dorogi bazilos lett a legjobb mateko...
Micsoda teljesítmény: dorogi bazilos lett a legjobb mateko...
 
A Szentírás, amelyet most kaptatok, egy életre kötelez b...
A Szentírás, amelyet most kaptatok, egy életre kötelez b...