Az Istenszülő templomba vezetése

Az Istenszülő templomba vezetése

2016-11-17 15:00:38
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ünnep
Ma van az Istenszülő templomba vezetésének ünnepe

„Ma van első jelensége az Isten boldogító kegyelmének” - adja tudtunkra az ünnepi tropár. Szent Jakab ősevangéliuma elbeszéli, hogy a boldog házaspár: Joakim és Anna, leánygyermeküket, Máriát 3 éves korában felvitte a templomba, hogy Isten szolgálatára adja. A hagyomány szerint Zakariás főpap, a Szentlélektől megvilágosítva, a Szentek Szentjébe vezette be Máriát. Ez jel volt arra, hogy befejeződik az Ószövetség és megkezdődik az Újszövetség, mivel nemsokára megjelenik a Megváltó. Ez az ünnep külső körülményeit tárja elénk. Ez azért történt, hogy Mária előkészüljön. Mária születésével Isten a világnak adta azt a szeplőtelen testet, amelyből a világnak a Megváltó megszületik. Templomba vezetésével megkezdődött az ő lelki felkészítése az előtte álló magasztos feladatra. Ez a mai ünnep belső tartalmát tárja elénk. Az ősevangélium ezzel fejezi be: „Mária olyan volt ott a templomban, mint egy örvendező gerlice, táplálékát az angyalok kezéből kapta."

VEZETŐ HÍREK
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívhangrendeletről és az egyházak szerepéről

Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák terén

Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a IV. Mozdulj a Szent Lászlóval! verseny
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
 
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
 
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...