Minden év január harmadik hetében tartják világszerte a keresztény egyházak közös imahetét. Az esemény 2024. január 21-én kezdődik, amelynek során a különböző felekezetű gyülekezetek ökumenikus közösségben tartanak istentiszteleteket és imádkoznak a keresztények egységéért. Az országos nyitó istentiszteletet vasárnap, 19 órától tartják Budapesten, a Szent István Bazilikában.
Az imahét programadó témája: „Szeresd Uradat, Istenedet... felebarátodat pedig, mint saját magadat” (Lk 10,27).
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának tájékoztatója szerint a 2024-es ökumenikus imahét anyagát az afrikai Burkina Faso-i ökumenikus munkacsoport állította össze. Egy alapjaiban az európaitól eltérő társadalmi viszonyok között élő, Krisztus evangéliumát kisebbségi helyzetben hirdető egyházról van szó. Igen nehéz gazdasági és politikai viszonyok között kell az ott élő testvéreinknek Krisztusról tanúságot tenniük. A menekültek többsége ebből az országból érkezik Európába és Észak-Amerikába. Imádsággal és segítőkészséggel gondoljunk ezen az imahéten ennek a sok próbatételt megélt afrikai ország lakosságára és keresztény testvéreink mindennapjaira.
Debrecenben január 21-én, a görögkatolikus érseki hivatalban (Petőfi tér 8.) 17 órától kezdődik az imahetet megnyitó szertartás. Az ökumenikus elemekkel kibővített alkonyati istentiszteletet Sipos Barnabás, ortodox áldozópap vezeti. A hét további eseményeiről hamarosan bővebben is hírt adunk.
Imahét a Krisztus-hívők egységéért - 2024. január 21-28. Debrecen
Január 21. vasárnap, 17.00 óra:
Helyszín: Görögkatolikus Érseki Hivatal díszterme (Petőfi tér 8.)
Köszöntés: Dr. Szarka Gergely görögkatolikus parókus
Igét hirdet: Püski Lajos református püspökhelyettes
Imaközösséget vezeti: Sipos Barnabás ortodox parókus
Január 22. hétfő, 17.00 óra:
Helyszín: Evangélikus Templom
Köszöntés: Asztalos Richárd evangélikus lelkipásztor
Igét hirdet: Dr. Törő András római katolikus esperes
Imaközösséget vezeti: Sipos Barnabás ortodox parókus
Január 23. kedd, 17.00 óra:
Helyszín: Árpád-téri Református Templom
Köszöntés: Veres János református lelkipásztor
Igét hirdet: Tóth Sándor baptista lelkipásztor
Imaközösséget vezeti: Dr. Khaled A. László metodista szuperintendens
Január 24. szerda, 17.00 óra:
Helyszín: Szent Anna Római Katolikus Székesegyház
Köszöntés: Palánki Ferenc római katolikus püspök
Igét hirdet: Dr. Fekete Károly református püspök
Imaközösséget vezeti: Dr. Krakomperger Zoltán római katolikus általános helynök
Január 25. csütörtök, 17.00 óra:
Helyszín: Egyetemi Református Templom
Köszöntés: Hadházi Tamás református esperes
Igét hirdet: Palánki Ferenc római katolikus püspök
Imaközösséget vezeti: Péter-Szarka László református lelkipásztor
Január 26. péntek, 17.00 óra:
Helyszín: Baptista Imaház – Szappanos utca
Köszöntés: Kiss János baptista lelkipásztor
Igét hirdet: Hadházi Tamás református esperes
Imaközösséget vezeti: Terdik János görögkatolikus pasztorális helynök
Január 27. szombat, 17.00 óra:
Helyszín: Megtestesülés Római Katolikus Templom
Köszöntés: Dr. Törő András római katolikus esperes
Igét hirdet: Asztalos Richárd evangélikus lelkipásztor
Imaközösséget vezeti: Helyi lelkész
Január 28. vasárnap, 17.00 óra:
Helyszín: Református Nagytemplom
Köszöntés: Dr. Fekete Károly református püspök
Igeolvasás: Kiss János baptista lelkipásztor
Előima: Palánki Ferenc római katolikus püspök
Igét hirdet: Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita
Apostoli Hitvallás: Sipos Barnabás ortodox parókus
Záróima, Úri ima: Asztalos Richárd evangélikus lelkipásztor
Both Antal Alapítvány díjátadója: Dr. Dolhai Lajos, az Egri Hittudományi Főiskola és Érseki Papnevelő Intézet rektora részére
Hirdetések: Oláh István református lelkipásztor
Áldás: szolgálattevők közösen
Az imahét perselyadományát a Debreceni Evangélikus Egyházközség családi bölcsődéjének játszótérfejlesztésére ajánlják fel.