Az ember önmagát csak az Istenből eredeztetheti - a Missziós kereszt Debrecenben

Az ember önmagát csak az Istenből eredeztetheti - a Missziós kereszt Debrecenben

2019-09-23 15:11:33
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye, Mikula Szilvia/dehir.hu, fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
Hajdúdorogi Főegyházmegye
NEK
IEC2020
Hajdúdorog, Hajdúböszörmény és Téglás után Debrecenbe is megérkezett szeptember 21-én, szombaton az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szimbóluma, a Missziós kereszt.

Délután Kocsis Fülöp érsek-metropolita vezetésével imaórát tartottak az Attila téri főszékesegyházban, majd Kapin István parókus atya elmélkedését hallhatták a hívők.

Kapin István atya köszöntőjében röviden ismertette, mi is a Missziós kereszt. Elmondta, hogy Ozsvári Csaba ötvösművész alkotása a budapesti városmisszióra készült 2007-ben. A több mint három méter magas tölgyfakeresztet bronzborítás fedi, közepén, ezüst tokba rejtve Szent Kereszt-ereklye lett elhelyezve, melyet körbeölelve magyar szentek, vértanúk és boldogok ereklyéi találhatók.

- Figyelnünk kell az élet apróságaira, azokra a helyzetekre, melyek a legprózaibb körülmények között is az Úristen megváltó keresztjét engedik felfényleni az életünkben – hangsúlyozta Kapin István atya és arra kérte a Jóistent, hogy e gyönyörű keresztnek a kétnapos ittléte segítsen minket átélni, átgondolni, áttervezni a jövőre nézve életünket.

Vasárnap a szimbólum tiszteletére érseki Szent Liturgiát végeztek, melyen Fülöp érsek-metropolita atya Máté evangéliuma alapján elmélkedett (Mt. 22, 34-40).

Prédikációjában arról beszélt, hogy a mai magas kultúrájú népeknél sem egyértelmű, hogy a tíz parancsolat között milyen hierarchia, ha úgy tetszik rend van. Hiszen a parancsok irányítják az életünket és nem mindegy, hogy hogyan jönnek egymás után. Ezért teszi fel a farizeus az érdeklődő kérdést, ami évszázadok óta foglalkoztatja az embereket, hogy melyik a legfontosabb parancs. Ezzel próbára akarta tenni Jézust.

„Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből. Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” - mondta Jézus.

- Megállunk ennél a két törvénynél, de a keresztény hitünk valójában nem ezen alapszik – hangsúlyozta érsek-metropolita atya és kiemelte: Jézus Isten és ember is, tehát nem lehet szeretni az Istent az ember nélkül és az embert Isten nélkül. Az ember önmagát csak az Istenből eredeztetheti és értheti meg.

Jézus nemcsak tanít, hanem nekünk adja magát, hogy az ég és a föld egyesüljön az Eucharisztiában, mely bennünk valósul meg. Itt kezdődik a kereszténység. Ekkor válunk eggyé Krisztussal. Ennek a jelképe a Missziós kereszt – zárta gondolatait a főpásztor.  

Hétfőn az Érseki Hivatal dolgozói, a Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda apróságai és a Szent Bazil Görögkatolikus Középiskola debreceni tagintézmények tanulói is köszönthették a Missziós keresztet. A Szent Litrugián Lukács Imre atya, az Érseki Hivatal irodavezetője prédikált.  

Az alkotást Debrecen után Nyíradony fogadja majd. A programokról és a kereszt további útjáról ide kattintva tájékozódhatnak.

 

VEZETŐ HÍREK
Megértéssel, együttérzéssel forduljunk egymáshoz - Kocsis Fülöp köszöntője a debreceni szimpóziumon

ENSZ-küldöttség Debrecenben: a diplomáciai kapcsolatot erősítették az Érseki Hivatalban

Álláshirdetés - Bérszámfejtőt keres az Érseki Hivatal
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Megértéssel, együttérzéssel forduljunk egymáshoz - Kocsis Fülöp köszöntője a debreceni szimpóziumon

ENSZ-küldöttség Debrecenben: a diplomáciai kapcsolatot erősítették az Érseki Hivatalban

Álláshirdetés - Bérszámfejtőt keres az Érseki Hivatal
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Megértéssel, együttérzéssel forduljunk egymáshoz - Koc...
Megértéssel, együttérzéssel forduljunk egymáshoz - Koc...
 
ENSZ-küldöttség Debrecenben: a diplomáciai kapcsolatot e...
ENSZ-küldöttség Debrecenben: a diplomáciai kapcsolatot e...
 
Fülöp metropolitával ünnepeltek a román görögkatoliku...
Fülöp metropolitával ünnepeltek a román görögkatoliku...
 
Bárki támogathatja egy kárpátaljai magyar gyermek tanul...
Bárki támogathatja egy kárpátaljai magyar gyermek tanul...
 
Neked szól! – mit üzen a Szentírás?
Neked szól! – mit üzen a Szentírás?
 
Harmincezer eurót gyűjtöttek össze a szinódus résztvev...
Harmincezer eurót gyűjtöttek össze a szinódus résztvev...