Az én odaadásom találkozhat Jézus odaadásával – vecsernye és Jézus-ima a Rózsák terén

Az én odaadásom találkozhat Jézus odaadásával – vecsernye és Jézus-ima a Rózsák terén

2025-03-12 12:20:46
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/Hekler Melinda
Ifjúsági
imádság
Jézus-ima
Immár szokásosnak tekinthető, vecsernyével indított Jézus-imára gyűltek össze a hívek március 9-én a Rózsák terei görögkatolikus templomban. Fülöp érsek-metropolita atya vezetésével Jézus odaadását szemlélő belső imaélményben lehetett részük a jelenlévőknek.

Az esti vecsernye végén Fülöp atya emlékeztetett: ezen a vasárnapon azt is ünnepeljük, hogy szabad tisztelnünk az ikonokat. „787 óta szabad ikonokat festeni, szenteket és magát Jézus Krisztust ábrázolni. Az ikonok készítése a megtestesülés titkának megvallása. Jézus megjelenéséig érvényben volt, hogy Istent nem szabad ábrázolni, ám ha Jézus korában lett volna fotográfus, akkor ő le tudta volna fényképezni az Istent. A 7. egyetemes zsinat rögzítette azt a hittételt, hogy Jézus, aki itt járt a földön, csodákat tett, majd meghalt értünk: valóságos Isten.”

Szoktunk úgy is fogalmazni, hogy Jézus meghalt értünk a kereszten és szenvedésével elhozta nekünk a megváltást. Amikor azonban az Atya elhatározta, hogy Fia megvált bennünket, nem volt benne a tervében, az akaratában a keresztre feszítés. Az Atya akarata mindössze a megtestesülés volt, hiszen a megtestesüléssel már meg is valósult a megváltásunk. A legnagyobb, amit kaphattunk, eljött: az ember egyesül az Istennel, ez pedig maga az üdvösség. „Az Isten bennem él és én az isteni erővel tudok küzdeni a földön. Megváltás az, hogy Jézus Krisztus lehozta ide emberségünkbe az isteni lényeget. Megváltottságunk annak függvényében érvényes, amennyire Krisztushoz kötődünk. A Megváltóhoz nekem kell a saját törekvésemmel, elszántságommal, hitemmel kapcsolódnom, hogy az Isten és az ember egyesülése az én életemben is megvalósuljon. Az Atya úgy küldte a Fiút, mint bárányt a farkasok közé. A második isteni személy lejött közénk, és az emberek kényük, kedvük szerint bántak vele. Értünk, emberekért leszállt a mennyből és megfeszíttetett, a mi bűneinket vitte a keresztre. Ha nincs a bűnbeesés, megtestesülés akkor is lett volna, mert ez volt az Atya terve. Nem az áteredő bűn vagy a mi bűneink hozták le Jézust a földre, hanem a mi bűneink miatt szúrták át” – magyarázta Fülöp érsek-metropolita atya.
 

A nagyböjt első hetében arra kellene gondolnunk, hogy Jézus személyesen értünk vállalta a szenvedést. Szemléljük Jézus odaadását ezen az estén, és próbáljuk felfogni ezt a hatalmas szeretetet, amellyel nekünk adta magát – kérte Fülöp atya. „Jézus tudta, mi fog vele történni, de ez mégsem akadályozta meg abban, hogy nekünk adja magát. Túlszárnyalta a szeretete azt a getsemáni kertben átélt szenvedést, amikor vérrel verítékezve tudatosult benne, hogy mi minden vár majd rá. Semmitől nem riadt vissza, és nagyon is tudatosan vállalta, hogy egyesül velünk bármi áron.”
 

Jézus odaadásának szemlélésére kiváló eszköz és lehetőség a belső ima. „Így közeledhetek én is Jézushoz, hogy én is odaadom magam neki bármi áron. Nincsenek feltételeim, kéréseim, csak egyszerűen adni akarok. Minél inkább tudom magamat adni, annál inkább értem meg Jézus Krisztus odaadását is. Mi is félünk a szenvedéstől és szeretnénk azt elkerülni, de ahogy Jézus irántunk való szeretete túlszárnyalta a szenvedéstől való félelmet, úgy a Jézus Krisztusban hívő emberre is ugyanez várhat. Ha Jézus odaadására tekintek, az segíthet abban, hogy az imában én is oda tudjam adni magam. És ezután az én odaadásom találkozik az Ő odaadásával. Így tud egyesülni a gyarló ember a végtelenül szerető, tökéletes Istennel” – mondta végezetül Fülöp atya, majd a templomban lassan sötétség lett és együtt imádkoztuk a Jézus-imát belső csendünkben.

 

VEZETŐ HÍREK
Nagyszámú érdeklődő és jó hangulatú nyílt nap volt főiskolánkon

Az oltár elmozdíthatatlan, biztos pont – görögkatolikus templomot szenteltek Hajdúnánáson

A kinyilatkoztatás mint a leghitelesebb forrás - A Magyar Tudomány Ünnepe főiskolánkon
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Nagyszámú érdeklődő és jó hangulatú nyílt nap volt főiskolánkon

Az oltár elmozdíthatatlan, biztos pont – görögkatolikus templomot szenteltek Hajdúnánáson

A kinyilatkoztatás mint a leghitelesebb forrás - A Magyar Tudomány Ünnepe főiskolánkon
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Nagyszámú érdeklődő és jó hangulatú nyílt nap volt ...
Nagyszámú érdeklődő és jó hangulatú nyílt nap volt ...
 
Az oltár elmozdíthatatlan, biztos pont – görögkatoliku...
Az oltár elmozdíthatatlan, biztos pont – görögkatoliku...
 
A kinyilatkoztatás mint a leghitelesebb forrás - A Magyar ...
A kinyilatkoztatás mint a leghitelesebb forrás - A Magyar ...
 
A főszékesegyház felújításáról és a debreceni szakk...
A főszékesegyház felújításáról és a debreceni szakk...
 
Krisztussal a szívünkben szolgáljunk! – Szeretetszolgá...
Krisztussal a szívünkben szolgáljunk! – Szeretetszolgá...
 
Kocsis Fülöp metropolita látogatása Pocsajban
Kocsis Fülöp metropolita látogatása Pocsajban