Az Eucharisztia hívás, válasz és találkozás – Nagycsütörtök a főszékesegyházban

Nagy Szent Bazil liturgiája egyházunk egyik különleges szertartása, amelyet évente mindössze tíz alkalommal, főként a nagyböjti vasárnapokon, továbbá Nagycsütörtökön és Nagyszombaton végeznek templomainkban. A liturgiát Fülöp metropolita vezette a Hajdúdorogi Főegyházmegye több papjának, diakónusának és a debreceni parókia szolgálattevőinek asszisztenciájával.

A nagycsütörtöki evangéliumi szakaszokat Szakállas Csaba diakónus olvasta fel. A szentély mennyezetéről ránk tekintő Pantokrátor tekintetébe könnyű belefeledkezni. Az Evangélium szavait hallgatva viszont most nemcsak a mindenség ura nézett ránk, hanem egy elárult, megtagadott és elfogott ember, szemeiben csalódással és fájdalommal.

Prédikációjában Fülöp metropolita Jób történetéről elmélkedett. Tisztességes, imádságos életet élő, jómódú ember volt, de a Sátán bizonyítani akarta, hogy meg fogja tagadni Istent. Szörnyű tragédiák sorát éli át, elveszíti vagyonát, családját, egészségét, barátai vigasz helyett pedig azt mondják neki: te vagy az oka. Jób kitart. Véget érnek szenvedései, újra meggazdagszik. Mi a fordulat ebben a történetben? Amikor az Úristen megszólította Jóbot, lehetőséget adott neki, hogy ne csak tudjon az ő nagyságáról, de szembesüljön is azzal, hogy ki ő.Ezután Júdás életére irányította a figyelmet. Őt is hasonlóan hívta meg Jézus, mint a többi tanítványt. Hívta, ő pedig lelkes követője lett. Sok teológus kutatta már az árulás okát. Valószínűleg nemcsak a pénzről volt szó. Júdás gondolataiban megromlott valami, és egyre távolabb került Jézustól. A titkos vacsora egyik ábrázolásán Jézus főpapként osztja ki a kenyeret és a bort az apostoloknak, a sor végén pedig ott van Júdás, aki elfordulva szorongatja pénzeszacskóját és ott hagyja glóriáját. Amikor Jézussal egyszerre nyúltak a tálba, Júdás „a falatot elvette, de az élet kenyerét ott hagyta”. Többször lett volna lehetősége meggondolni magát, de ő az árulást választotta. Jézus elfogása után viszont nem volt képes szembenézni tette súlyával.

A nagycsütörtöki események folyamában egy másik apostol, Péter is kudarcot vallott: „háromszor tagadsz meg engem…”. De Jézus megszólította, a szeretete pedig megtartotta őt. A papszentelés szertartásán a püspök az újszentelt tenyerébe helyezi az Eucharisztiát, s azt mondja: „Vedd e zálogot és őrizd azt a mi Urunk, Jézus Krisztus második eljöveteléig, mert számon kéri majd tőled.”. Ebben a papokra bízott különleges feladatban mi is felismerhetjük Istent. Az Eucharisztiában Isten nekünk adja magát, így válik a szentség a vele való találkozás lehetőségévé.

„Halljuk meg Jézus személyesen hozzánk intézett szavait! Vegyük észre, hogy nevünkön szólít”, és válaszoljunk a hívásra a nekünk adott „mindennapi kenyérrel” – bíztatta a jelenlévőket Fülöp metropolita.

Az ünnepi liturgia végén Fülöp metropolita elvégezte a lábmosás szertartását is. Miközben Nyirán János fődiakónus az Evangélium erről szóló részét olvasta, Fülöp atya Krisztushoz hasonlóan levette felsőruháját, kendőt kötött magára, s kancsóval a kezében megmosta tizenkét férfi lábát. A „tanítványok” között kántorok, a debreceni parókia több híve, papnövendék, ministráns és diakónus is helyet foglalt.

Az utolsó vacsorán Jézus nemcsak végtelen szeretetét mutatta ki a lábmosással tanítványai felé, hanem példát is állított eléjük abban, milyen magatartással viseltessenek egymás iránt. Ezért is tekintünk rá a szolgálatkészség és a legteljesebb odaadás mintájaként.