Az Orcád világossága kiállítás tette teljessé a Debreceni Görögkatolikus Parókia Pest megyei kirándulását

Az Orcád világossága kiállítás tette teljessé a Debreceni Görögkatolikus Parókia Pest megyei kirándulását

2021-08-26 09:26:49
Szerző: Troszt Máté atya / Hajdúdorogi Főegyházmegye
Kiállítás
Kultúra
Budapest
Debrecen
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Augusztus 24-én indultak útnak a debreceni hívek. Az egynapos kirándulás Gödöllőn kezdődött majd Budapesten folytatódott. A közösségépítő napról Troszt Máté atya írt összefoglalót.

Imádsággal és beszélgetéssel telt a jó néhány órás út, aminek első állomása Gödöllő volt.  Az itteni templom mondható az újonnan épített templomok közül az egyik legszebbnek, felemelő érzés volt ilyen szép helyen elimádkozni a parakliszt Kapin István parókus atya vezetésével.

Lelki táplálékot is kaptunk tőle, melyet „útitáskánkba” csomagolva vittünk magunkkal, majd Kispest felé indultunk tovább.

Itt régi, kedves ismerősünk, barátunk Zuró József, „Jozsó” atya fogadott minket, aki parókusi szolgálata előtt Debrecenben volt segédlelkész. Ezúton is hálásan köszönjük neki a kedves fogadtatást és az ellátást!

A nap záróakkordja a Pesti Vigadóban volt, ahol megnéztük az „Orcád világossága” c. kiállítást. A tárlat megismertet minket görögkatolikus egyházunk identitásával, értékeivel, történetével, éppen ezért érdemes minden görögkatolikusnak felkeresni, erre szeptember 19-ig van lehetőség.  

Adja Isten, hogy újra visszatérjünk a régi „kerékvágásba” és sok ilyen alkalmunk legyen még a jövőben!

VEZETŐ HÍREK
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az érdeklődők jelentkezését

„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és közösségitér-szentelés Nyírábrányban

XIV. Leó pápát megműtik, imádkozzunk érte!
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
 
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
 
XIV. Leó pápát megműtik, imádkozzunk érte!
XIV. Leó pápát megműtik, imádkozzunk érte!
 
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap
 
A családokkal együtt, a gyermekekért – az MKPK nyilatko...
A családokkal együtt, a gyermekekért – az MKPK nyilatko...
 
Debrecenből Máriapócsra – a hit és az apai szeretet ú...
Debrecenből Máriapócsra – a hit és az apai szeretet ú...