Az Istenszülő templombavezetése

Az Istenszülő templombavezetése

2022-11-20 18:00:00
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ünnep
"Ma van első jelensége az Isten boldogító kegyelmének" - adja tudtunkra az ünnepi tropár.

Szent Jakab ősevangéliuma elbeszéli, hogy a boldog házaspár: Joakim és Anna, leánygyermeküket, Máriát 3 éves korában felvitte a templomba, hogy Isten szolgálatára adja. A hagyomány szerint Zakariás főpap, a Szentlélektől megvilágosítva, a Szentek Szentjébe vezette be Máriát. Ez jel volt arra, hogy befejeződik az Ószövetség és megkezdődik az Újszövetség, mivel nemsokára megjelenik a Megváltó. Ez az ünnep külső körülményeit tárja elénk. Ez azért történt, hogy Mária előkészüljön. Mária születésével Isten a világnak adta azt a szeplőtelen testet, amelyből a világnak a Megváltó megszületik. Templomba vezetésével megkezdődött az ő lelki felkészítése az előtte álló magasztos feladatra. Ez a mai ünnep belső tartalmát tárja elénk. Az ősevangélium ezzel fejezi be: „Mária olyan volt ott a templomban, mint egy örvendező gerlice, táplálékát az angyalok kezéből kapta.”

VEZETŐ HÍREK
Folytatódik a Teológia-Bár: találkozzunk november 3-án!

Görögkatolikus Tudásolimpia: idén is várjuk a nyugdíjasok és a családok jelentkezését

Megújult a Görögkatolikus Tudásolimpia tanulmányi verseny
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
 
Életről, halálról, eutanáziáról – rádióinterjú P...
Életről, halálról, eutanáziáról – rádióinterjú P...
 
Görögkatolikus Tudásolimpia: idén is várjuk a nyugdíja...
Görögkatolikus Tudásolimpia: idén is várjuk a nyugdíja...
 
Elindult a jelentkezés a VI. Nyitott Görögkatolikus ÚszÃ...
Elindult a jelentkezés a VI. Nyitott Görögkatolikus ÚszÃ...